Index Vakbarát Hírportál

Megvan a megegyezés, a Real Madrid Kerkez Milos klubjából erősít

2025. május 15., csütörtök 14:04

Egybehangzó sajtóhírek szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) rekordere, a Real Madrid aktiválja a Bournemoutht erősítő Dean Huijsen szerződésében lévő 50 millió fontos kivásárlási záradékot.

A 20 éves hátvéd Amszterdamban született, majd Spanyolországban kezdett el futballozni, mielőtt 2021-ben a Juventus utánpótlásába került volna. A felnőtteknél csupán egy alkalommal jutott szóhoz, mielőtt 2024 januárjában fél évre a Romához kölcsönbe került, a nyáron pedig a PL-ben szereplő Bournemouth fizetett ki érte mintegy 15 millió eurót.

A holland utánpótlás-válogatottakról U21-eseknél a spanyol dresszre váltó, a nagy csapatban 2025-ben bemutatkozó Huijsen két hónap akklimatizáció után alapemberré vált az angol klubban, amelyben december óta minden tétmérkőzést végigjátszott.

Remek teljesítményével – a Whoscored.com-on a legalább 15 meccset játszók közül 7,07-es értékelésével James Tarkowski (7,09) mögött a második legjobb belső védő a PL-ben! – számos csapat figyelmét felkeltette, de nagyon úgy fest, hogy megvan a következő állomás.

A BBC és a The Athletic is arról számolt be ugyanis, hogy a Real Madrid aktiválja a szerződésben foglalt 50 millió fontos kivásárlási záradékot.

Előbbi azt írja, hogy a spanyol válogatott futballista közel áll hozzá, hogy megegyezzen a Real Madriddal, ennek érdekében pedig számos ajánlatot visszautasított, ami a PL-ben maradását segítette volna elő.

A BBC hozzáteszi, hogy a Juventus az átigazolási díj 10 százalékából részesül, a Málaga pedig 5 százalékából.

Huijsen lehet a királyi gárda második nyári szerzeménye, miután minden bizonnyal itt köt ki a Liverpoollal bajnoki címet szerző Trent Alexander-Arnold is. A teljes vérfrissítéshez pedig akár még Kerkez Milos is érkezhet.

(Borítókép: Visionhaus / Getty Images)

Rovatok