Index Vakbarát Hírportál

Könnyebb lett a kártyások élete?

2016. november 19., szombat 08:15

Egy öt évvel ezelőtti emberkísérletet elevenítünk fel. Akkor az Index újságírója kipróbálta, hogy milyen Magyarországon a készpénzmentes élet, és egy hónapig csak kártyával fizetett. Megnéztük, mi változott azóta.

Öt évvel ezelőtt az Index újságírója kipróbálta, milyen készpénz érintése nélkül élni egy hónapig. Az eredmény meglepte, hiszen jóval könnyebben boldogult, mint hitte volna. Nehézségek és megoldhatatlannak tűnő helyzetek azért akadtak, lássuk, mi változott azóta! 

2011-ben üdítő könnyebbség volt, hogy a hó eleji csekkek sorsát átutalással is rendezni lehetett. Ma a megrögzött postára járó simán fizethet a kasszánál is kártyával, a többieknek a mobil megoldások (pl. iCsekk, vagy a netbank alkalmazások) még gyorsabbá és egyszerűbbé, ráadásul mobillá tették a csekkbefizetést és utalást. Akkor csak néhány helyről lehetett ételt rendelni kártyával, és előre kellett fizetni, ma ez szinte mindenhol megoldott, a mobil terminálok terjedésének köszönhetően ráadásul egyre több futárnál fizethetünk.

Előnyök és hátrányok manapság

Az elmúlt időszakban nyitott szemmel jártunk, arra figyelve, hogy hol, milyen előnyeink, illetve milyen hátrányaink vannak, ha szembeállítjuk a klasszikus készpénzes és a kártyás fizetést. A következő előnyöket tapasztaltuk:

És van még persze pár olyan élethelyzet, ahol gördülékenyebben mennek a dolgok, ha van nálunk készpénz:

Érinthetem? 

Az érintéses fizetés elterjedése a fizetés sebességét és a kártyahasználat gyakoriságát is megdobta, ma már senki nem néz szúrós szemmel arra, aki kis összeget is kártyával rendez. Tényleg többet kellett várni öt éve egy olyan taxira, amiben van terminál? Haha, mára ez alapfelszereltség, sőt, az Uber nyomán egyre több cégnél appból is rendezhetjük a számlát.

A közlekedésnél maradva: hol voltak még öt éve az érintős BKK automaták (melyekbe a pénz ugye rendszeresen "beszorul", a kártya soha), vagy az általános e-jegy elfogadás a MÁV vagonjaiban?  Az élelmiszer házhozszállítása is terjedőben, és ma már nem fura kivétel az a kisbolt, vagy szerviz, ahol elfogadják a kártyát. Ahogy az is általánossá vált, hogy egy postán, vagy akár mobil postán is rendezhetjük a csomagfeladást kártyával. És talán scifinek tűnt 2011-ben, hogy a futárnál, vagy a postásnál fizessünk a neten rendelt karácsonyi ajándékért kártyával, ma már minden nagy csomagszállító cég megadja ennek lehetőségét.   

Tényleg gond volt bejutni kp. nélkül egy focimeccsre? Az új stadionok és a szurkolói kártya korában nyilván már nem az. Az automaták között is egyre több online, melyek az érintős fizetésre is felkészültek. 

Ahol makacsul tartja magát a készpénz, az a kiskereskedelem és a szolgáltató szektor egy szelete. Kártyás zöldségest már nem lehetetlen találni, de a piacon, vagy egy lakossági gázszerelőnél továbbra is papírral és fémmel rendezhetjük a számlát, ha egyáltalán van számla. Mint az öt éve is bizonyítást nyert, a szürke- és feketegazdaság aligha lesz valaha a bankkártya barátja. Ami okosba' megy, esetleg "hálánkat" fejezi ki, az továbbra is zsebbe és borítékba megy, nem egy személytelen terminálba. 

Többet fizetünk kártyával

Annak ellenére, hogy azóta megsarcolták a kártyás fizetéseket, a készpénzfelvételt pedig bizonyos összegig ingyenessé tették, a kártyás fizetések és elfogadóhelyek száma tovább nőtt. Az MNB adataiból is látszik, hogy egyre töbször fizetnek a magyarok kártyával, nő az utalások száma is, miközben kevesebb készpénzt veszünk fel.

A kártyázás terjedése hozzájárulhatott ahhoz, hogy 2015-ben 25 százalékkal nőtt azoknak az oldalaknak a száma, ahol lehet kártyával fizetni, és a teminállal felszerelt boltok száma is 9 százalékkal magasabb lett. 2010-ben az üzletek 37 százalékában lehetett kártyával fizetni, 2014 végére már 53 százalékában. és 2015-re ez az arány csaknem 60 százalékra nőtt. 

Leginkább az internetes elfogadóhelyek száma emelkedett: 2016 elején csaknem 29 százalékkal több ilyen elfogadóhely volt, mint egy évvel korábban.

Hatás és ellenhatás

A kártyás fizetés terjedésének van néhány jól felismerhető összetevője: a gyors és egyszerű érintéses megoldás és az online fizetés népszerűsége, vagy az, hogy egyre több a stabil és mobil terminál. Öngerjesztő folyamat ez, hiszen ha nő a kártyák száma, akkor nagyobb az ügyfelek elvárása az elfogadóhelyek felé is. Ami a jövőben nagy hatást gyakorol, de már ma érezhető, az a mobilos fizetés terjedése. Akár a konkrét mobilfizetési megoldásokról (amikor kártyánk beköltözik a telefonunkba), akár azokról az alkalmazásokról beszélünk, melyek az online vásárlást és bankolást könnyítik meg.

Látják a pénzmozgást

A díjszabás jobb átláthatósága miatt növekedett a bankok közti verseny és a kereskedők választási szabadsága is. A kártyaterminál üzemeltetésének költségeit pedig többnyire ellensúlyozza a pluszbevétel, amit a kártyával fizető (impulzusvásárlásra hajlamos) vevők hoznak.

A kártyás fizetés további előnye, hogy nem zárja ki a vásárlásból a helyi valutával nem rendelkező külföldieket, vagyis frekventált turistahelyeken mindenképp megéri megfontolni a kiépítést.

Az sem igaz, hogy a készpénzes fizetés teljesen ingyen lenne, mivel a pénz kezelésének is megvannak a maga költségei, például össze kell számolni, elvinni a bankba, és befizetni a számlára, aminek kapcsán a sérült bankjegyekkel is gondunk akadhat.

Nyom nélkül

A biztonsági kockázatok is érvet jelentenek a kártya mellett: sok készpénzzel nagyot bukhatunk egy rablás esetén, a kártyás fizetésnek viszont mindenképpen nyoma marad a rendszerben. Amivel az áfacsalásban utazó kereskedőket és szolgáltatókat is könnyebb megfogni.

Ezért van, hogy a készpénz továbbra is a gazdaság a szürke és fekete zónáiban a legerősebb, az ragaszkodik hozzá, aki nem szeretné, hogy lekövethető legyen, hogy mennyit kapott, illetve fizetett. 

Az MNB adatai szerint 2015 végén az összes kártya 53,6 százaléka, míg az összes POS-terminál 62,5 százaléka volt alkalmas érintéses fizetésre. Hamarosan tehát nem is az lesz a kérdés, hogy az adott helyen tudunk-e kártyával fizetni, hanem az, hogy érintéssel tudunk-e fizetni. Esetleg telefonnal, vagy órával.

A cikket a Brand & Content készítette a Mastercard megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok