Index Vakbarát Hírportál

A Bajnokok Ligáját tűzte ki célul a hétszeres győztes új vezetőedzője

2025. január 1., szerda 18:33

Bajnokok Ligája-indulást érő helyen, azaz az első négy között szeretne végezni az AC Milannal az olasz labdarúgó-bajnokságban Sérgio Conceicao, a csapat új edzője – írja az MTI.

A portugál Paulo Fonsecát hétfőn menesztették a Serie A-ban jelenleg nyolcadik együttes éléről, helyét honfitársa vette át. Első mérkőzése új pozíciójában Szaúd-Arábiában lesz, ahol az AC Milan az Olasz Szuperkupa elődöntőjében a Juventusszal csap össze pénteken. A másik ágon az Internazionale és az Atalanta mérkőzik meg egymással egy nappal korábban, Rijádban.

„Mindannyian egyet akarunk: a következő idényben is visszatérni a Bajnokok Ligájába. Mert mi vagyunk a Milan – szögezte le keddi milánói sajtótájékoztatóján Conceicao. – Az, hogy itt vagyok, nem jó jel – azt jelenti, hogy valami nem működik. Nincs sok időnk, hogy felkészüljünk a Juventus ellen, de nem panaszkodunk, nem keresünk kifogásokat.”

A Milan nyolc pontra van a negyedik helyezett Laziótól és ötre az utolsó európai szereplést érő, hatodik pozíciótól, amelyen éppen következő ellenfele, a Juventus áll.

A Bajnokok Ligájában a Milan hat forduló után négy győzelemmel és két vereséggel a 12. helyet foglalja el a 36 csapatos főtáblán – ahonnan nyolc fordulót követően az első nyolc automatikusan kerül majd a nyolcaddöntőbe, a 9–16. és a 17–24. helyezettek pedig egymás ellen döntik el a maradék nyolc hely sorsát.

(Borítókép: Giuseppe Cottini/AC Milan via Getty Images)

Rovatok