Index Vakbarát Hírportál

Hello Black Friday! De mégis mit vegyek ma?

2017. november 24., péntek 00:16

Az internet hazai hőskorában elképedve néztük azokat a videókat, ahol tömegverekedések törtek ki a vásárlók között egy-egy áruházban. Ma már tudjuk, hogy ez Amerikában sem mindennapos, a hatalmas Black Friday napi leárazások miatt szállták meg a tömegek a boltokat. Az internetes áruházak megjelenésével elkerülhetetlen volt, hogy Európát is meghódítsa az leárazások napja. Adunk néhány tippet, hogy kinek, mit érdemes vennie a fekete pénteken.

Miért lett fekete?

Sokan tudják, hogy a Black Friday-nek, azaz a fekete pénteknek az amerikaiak hálaadás ünnepéhez van köze, de több magyarázat is terjed arról, hogy pontosan hogy viszonyul egymáshoz a kettő. Érdekes módon már az sem teljesen egyértelmű, hogy miért kell hálát adni. Az egyik megközelítés szerint az amerikai telepesek első áttelelését ünneplik ilyenkor, másik szerint viszont a sikeres, bőséges őszi mezőgazdasági betakarítások adnak erre okot. Utóbbi tűnik logikusnak, mert a thanks givinget nem a tél végén, hanem november hónap negyedik csütörtökén tartják Amerikában.

A Black Friday az ezt követő péntek, ez a nap pedig egyben a karácsonyi vásárlási láz kezdetét is jeleni az amerikaiknál, éppen ezért ilyenkor hatalmas akciókkal készülnek az üzletek. Hogy miért pont fekete? A leginkább elterjedt magyarázat szerint az elnevezés a philadelphiai rendőrségtől indult még 1966-ban. Az ugyanis, hogy ezen a napon mindenki nyakába vette a várost, hogy jól bevásároljon, rengeteg dugót, és így rendfenntartói munkát eredményezett.

Ilyenkor tényleg mindenki vásárol?

Amerikában manapság már nem csak egy nap a Black Friday, hanem a hálaadástól vasárnapig tartó négynapos időszak, a vásárlók és a vásárlások száma pedig évről-évre nő. 2015-ben 102, 2016-ban viszont már137 milliárdan vettek valamit a négy nap alatt. Eladási szempontból továbbra is a pénteki nap a legerősebb: 2015-ben 75 millióan vásároltak ezen a napon, 2016-ban pedig valamivel 100 millió fölé kúszott ez a szám. Nem csak a vásárlók száma, de az elköltött összegek is sokszorozódtak: 2005-ben 27 milliárd dollárt költött a lakosság az akciók hatására, 2015-ben pedig ennek több mint a dupláját: 67,6 milliárdot.

Ez a pár nap a munkaerőpiacon is csúcsokat dönt, 2008-ban 260 ezer embert szerződtetek munkára, 2013-ban több mint 764 ezret, idén 500-550 ezerre becsülik ezt a számot. A tengerentúlon ezekben a napokban a hagyományos vásárlás sokkal erősebb, mint az internetes. Az online fellendítésére ezért létrehozták a Black Friday napokat követő akciós hétfőt, a Cyber Mondayt, ami jellemzően még jobb eladásokat hoz az interneten kereskedőknek, mint a hálaadás, vagy a Black Friday napja. A legkeresettebb oldalak Amerika-szerte ezekben a napokban az Amazon, a Walmart, a Best Buy, a Target és az Apple honlapjai.

Miket vesznek az amerikaiak?

Kezdetben főként az elektronikai termékek piacát érintette a láz, de az elmúlt években szinte minden termékkategóriára kiterjedt. A tavalyi amerikai statisztikák szerint a Black Friday kapcsán eladott termékek 43 százaléka volt ruházati termék, 34 százaléka szórakoztató elektronikai eszköz, 33 százaléka játék és 28 százaléka számítógép, vagy számítógépes kiegészítő.

Természetesen ezek között van átfedés, de jól látszik, hogy tényleg szinte mindent megkapunk a Black Friday napi leárazásokban. A top termékek még mindig szórakoztató elektronikai eszközök vagy kiegészítők: TV, Bluetooth hangszóró, X-Box, TV-okosító.

És mit vegyen ön?

A kedvezményesen megkapható termékpaletta sokszínűsége miatt nehéz lenne általánosságban tanácsokat adni a Black Friday kapcsán, ezért úgy döntöttünk, bemutatjuk néhány embertípust, és nekik adunk konkrétabb, hasznosabb tippeket a vásárláshoz. Ha magára ismer valamelyiknél, kattintson az önnek szóló tanácsokért!

1. típus: a szülő

A napjának nagy része a gyerekek körül forog: ovi, suli, szolfézs, edzés. Emellett reggelre persze mindenkinek legyen tízóraija, este pedig meleg vacsora gőzölögjön a családi asztalon. Hétvégén kirándulás, nagyszülők és matiné előadás. De mikor jut így idő karácsonyi ajándékokat venni? És mik legyenek azok?

Magára ismert? Kattintson!

2. típus: a divatőrült

Kifolynak a szekrényből a ruhák, de muszáj újítania valamit karácsonyra, a szilveszteri buliról nem is beszélve. A kedvenc ruhaboltjaiban mindig van pár kinézett, de drága darab, és várja, hátha meg lehet venni ezeket is kedvezményesen. Egy új óra is jól jönne, hiszen a kiszemelt cipőhöz nem passzol egyik meglévő sem.

Magára ismert? Kattintson!

3. típus: a műszakis

Ami neki kell, arról minden fontos infót megtalál az interneten. Ráadásul olcsóbban és nem kell tülekedni a kasszánál. Nem érzelmi alapon fog dönteni, a papírforma szerinti legjobb terméket szeretné. A lényeg, hogy gyorsabb, nagyobb kapacitású, modernebb legyen, mint az a műszaki cikk, aminek a helyébe lép.

Magára ismert? Kattintson!

4. típus: a könyvmoly

Hiába az internet és az e-bookok, szereti a papír illatát, ezért továbbra is inkább hagyományos könyveket olvas. Jó pár polc tele van már a könyvekkel, de mindegyik történetet fejből fújja, új olvasmányokra vágyik. Költözéskor mindig megfogadja, hogy nem vesz többet, de ezt a magának tett ígéretét aztán sosem tartja be.

Magára ismert? Kattintson!

Reméljük talált önhöz közelálló embertípust és így önnek szóló tanácsokat. Ha mégsem, görgessen lejjebb, és nézze meg a Hello Black Friday gyűjtőoldal ajánlatait!

Felhasznált statisztikák: 1, 2, 3, 4

Brand & Content Brand & Content
A cikket a Brand & Content készítette a Hello Black Friday megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok