Index Vakbarát Hírportál

„Amire épp szükségünk van, az ott van velünk”

2017. december 23., szombat 08:31

Nemrég tért haza Dél-Amerikából, ahol több mint egy hónapon keresztül fotózta a kolumbiai esőerdőben élő indiánokat és Ecuadorban készített életképeket. Szűcs Péter 15 éves újságírói munka után döntött úgy, hogy elindítja saját utazós online magazinját, a PetersPlanet.travelt, és egyúttal bejárja a világot.

„Az élmény sokkal fontosabb és értékesebb, mint az anyagi javak. A kinti barátaim mutattak egy Dél-Amerikáról szóló dalt, ami arról szól, hogy pénzen sem a napot, sem a szelet, sem a színeket nem lehet megvenni, mint ahogyan az életörömet sem. Erről a felismerésről (is) szól az utazás” 

- írja Szűcs, aki épp a Balatonra tart, amikor cseten kérdezzük.

Az utazó újságíró alig több mint egy éve döntött úgy, hogy kiszáll a mókuskerékből, és megpróbál abból megélni, amit a legjobban szeret: az utazásból, a fotózásból és az írásból. Számos helyről olvashattunk tőle, többek között Kubáról, Kolumbiáról, Rotterdamról, New Yorkról, vagy épp a saját fővárosunkról, Budapestről. Szerinte igenis lehetséges, hogy az ember azzal foglalkozzon, amiben hisz és amit igazán szeret, és hogy ezzel pozitív hatással legyen mások életére.

Könnyű neki, biztos megteheti

Tény, hogy a hazai fizetések mellett sokak számára még mindig luxus egy külföldi út, sőt, van, akinek egy balatoni nyaralás is. Ennek ellenére, ahogy Szűcs Péter is mondja – és tapasztalja - az interneten nevetséges árakon repülhetünk el a világ legtávolabbi helyeire, ahol sokszor a mindennapi élet még olcsóbb is, mint itthon.

Az olcsó repjegyek mellett Szűcsnek vannak egyéb, költséghatékony ötletei is. Azt ígéri, egyszer össze is állít majd belőlük egy blogbejegyzést.

Erdélyi útja során például csak vonatjegyekre költött, és az első napokban beállt egy román kerámiamester vendégházába koszt - kvártélyért dolgozni. Jobb helyet nem is választhatott volna magának, ugyanis szállásadója saját maga is hasonlóan szokott tenni, ő minden évben elindul mezítláb, óra, telefon és pénz nélkül egy olyan vidékre, ahol még nem járt. Ott megkérdezi, hogy megjavíthat-e valamit a ház körül ételért és ágyért.

„Azt mondta, ilyenkor érzi magát igazán szabadnak” – meséli Szűcs, aki ezt a fajta belső szabadságot maga is érzi az utazásai során. Főleg, amikor bekapcsolódik mások kultúrájába, mindennapjaiba, ahogy azt teszi a legtöbb helyen. Ő úgy tapasztalja, az utazások arra tanítják az embert, hogy a jelenben éljen és hogy rájöjjön, amire éppen szüksége van, az ott van vele, csak észre kell vennie. Ráadásul az ilyen jellegű utazások, felfedezések közben az ember folyamatosan váratlan helyzeteket old meg, az idegen emberekkel való találkozás, mások kultúrájának megismerése pedig empatikusabbá, nyitottabbá teszi.

„Gyakran éreztem magam úgy Dél-Amerikában is, mint egy népmesében. A próbatételekért és a kiállt bátorságpróbákért az élményanyag a jutalom, amit aztán képekben és történetekben átadok az olvasóknak.”

A PetersPlanet.travel nem csak utazás

Az oldal fenntartása, az anyagok összeállítása és megírása kemény munka. Főleg, ha azt is nézzük, hogy ekkora médiazajban - ahol elviszik az olvasottságot a bulvár hírek és cuki állatos kontentek - nincsen könnyű helyzetben egy új online magazin. Péter a trendek ellenére az organikus fejlődésben hisz, és abban, hogy a speciális tartalmak megtalálják a saját olvasótáborukat.

Az embereket nem lehet a végtelenségig hülyíteni

- állítja. Tapasztalata szerint minőségi munkával hosszútávú sikert lehet megalapozni, míg a vásárolt kamuprofilok lájkjain felduzzasztott “sikersztorik” rendszerint kipukkadnak, mint egy lufi. Ő elfogadja, hogy a fejlődéshez idő kell: „Hosszú távra tervezek, lassan építkezem, nem azzal foglalkozom, hogy mire van igény, hanem azzal, hogy miről szeretnék beszélni, mit szeretnék megmutatni, kiben és miben hiszek”.

Ebből szeretne megélni, de nem a pénzért csinálja

Szerinte ugyanis, ha valaki csak azért csinál valamit, mert profitot vagy bevételt remél, akkor elvész a vállalkozás lelke. Ha viszont azt csinálja, amihez ért, amit a legjobban szeretne és hisz is magában, minden összeáll ahhoz, hogy ezt másoknak is megmutathassa.

Az, hogy nem vásárol követőket, vagy hogy nem megy el a “kattintékonyabb” tartalomgyártás irányába, nem egyenlő azzal, hogy nem használja tudatosan az internetet. Utóbbi elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudja mutatni mindazt, amit az utazások alatt lát, tapasztal, és hogy egyáltalán azzal foglalkozzon, amivel szeretne. A kontrollált online jelenlét számára kiemelten fontos: „vigyázok arra, hogy a saját gondolataim és döntéseim továbbra is az enyémek lehessenek és ne legyenek manipuláció áldozatai. Tudatosan iktatom ki például a bulvárt vagy a manipulatív híreket” – magyarázza.

A jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozó Szűcs nem izgul a jövőjén, ugyanis az oldal rövid, de sikeres múltja és a látogatottsági mutatók szerint jó úton halad, hogy oldalából, eseményeiből és fotóiból éljen meg. Január 25-én a Hadik Caféban nyílik meg a Cuba, Columbia, Ecuador, The Soul of South America címû kiállítása.

Ezt követően Szentpétervárra utazik, Garcia Marquez után most Dosztojevszkij munkáinak a nyomában a 12 hónap 12 város kreatív projekt részeként. Távolabbi terve pedig, hogy az utazós projektből könyvet írjon.

Brand & Content Brand & Content
A cikket a Brand & Content készítette az Telekom megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Rovatok