Index Vakbarát Hírportál

Keller Lászlót hivatali visszaéléssel gyanúsítják

2010. december 10., péntek 17:27 | aznap frissítve

2004-ben közpénzügyi államtitkárként kért be adatokat vadásztársaságoktól és más szervezetektől arról, ki, mikor, kivel vadászott: az adatkezelést már akkor törvényellenesnek mondta az ombudsman, az egyik érintett társaság feljelentést is tett, ám az ügyészségi vizsgálatot fel kellett függeszteni Keller mentelmi joga miatt. Keller szerint őt csak "a közélet tisztasága iránti elkötelezettsége vezette", nem élt vissza a hatalmával, és bízik abban, hogy ártatlannak fogják találni.

Gyanúsítottként hallgatta ki Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a Magyar Nemzet.

Fazekas Géza, a nyomozó ügyészség szóvivője a lapnak – név említése nélkül – arról számolt be, hogy november 30-án hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgattak ki "egy korábbi közpénzügyi államtitkárt" ( Keller László a Medgyessy-kormány 2002-es megalakulásától 2004 októberéig volt a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi politikai államtitkára). Az ügy 2004 végére nyúlik vissza, amikor is a vádhatóság megállapítása szerint a volt államtitkár – kihasználva pozícióját – vizsgálatot indított egy Somogy megyei vadászat ügyében. Akkor az ügyészség kénytelen volt felfüggeszteni a nyomozást, mivel az Országgyűlés nem szavazta meg a volt államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, így nem lehetett őt kihallgatni.

A Magyar Nemzet információi szerint a főügyészség megállapította, hogy Keller László hivatali helyzetével visszaélve, a jogszerűség látszatát keltve, jogosulatlan adatgyűjtést folytatott, s az így megszerzett információkat politikai célokra használta fel.

Fazekas Géza az MTI-nek az mondta, hogy a volt közpénzügyi államtitkár panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a terhére rótt bűncselekményt, és megtagadta a vallomástételt. A Legfőbb Ügyészség azután rendelkezett a nyomozás folytatásáról, hogy a politikus a 2010-es országgyűlési választáson már nem szerzett mandátumot.

Az ügy lényegéről szólva Fazekas Géza azt mondta: az még a volt államtitkár egy 2004-es vizsgálatával függ össze, a közpénzügyi államtitkár ugyanis vadásztatással összefüggésben kért adatokat állami hatóságoktól és gazdálkodó szervezetektől. A szóvivő emlékeztetett: már az adatkéréskor több szervezet jelezte aggályait, hogy adatvédelmi szempontból kifogásolható az államtitkár kérése, az ÁPV Rt. és a Honvédelmi Minisztérium pedig megtagadta annak teljesítését. Fazekas Géza jelezte: az adatvédelmi biztos is jogsértőnek tartotta az adatkezelést.

Keller ártatlannak tartja magát

Keller László közleményben reagált az ügyészségről kiszivárgott információkra. Azt írta, sem közpénzügyi államtitkárként, sem országgyűlési képviselőként nem élt vissza hatalmával, "hivatása gyakorlása során a közélet tisztasági iránti elkötelezettsége vezette". Keller szerint az ügyészség által kifogásolt tevékenységének az volt a célja, hogy derüljün fény a közvagyon megkárosítására, amely szerinte az ingyenes vadászatokon, az esetleges törvénytelen trófeabírálatokon keresztül zajlott.

A volt államtitkár ellentmondásosnak nevezte, hogy miközben őt ezért gyanúsítják, egy volt magas rangú állami tiszségviselőt éppen az ingyenes protokoll vadászatok miatt gyanúsít az ügyészség. