Elvileg megkönnyíthetné a bankkártya, és más pénzhelyettesítő eszköz az oly sokszor kínos pillanatokat okozó borravalóadást, de a magyar valóságnak még alkalmazkodnia kell a készpénzmentességhez. Ha valaki tényleg így fejezné ki a megelégedését, legjobb, ha feltesz pár kérdést annak, akinél fizet. Tanulságos esetek és jó tanácsok borravalóügyben.
Néhány tanács és érdekesség:
-Kérdezzük meg a felszolgálót, nála marad-e a borravaló
-Kérdezzük meg tőle, hogy a kártyás borravaló eljut-e hozzá.
-Többen fizetnénk kártyával? Jelezzük előre és nem lehet probléma abból, hogy a fizetést és a rá eső borravalót mindenki intézi magának.
-Nézzük meg a számlát, szerepel-e rajta a szervízdíj, mert ezt olykor „elfelejtik” közölni
-Amennyiben nem kapunk részletes számlát, a szervízdíjra kérdezzünk rá
-Ha fizetőpincérnél rendezzük a számlát, elvileg a neki adott borravaló eljut a felszolgálóhoz
-Az USA-ban a 10 százalékos borravaló a nemtetszés kifejezésére szolgál, a 15 százalék az alap
-Görögországban, Angliában általában a visszahozott visszajáróból, hagy az asztalon borravalót a vendég
-Ázsiában sok helyen sértés a jatt
„Pépasszal mehet?” Mióta megállíthatatlanul terjed a kártyás fizetés – 2015-ben 20 százalékkal nőtt a kártyás tranzakciók száma 2014-hez képest, és online is harmadával nőtt a kártyahasználók száma – ez a kérdés többször hangzik el a kasszáknál, mint a „Nincs kisebb?”. És nemcsak a boltokban, az éttermekben, szórakozóhelyeken is terjed a kártyás fizetés. A nagyobb fesztiválokon lassan már képtelenség készpénzben fizetni, a Festipay-es kártyás fizetési rendszer egyre inkább egyeduralkodóvá válik.
Ám ez amennyire leegyszerűsíti magát a fizetést, olyan sok kérdést generál a borravalóadás terén, miközben a borravaló magyarországi helyzete és kezelése régóta sok problémával terhes. Egy alapvetően érthető kezdeményezésről van szó: 1509-ben egy pincér valahol Németföldön arra gondolt, neki is joga van olykor egy-egy pofa vízhez, hogy megpihenhessen. Erre szolgált az a kis pluszpénz, amit elkért a vendégeitől, és ami aztán lassan a vendég megelégedettségének fokmérőjévé vált a maga materiális valóságában.
Persze nálunk ebben is más a helyzet. Egy kutatás 2014-ben kimutatta, hogy a magyarok gyakorlatilag mindig adnak borravalót, megszokásukká vált. Ehhez képest a 2005-ben épp a borravaló kifehérítésére kitalált és bevezetett szervizdíjat ki nem állhatják, mert az kötelezi őket a borravaló adására. Fogyasztóként hasznos tudni, hogy a szervizdíjat fel kell tüntetni a számlán, és azt is, hogy a végösszeg tartalmaz ilyet.
A magyarok háromnegyede nem törölné el a borravalót, és túlnyomó többsége azt állítja, a szokásos 10 százalék körüli hányadot fizeti ki. Akik viszont kapják, állítják, az esetek felében legfeljebb 5 százalékot kapnak – és nem ez az utolsó ellentmondásos jelenség a témában.
A borravaló tehát elvileg afféle jutalom, akár készpénzzel, akár kártyával adják. De a vendéglátásban különleges szabályok uralkodnak: régóta léteznek olyan pincérek, akik nem kapnak fizetést, hanem a borravalóból kell megélniük, az a fizetésük. Érdekes módon vizsgálódásaink során egy nem is olcsó pizzeriában találkoztunk ezzel a jelenséggel: a pincérek a készpénzzel és a kártyával kapott borravalót is mindig megkapják a főnökségtől, ami egyben a fizetésüket is jelenti. Ez a gyakorlat, mármint az, hogy a borravaló a fizetésbe be van kalkulálva, Amerikában is rendszeres, bár ott azért a fizetőképes kereslet, az árak és az átlagos forgalom is más, mint itthon.
De mennyi pénzről is beszélünk? Nagyon nehéz általános összegeket mondani, hisz a borravaló mértéke függ a helytől, a szezontól, forgalomtól, a településtől is. Attól is, hogy mennyi a törzsvendégek száma. Van, ahol a fizetés 3-20 százaléka közt is ingadozhat a borravaló mértéke. Egyes nem hivatalos statisztikák egy 30-60 ezres sávot adnak meg, de például a Balatonon nyáron a legjobb júliusi-augusztusi hónapban 120-180 ezer forint is összejön. Meglepő, de állítólag a magyarnál pénzesebb német turisták nem is olyan bőkezűek.
Sok helyen jár a kártyás pluszpénz, de van, ahol a pincérek figyelmeztetik a vendéget, hogy nem kapják meg a kártyáról leemelt borravalót. Beszéltünk olyan fogyasztóval is, aki emiatt alig használja a kártyát borravaló adására, hanem mindig készpénzben biggyeszti oda a 10 százalékos pluszösszeget. Pedig az online kasszák sem jelentenek korlátozást, simán lehet ezekkel is borravalót elfogadni.
