Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint a váci kórház fenntartásához a környező települések önkormányzatainak is hozzá kellene járulniuk. A környékbeli ellenzéki vezetésű települések szerint a kórház a felelőtlen gazdálkodás miatt csődhelyzetbe került. A kórház igazgatója ugyanakkor azt mondta: az önkormányzati biztos kirendelése után elmúlt a csődhelyzet.
Mivel a váci kórház fogadja a környező településeken élőket is, ezen önkormányzatoknak is hozzá kellene járulniuk a súlyos gazdasági helyzetben lévő intézmény fenntartásához, mondta Székely Tamás. Az egészségügyi miniszter csütörtökön petíciót vett át, amelyben helyi ellenzéki politikusok és polgármesterek a váci Jávorszky Ödön-kórház rossz gazdasági helyzetére kívánták felhívni a figyelmét, intézkedéseket kérve tőle.
A tárcavezető - aki véleményét írásban is eljuttatja a petíciót aláíró polgármestereknek - javasolta azt is, hogy az uniós forráshoz szükséges önkormányzati önrész vállalásához is társuljanak be a kritikát megfogalmazó helyhatóságok.
A petíciót Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz-KDNP), Sződliget polgármestere, Markó Józs0ef (Fidesz-KDNP-Vállalkozók Pártja), Göd polgármestere, Pető Tibor, a Fidesz váci szervezetének elnöke, Moys Csaba, a Nemzeti Fórum váci szervezetének elnöke, valamint Áfra Tamás, a KDNP váci szervezetének elnöke írta alá.
A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a váci kórház az elmúlt nyolc év felelőtlen gazdálkodása miatt mára csőd közeli helyzetbe jutott, s még a nemrégiben kirendelt önkormányzati biztos tevékenysége sem garantálja az intézmény további életképes működését. Az aláírók szerint félő, hogy a pályázaton már elnyert rekonstrukciós forrás felhasználása is veszélybe kerülhet.
Erős András, a váci kórház igazgatója a petícióban foglaltakra még csütörtökön úgy reagált, hogy a 60 napon túli, több mint 100 milliós kifizetetlen számlák miatt kirendelt önkormányzati biztos ténykedésének köszönhetően a csőd közeli helyzet már nem áll fenn, s az sem igaz, hogy a nem sürgős műtétek rendre elmaradnának. Kiemelte: a rekonstrukcióhoz elnyert források semmiképp sem kerülhetnek veszélybe, a kivitelező tendereztetése épp most folyik.
Az egészségügyben dolgozók esélyegyenlőségének megteremtéséért, a diszkrimináció megszüntetéséért, illetve az ágazatot érintő finanszírozás javításáért demonstráltak pénteken a Borsod megyei Ózdon az Almási Balogh Pál Kórház munkatársai. A tüntetésre az ózdi egészségügyesek mellett érkeztek résztvevők Szolnokról, Nyíregyházáról, Kazincbarcikáról és Miskolcról is.
Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta: "több mint erkölcstelenség", hogy a kormány a köztisztviselőknek csaknem akkora kiegészítést adott cafeteria juttatás címén, mint amennyi egy egészségügyi dolgozó bére. Hozzátette: a jogegyenlőséget követelik, a hatalom ugyanis "megbolondult", miközben a diszkrimináció elleni küzdelmet hangoztatja, ő maga törvénytelen eszközökkel dolgozik és különbözteti meg a dolgozókat.