Hétgólos mérkőzésen fordított a Barcelona a spanyol labdarúgó-elsőosztály (La Liga) 32. fordulójában a Celta Vigo ellen. A galíciaiak óriási meglepetésre 3–1-es előnyt építettek ki a triplázó Borja Iglesiasnak köszönhetően. Azonban összeszedte magát a bajnokaspiráns, és Raphinha, valamint Dani Olmo góljával a 68. percre egyenlített. A győztes gólt végül előbbi szerezte, a Barcelonának ezzel 4–3-ra megnyerte a találkozót.
Szombat délután sem lazsálhatott a hét közben Bajnokok Ligája-elődöntőbe jutott Barcelona, a vasárnap pályára lépő Real Madrid ugyanis lőtávolon belül van a bajnokságban, a fővárosiak hátránya továbbra is csak négy pont volt a katalánokkal szemben a La Ligában.
Ennek szellemében kezdte szombati bajnokiját a Barcelona, és Ferrán Torres révén rögtön a 7. percben meg is szerezte a vezetést Hansi Flick együttese. Az ellenfél Celta Vigo nem zuhant össze, sőt, valósággal megtáltosodott! Borja Iglesias mesterhármast lőtt a katalánoknak, így a második félidő elején már óriási bajba kerültek Lamine Yamalék.
Ami viszont nem sikerült a héten a Real Madridnak a BL-ben, az összejött a Barcelonának a bajnokságban, ugyanis 1–3-as állásnál megrázta magát a triplázásra hajtó együttes, és elképesztő fordítást mutatott be.
A 64. percben előbb Raphinha, majd négy percre rá Dani Olmo talált be, ezzel egalizálva a mérkőzés állását. A dráma pedig a végén jött, amikor a 97. percben Yoel Lago, a vendégek védője a labda helyett Olmo lábát találta el a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig rövid VAR-ozást követően tizenegyes ítélt a gránátvörös-kékeknek.
A tizenegyespontra letett labda mögé Raphinha állt, akinek nem remegett meg a lába a nyomástól, és belőtte a három pont sorsáról döntő büntetőt (4–3). Nagyot mentett a Barcelona!
A brazil támadó egyébként a bajnokságban már 15 gólnál és 9 asszisztnál jár.
A játéknap esti találkozóján a bennmaradásért küzdő Las Palmas a 93. percben szerzett góllal meglepetésre legyőzte a vendégét, a harmadik helyen álló Atlético Madridot.
vasárnap játsszák:
hétfőn játsszák:
pénteken játszották:
(Ajánlókép: Soccrates Images, Getty Images)