Ehhez képest arra is láttunk példát, amikor a pultosok bevallották, nem kapják meg a borravalót, sem a kártyásat, sem a készpénzeset. Sőt, nem is húzhatnak le a kártyáról többet, mint az elfogyasztott ételek-italok ellenértéke. Jó tudni, hogy az sem szabályos, ha valahol összeghatárhoz kötik a kártyás fizetést, és 1000-1500 forint alatt nem engedik, mert ehhez nincs joga egy étteremnek, kávézónak, bárnak sem, ezeknek bármilyen összegnél el kell fogadniuk a kártyát.
A NAV hivatalos álláspontja az, hogy a borravaló megilleti a dolgozót: ha erről megállapodik a munkáltatóval, akkor azt oda kell neki adni, miután persze a megfelelő járulékok és adók levonásra kerültek. Azaz elvileg hó végén jár, akár a fizetés, bár ez az elképzelés eléggé messze van a realitástól. Romániában más utat választottak ahhoz, hogy a rendszerbe kerüljön az összeg: ott 2015 óta külön nyugtatömbön kell vezetni a borravalót, és 16 százalékos adót kell utána fizetni.
Futárszemmel
„Vannak jattolósabb (nem feltétlenül a leggazdagabbak a legbőkezűbbek!) és sóherebb környékek, de ezt a piac beárazza. Az adott hely tulajdonosa ennek megfelelően alakítja ki az alapbérezést, amit a borravaló kiegészít a futár számára - ahol jó a jatt, ott az alapfizu kevesebb” - árulja el János (akit valójában nem így hívnak), aki régóta ételfutár. Egy erős brand futárjának Budán, hétvégén, az esti órákban, rossz időben és hó elején sok marad a zsebében, főleg szeptembertől karácsonyig. Az autóval futárkodó János nettó keresetének jellemzően 25-40 százaléka származik közvetlenül az éhes delikvensketől. Amikor bevezették a kártyás fizetést, a futárok megijedtek, hogy elapad ez a pénzforrás, de a vásárlók gyorsan alkalmazkodtak a helyzethez. Az előre fizetett étel mellé általában készpénzt is adnak, ha van a futárnál terminál, akkor vegyesen: készpénzzel, vagy kártyával honorálják fáradozásait.
Persze nem csak étteremben, kávézókban fizethetünk és borravalózhatunk kártyával. Benzinkúton érdekes módon fel sem merül, hogy a szélvédőnket lemosó, guminyomást ellenőrző kutasnak ne készpénzben, hanem bent, a kártyás fizetéssel együtt fejezzük ki hálánkat a kedvességért. Az ebédet hozó futár esetében a kártyás fizetés terjedésével párhuzamosan több módon is eljárhatunk.
Aki előre kifizette az ételt (sokszor nem is az adott konyhának, hanem egy gyűjtőoldalnak), általában külön, készpénzben honorálja fáradozásait. Aki pedig a futárnál lévő terminálon keresztül rendezi a számlát, vagy ad mellé aprót, vagy nagyobb összeget mond be, mintha csak étteremben fizetne. Az vevő szempontból szerencsés helyzet, hogy egyre több futárnál van mobil terminál (minden nagy csomagszállító cég munkatársainál és egyre több ételfutárnál), azt pedig, hogy az így fizetett borravalót hogyan kapja meg a futár, a munkáltató dolga. Akinek az az érdeke nyilván, hogy az embere ösztönözve legyen a gyors és udvarias munkára.
A legtisztább és legjobb megoldásnak borravaló szempontból most a Festipay-es módszer tűnik, ahol a borravaló fizetésre egy idén bevezetett új módszer áll rendelkezésre. A nagy fesztiválokon már elérhető rendszerben a
Mi pedig dönthetünk: ha tényleg olyan szélesen mosolygott a pultos lány, és nem a sörhab teteje volt a mennyiségi fokmérő, akkor megérdemli akár a 20 százalékot is, míg ha a mellettünk benyomuló mélyen dekoltált lányt érezhetően hamarabb szolgálta ki a pultos, mint minket, és még ránk is sikerült löttyenteni a fröccsöt, akkor mehet a dörgő 0 százalék kritikai és pedagógiai éllel.
Itt tényleg mi döntünk, és nincs az a zavarba ejtő fejszámolás sem, ami minden borravaló átadásának kínos velejárója. Hogy aztán a jutalomforint eljut-e tényleg ahhoz, aki megdolgozott érte, nehéz végigkövetni, de maga a borravaló adása ebben a rendszerben működik úgy, ahogy az elvileg ki lett találva 1509-ben. Persze a magyar virtus ezen a téren is megjelenik, egy idén őszi budapesti gasztrofesztiválon már volt, ahol úgy állították be a rendszert, hogy nem a 0, hanem 15 százalék volt az alapértelmezett érték. Aki nem figyelt, szándéka ellenére is ennyivel támogatta a pultosokat.
A cikket a Brand & Content készítette a Mastercard megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.