Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták Fricz Tamást a politikatudományi intézetből

2010. április 22., csütörtök 20:57

Megválik a jobboldali politológus Fricz Tamástól a Magyar Politikatudományi Intézet vezetője, Körösényi András, aki korábban közel állt a Fidesz vezetéséhez.

Információink szerint megválik Fricz Tamástól (a Magyar Nemzetben Következmények nélküli ország címmel cikksorozatot, majd e címmel könyvet is jegyző politológustól) a Magyar Politikatudományi Intézet vezetője, Körösényi András.

Megkeresésünkre sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a januárban kinevezett igazgató, Körösényi András Fricz eltávolítását, de válaszában arra hivatkozott, hogy egy intézet belügye nem tartozik a nyilvánosságra. Fricz telefonhívásunkra csak annyit mondott megtörten, hogy nem kíván az ügyről semmit sem mondani.

Tudomásunk szerint Fricz meglepődött az eltávolításán. Az április 11-i választás után a Magyar Nemzet-beli cikkében még annak örült, hogy: "Hát megtörtént végre. Megtörtént, hogy lett következmény: az őszödi beszéd elnyerte méltó büntetését az április 11-i választásokon. Igaz, nagyon megkésve, mert az elmúlt négy év nagyon súlyos rombolásokat okozott Magyarországon. Nyilván százszor jobb lett volna, ha az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, 2006. szeptember 17-e után távozik a bevallottan hazug és manipulatív kormányfő és kormánya. Ez tette volna lehetővé, hogy hazánk egy óriási sikerélménnyel felvértezve, megújulva, s még korántsem olyan rossz állapotban kezdje meg építkezését, mint amilyen állapotba 2010-re került."

A Fidesz 2006-os veresége után Fricz Schmidt Máriával szervezett tanácskozásokat a jobboldali politika megújításáról. 2009-ben megalapította a Civil Összefogás Fórumot, ami két, előrehozott választásokat követelő kormányellenes tüntetést is szervezett, amit a Jobbik is támogatott

Fricz eltávolítása mögött értesülésünk szerint nem napi politikai okok állnak, Körösényi anyagi okok miatt az intézet több munkatársától készül megválni.

Körösényi a 2006-os választások után a konzervatív Kommentár című lapban azt írta A jobboldal elhúzódó válsága című tanulmányában, hogy "A válság második legfontosabb elemét változatlanul a pártelnök, Orbán Viktor személye jelenti. A rendszerváltás legendás alakja, az 1998-as jobboldali győzelem és koalíció megteremtője, és egy négyéves ciklus sikeres kormányfõje a 2006-os parlamenti választási kampány időszakára a jobboldal egyik legnagyobb tehertételévé vált.

A polgári politikát 2002 után fokozatosan populista és etatista retorikával felváltó politikus – a párton belüli autokratikus hatalma, valamint a jobboldali sajtó túlnyomó része feletti politikai befolyása révén – egyaránt képes nagy tömegek mozgósítására és a Fidesz politikai és szervezeti egybentartására, de mindez ma már elsõsorban saját politikai túlélését szolgálja. Sem a polgári jobboldal, sem a közjó – a nemzet java – nem profitál belõle."

Körösényiről Kéri László politológus - aki szintén az intézetnél dolgozik, tudományos főmunkatársként - a napokban a Szombatnak azt nyilatkozta: "Amikor Körösényi András - akit a Fidesz egyik fő politikai
tanácsadójának tartottak - a vezérelvű politikai kultúrát bírálta a
jobboldalon, hamarosan megszakadt, mondjuk így, intellektuális
kapcsolata Orbán Viktorral. A legsebezhetőbb pontján érintette a
Fidesz politikai doktrínáját".

Rovatok