Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy beteg a váci kórházból

2010. augusztus 24., kedd 18:37

Augusztus 12 óta nem találják a 80 éves Koncz Gyulát, aki a váci kórházból tűnt el. A hozzátartozók szerint a kórházban nem figyeltek eléggé az agyi keringészavarokkal küszködő férfire. A keresés is lassan indult, így a családtagoknak maguknak kellett kutatniuk rokonuk után. A kórház azzal érvel: ők nem zárt intézmény, a betegek szabadok, ha el akarnak menni, nem tarthatják vissza őket. Egy szakértő szerint a betegek mozgását csak pontosan szabályozott esetekben lehet korlátozni, az ilyen hibákat csak nagyobb odafigyeléssel lehet kivédeni.

“Képzelje magát a helyembe. Beviszi az idős édesapját egy kórházba, azt gondolja, hogy ott jó kezekben van, és amikor az egyik nap megy meglátogatni, nem tudják megmondani, hova tűnt” – mondja Koncz Péter, akinek 80 éves édesapja augusztus 12-én tűnt el a váci Jávorszky Ödön Kórházból. Azóta sem találják.

A gödi Koncz Gyulát családtagjai augusztus 9-én, hétfő este vitték be agyi keringési zavarai miatt a váci kórházba egy ötnapos infúziós kúrára. 11-én voltak bent nála látogatni, akkor kielégítő volt az állapota. Amikor augusztus 12-én este hat óra körül mentek, már nem találták sehol. Koncz Gyula papucsa és pizsamája ott volt a kórteremben. Az idős férfinél személyi iratok nem voltak.

A férfi szobatársa azt mondta Koncz Péternek: édesapja reggel tíz óra körül eltűnt. A betegtárs érdeklődött kora délután a nővérektől, milyen kezelésre ment, mert még nem ért vissza, a reggelijét sem ette meg és a gyógyszereit sem vette be. "Ha a szobatárs nem kérdez rá, hol van, a személyzetnek talán föl sem tűnt volna, hogy eltűnt" – mondta az Indexnek Koncz Gyula felesége.

Szigorú szabályok védik a beteg szabadságát

Betegjogi, az önrendelkezési jog védelme szempontjából szigorúan szabályozott terület, mikor lehet egy beteg személyes szabadságát - akár a saját érdekében is - korlátozni. A kórházak ebből a szempontból nincsenek könnyű helyzetben, mondja Kovácsy Zsombor ügyvéd,  az Egészségbiztosítás Felügyelet volt elnöke. A közveszélyes vagy önveszélyes betegeknél van lehetőség a beteg mozgásszabadságának a korlátozására, sokkal nehezebb ez azok esetében, akik személyigazolványukkal, cselekvőképességük birtokában vetik alá magukat a kezelésnek.

Esetükben is bekövetkezhet azonban olyan állapot, amikor elveszítik térbeli, időbeli orientációjukat, elkóborolnak, balesetet szenvednek vagy öngyilkosságot követnek el. Még ha orvosi szempontból ilyen esetekben indokolt is lenne a mozgásuk vagy szabadságuk korlátozása, ezt nem mindig tudják megtenni a kórházban. Pontosan szabályozott, hogy mikor, milyen garanciák mellett lehet "szép szóval", fizikailag vagy gyógyszeresen korlátozni a beteg szabad mozgását. Kovácsy Zsombor arra hívta fel a figyelmet: nem véletlenül védik ilyen szigorú szabályok a betegek szabadságát, ellenkező esetben ugyanis súlyos visszaélésekre volna lehetőség az intézményekben.

Ilyen "elkóborolásos" esetek még a legjobb kórházakban a legjobban odafigyelő személyzet mellet is előfordulnak. Az egészségügy jelenlegi helyzetében azonban épp ebben van hiány: kevés az ápolónő, elfoglalt az orvos, mondta Kovácsy Zsombor.

A nővérek ezután kezdték el keresni a beteget, de nem találták sehol. A kórház biztonsági szolgálatát is értesítették, de ők sem akadtak a beteg nyomára. A kórház ezután értesíttette a váci rendőrséget.

