Ha csak a kimeneteleket nézzük, kevés igazi meglepetést hozott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első köre, ha a játék képét vagy a kialakult differenciákat, akkor viszont már bőven találkozhattunk meglepőbbnél meglepőbb fordulatokkal.
Szaladjunk gyorsan végül az eredményeken, ami után nyolc párharcban az egyik csapat masszív lépést tett a negyeddöntő felé, és igazából kettő kifejezetten szorosnak tűnő visszavágó maradt. Persze, a papírformára már ezen a héten is többen rá tudtak cáfolni...
A 2024–2025-ös futballidény eddig vitán felül a Liverpool sztoriját hozza, Szoboszlai Dominikék 13 ponttal vezetik a világ legerősebb bajnokságát az egy meccsel kevesebbet játszó Arsenal előtt, fél kézzel fogva már a PL-aranyat, miközben a Ligakupában jövő vasárnap finálét játszik.
A Bajnokok Ligája érdemi szakaszában hét győzelemmel (közte a Leverkusen elleni 4–0-val vagy éppen a Real Madrid elleni 2–0-val) elsőként záró gárda nem véletlenül lett a sorozat favoritja az elmúlt hetekben.
Azt persze tudtuk, hogy az ellenfelet illetően nehéz lett volna erősebbet elképzelni, de a PSG idénybeli remeklése eddig leginkább a francia csapatok ellen (25–6–0) volt kiemelkedő, azon kívül legfeljebb átlagosnak volt mondható (4–1–3).
Ehhez képest Párizsban a Liverpool gyakorlatilag pályán sem volt!
A 29 százalékos labdabirtoklást valahol magyarázza, hogy a játékosok átlagosan négy passzt sem tudtak egymáshoz eljuttatni, az első félidőben a videóbíró mentette meg a csapatot Hvicsa Kvarachelia góljánál, majd a következő videózásból is jól jött ki, mert sem büntető, sem piros lap nem született. Mindeközben Alisson további három gólt akadályozott meg.
Az Aranylabda egyetlen reális várományosa, Mohamed Szalah rettentő gyengén játszott, és le is cserélték a 86. percben, hogy a teljesen súlytalan liverpooli támadójátékkal szemben legalább a védelem stabilabb legyen. Hogy aztán cseréje, Harvey Elliott egy perc alatt eldöntse a meccset.
A 27–2-es lövésmutatóra összehozott 0–1 láttán azért baráti FIFA-zások közben sem szokott biztonságban lenni az egyik kontroller...
Nem véletlen, hogy toronymagasan a 10 védést is bemutató Alisson lett a meccs legjobbja, a whoscored.com-on 8,95-ös osztályzatot kiérdemelve.
És még így sem ő lett a forduló legjobb kapusa!
Merthogy Wojciech Szczesny 9,54-et kapott a Barcelona kapujában!
Ha volt csapat, amelyiket a Liverpoolhoz lehetett volna hasonlítani, az a Benfica elleni találkozót megelőzően 40 tétmeccsen 124 gólig jutó Barcelona volt, amely a Spanyol Szuperkupa megnyerése mellett elődöntős a Király-kupában, vezeti a spanyol bajnokságot, és a monacói botlás óta remekel a BL-ben is.
Érdekesség, hogy a nyitókörben úgy maradt alul a katalán csapat, hogy Eric García kiállítása miatt a 11. perctől emberhátrányban játszott, és most Lisszabonban is hamar erre a sorsra jutott Pau Cubarsí 22. percben kapott piros lapja miatt.
A ligaszakaszban a felek egymás elleni meccsén fél óra alatt háromszor is eredményes, 3–1-re és 4–2-re is vezető, végül azonban Raphinha 96. perces gólja miatt 5–4-re kikapó Benfica próbált is élni a fórral, 26 lövéssel próbálkozott a meccsen, de a lengyel kapus lehúzta a rolót.
A Barcelona becsületére legyen mondva, hogy tíz emberrel játszva is eljutott tíz lövésig az összecsapáson, amelyet végül ismét a parádés idényt futó brazil szélső döntött el – Raphinha a kilencedik BL-meccsén négy gólpassz mellett a kilencedik gólját szerezte meg, összességében pedig 40 tétmeccsen 43 kanadai pontnál (25 gól+18 gólpassz) jár.
Az ágrajzot figyelve egy párharcot gyakorlatilag már fel is írhatunk a negyeddöntőre, ezen pedig a 2010-es finálé két résztvevője csapathat majd össze minden bizonnyal.
A Bayern München ugyanis Harry Kane duplájának köszönhetően 3–0-val küldte haza az utolsó fél órában emberhátrányban játszó német riválisát, a Leverkusent, az Inter pedig a Feyenoord otthonában nyert 2–0-ra úgy, hogy még egy büntetőt is elrontott.
Ha nem történik csoda, akkor a német és az olasz éllovas játssza a negyeddöntő negyedik párharcát – a 15 évvel ezelőtti fináléban amúgy az Inter 2–0-ra győzött.
A keddi párharcokból is lefutottnak tűnik kettő, és míg az Aston Villa 3–1-es belgiumi sikere a majdnem fix továbbjutást ígéri, az Arsenalnál tényleg lehetetlen elképzelni a bukást.
A legutóbbi négy meccséből háromszor is gólképtelen, csak a kiesés ellen harcoló Leicester ellen betaláló, és támadók sorát sérülések miatt elveszítő „ágyúsok” ugyanis Eindhovenben hét gólt lőttek a PSV-nek (1–7),
és szerdán sokáig már a negyeddöntős párharcba is beírták az Arsenal nevét – nagy kockázatot tényleg nem vállaltak ezzel, mert ekkora fordulatot aligha látunk.
Épp a másik két párharc tűnik egyáltalán kérdésesnek a visszavágó előtt, és a 15-szörös győztes Real Madrid így is közelebb van a negyeddöntőhöz, miután 2–1-re megverte városi riválisát, de itt a többi egygólos sikert arató gárdával ellentétben az ellenfél otthonában lesz a visszavágó. Ha nem kap ki a királyi gárda az Atlético vendégeként, akkor bejut a nyolc közé, ahol az Arsenal–PSV győztesével találkozhat.
A leginkább nyitott harcot pedig a Dortmund és a Lille között kell keresni, a németországi 1–1 után itt még bármi elképzelhető.
Végül pedig nézzük a forduló álomcsapatát, amelybe épp annyi Arsenal-játékos fért be, ahány gólt szerzett az együttes Hollandiában – uralva a kör mezőnyét.
(Borítókép: Ryan Pierse – UEFA / UEFA via Getty Images)