Index Vakbarát Hírportál

Ha hétfő, akkor főbíróválasztás

2009. június 22., hétfő 08:52

A múlt heti kabarétréfa után ismét megpróbál főbírót választani a parlament, majd meglátjuk, hogy most végre sikerül-e. Szavaznak az adócsomaghoz benyújtott módosítókról is, és a kormány megpróbálja elfogadtatni választási reformtervét, melynek eredményeként megszünnének az egyéni körzetek és kétszáz alá csökkenne a képviselők száma.

Mivel a múlt héten rejtélyes körülmények között mégsem választott főbírót a parlament, június 22-én újra próbálkozhatnak a képviselők. Egy hete biztosnak tűnt Baka András megválasztása, hiszen a Fidesz és az MSZP frakciója is támogatásáról biztosította a köztársasági elnök jelöltjét. Aztán jött a titkos szavazás, 108 nem, 54 tartózkodás, kölcsönös vádaskodások sorozata, kutyakomédia. Egy biztos, valaki hazudott. Most ismét titkos szavazás lesz, így ne kérjék tőlünk, hogy tippeljük meg a végeredményt.

Ünnep vagy botrány

A főbíróválasztás miatt ismét egy órával korábban, már délben elkezdődik a parlament rendes ülése. A szokásos program - napirend előtti felszólalások, interpellációk, kérdések - után jön főbíróválasztás, előreláthatólag 16 óra 10 perckor lesz az eredményhirdetés és az ünnepélyes eskűtétel, vagy a botrány.

Az ünneplést/kedélyek lecsillapodását követően pedig végre munkához láthatnak a képviselők. Két, a kormány számára fontos törvényről is zárószavazást tartanak, az első a közigazgatási hatósági eljárást szabályozó törvény módosítása. Ettől a bürokrácia és az ügyfelekre háruló adminisztratív terhe csökkenését, az elektronikus ügyintézés erősítését és általában az ügyintézés egyszerűsödését reméli a kormányzat.

A második, "Gyorsítás II." fedőnéven futó, a prózai, "Az építési beruházások megvalósulásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat" nevet viselő törvényjavast. Ennek lényege, hogy az építettő fedezetkezelője a jövőben nem csak a vállalkozó kivitelező, hanem annak alvállalkozói felé is garanciát vállalna a kifizetésre. A javaslat a szabályozási rendszert is érinti, amennyiben bevezeti az építőipari regisztrációt, amitől azt várják, hogy ellenőrizhetőek legyenek a kivitelező és az alvállalkozók referenciái.

A harmadik ingatlanért már fizetni kell

Szavaznak az adócsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról is, köztük a cafeteria 25 százalékos megadóztatásáról, a szálláshelyek kedvezményes áfakulcsba sorolásáról, valamint az árufuvarózóknak adott kedvezményekről. Szavaznak a vagyonadóhoz benyújtott módosítójavaslatokról is. Ezek az adókulcsokat ( 0-30 millió Ft-ig 0,25%, 30-50 millió Ft között 0,35%, 50 millió Ft felett 0,5%), illetve az adómentességet (az első ingatlan 30 millió forintig, a második 15 millióig adómentes) érintik.

Öt kétharmados támogatást igénylő javaslat is napirendre kerül, az első az MTV közalapítvány székhelyének módosításáról szól - a tévé a Szabadság térről Óbudára költözik -, gyaníthatóan megkapja a képviselők támogatását. Ugyanígy jó esély van másodikként és harmadikként sorra kerülő, a képviselők elszámolási kötelezettség nélküli költségtérítését megszüntető javaslatoknak is - amelyek elfogadása egyben okafogyottá tenné a Seres Mária által kezdeményezett népszavazást is.

Újra meg újra próbálkoznak

A negyedikként napirender kerülő, a gyűlöletbeszédet tiltó javaslat is átcsúszhat a parlamenten, itt azonban nagy az esély rá, hogy Sólyom László, ahogy eddig kétszer, ismét előzetes normakontrollra küldi majd a véleménynyilvánítás szabadságát csorbító rendelkezéseket.

Ötödikként az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosítása kerül napirendre a kétharmados javaslatok közül. Ennek elfogadására gyakorlatilag semmi esély sincs. A kormány, pontosabban Draskovics Tibor igazságügyi miniszter előterjesztése szerint a képviselők számát 199 főben korlátoznák. A képviselők közül 176-an területi választókerületekben, listás szavazással választanák meg, 23 mandátumot kompenzációs országos listáról kerülhetne be, azaz megszünnének az egyéni körzetek. Erre kár is több szót pazarolni.

Rovatok