Aznap este Koncz Péter is apja keresésére indult. Szétnézett a környéken, elment a váci vasútállomásra, de hiába. Körbejárta a kórház hatalmas kertjét is, az erdős-bokros területeteket. Másnap plakátokat rakott ki Gödtől Vácig az úton, és a Nyugati pályaudvarig minden vasúti megállóban kiragasztotta édesapja fényképét.

Egy felajánlásnak köszönhetően vasárnap keresőkutyákkal 25-30 ismerős és családtag fésülte át a váci kórház kertjét és környékét még egyszer. Még a hullaházba is benéztek. "Ha a kórház már augusztus 12-én délután értesít minket, akkor nem nyolc órával apám eltűnése után kezdhettük volna csak meg a keresését" –  mondta Koncz Gyula.

Azóta tíz nap telt el, de nem sikerült Koncz Gyula nyomára bukkanni. A családtagok nem értik, mit csinált ezalatt a rendőrség. A múlt héten annyit mondtak nekik a váci rendőrkapitányságon, hogy az ügyet átteszik a dunakeszi rendőrkapitányságra, mert Koncz Gyula gödi lakos, így ők illetékesek az ügyben.

"Vácon valószínűleg azért sem csináltak semmit, mert tudták, hogy majd úgyis Dunakeszinek kell átadni az ügyet" – mondta Koncz Péter. "Egyelőre nem kérték ki a kórház térfigyelő kameráinak a képeit sem. Én kértem meg a biztonsági szolgálatot, hogy állítsák le a kamerák felvételeit, mert ha így megy tovább, automatikusan törlődnek az augusztus 12-i felvételek. Ha a rendőrségnek nincs elég embere rá,  akár mi magunk is végignéznénk a 24 órányi felvételt, hátha látható rajtuk valami."

Az ügy iratai most valahol félúton vannak a váci és a dunakeszi rendőrkapitányság között. Érdeklődtünk a dunakeszi rendőrkapitányságon, de oda egyelőre nem érkeztek meg az ügy aktái. A rendőrségen kérdésünkre azt mondták: elképzelhető, hogy a futárpostával később érkeznek meg hozzájuk az iratok, ezeket ugyanis általában hetente kétszer viszik egyik rendőrségről a másikra.

A váci rendőrkapitányságon azt közölték: meghallgatták az ügyben a hozzátartozókat, majd kiadták az országos személykörözést Koncz Gyula után. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a férfi arcképét elküldték újságoknak, internetes portáloknak, és kiosztották a helyi és környékbeli rendőröknek. Felhívták az ügyre a figyelmét a vasúti és buszpályaudvaron dolgozó kollégáknak.

A rendőrség az ügyben megkeresi az országos mentőszolgálatot is és a környező kórházakat is, nem jelentkezett-e be valaki az adott taj-számon. Az is elképzelhető, mondták kérdésünkre, hogy ilyenkor nincsenek az iratok az eltűnt betegnél, így nem tudják azonosítani elsőre.

Mint mondták, ilyen esetekben ez a szokásos eljárás. Amikor valaki eltéved az erdőbe, kutyákkal tudják keresni egy jól körülhatárolható területen, de ebben az esetben kevés a konkrétum. A váci rendőrségen azt is közölték: az, hogy az ügyet Dunakeszire helyezik át, nem befolyásolja a keresés eredményességét.

"A kórház megérti a hozzátartozók helyzetét, de nem követheti nyomon minden egyes beteg mozgását. Ha valaki szántszéndékkal távozik el, még ha észrevennék is, akkor sem tarthatnák vissza" – mondta az Index kérdésére Bárány Zsolt a váci Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója. Amikor a biztonsági szogálat nem találta meg a beteget, a rendőrséghez fordult, hangsúlyozta a főigazgató.

Kérdésünkre, hogy a felelősség tisztázására indult-e belső vizsgálat a kórházban, a főigazgató azt mondta: a Nemzetierőforrás-minisztérium egészségügyi államtitkárságának készítettek jelentést, amelyben az ügy minden részletét összefoglalták.

Rovatok