Index Vakbarát Hírportál

Sólyom szerint nem lehet jobb alkotmányt készíteni

2010. november 6., szombat 19:58 | aznap frissítve

Az előző államfő könyvének bemutatóján arról beszélt, hogy a jelenlegi alkotmány adta Magyarország rangját, és az aktuális alaptörvénynél európaibb alkotmányt nem lehet már alkotni. Szerinte hiába terjesztik ezt, a mostani alkotmánynak már nincs köze a sztálini alkotmányhoz.

Lehet új alkotmányt létrehozni - a mostani újrakezdés filozófiájába ez beleillik -,  tartalmilag azonban a jelenleginél európaibbat, a hazai szabadság fokának megfelelőbbet nem lehet alkotni - mondta Sólyom László előző államfő az Egy elnökség lenyomata című kötetének bemutatóján szombaton a Győri Könyvszalonon.

A volt köztársasági elnök úgy vélekedett: az alkotmány rangját, legitimitását aláásta a különféle aktuálpolitikai célból táplált alkotmányellenes hangulat, holott a módosított alkotmány már nem a sztálini alkotmány, miközben ez a "tévtan"  még ma is ott él az emberekben.

"Ha Magyarországnak volt nemzetközi tekintélye, akkor azt az alkotmánynak, az alkotmányos rendszer stabilitásának köszönhette" - szögezte le Sólyom László, aki az Alkotmánybíróság elnöki tisztét töltötte be, mielőtt köztársasági elnökké választották.

Az erkölccsel kapcsolatos olvasói kérdésre az exállamfő a könyvbemutatón kifejtette: eszméket kell képviselni, ez a gondolkodásmód "húzza a világot", és mindezt hitelesen kell tenni, noha gyakorta a hitelességgel szokott baj lenni.

Aggályos volta

Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítéséről Sólyom László a könyvbemutatón nem beszélt, és újságírói kérdésre sem nyilatkozott e témában az esemény előtt, csupán arra a közleményre hivatkozott, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követően hoztak nyilvánosságra.

Schmitt Pál köztársasági elnök október 29-én fogadta Sólyom Lászlót. A megbeszélésen a volt államfő elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntése után kialakult alkotmányjogi helyzetet - tájékoztatta a megbeszélést követően a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.

"Sólyom László elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntését követő események nyomán kialakult alkotmányjogi helyzetet, különös tekintettel az Alkotmánybíróság hatásköre tervezett korlátozásának - a jogállamiság alapjai szempontjából - aggályos voltára" - olvasható a KEH akkor kiadott közleményében.

Rovatok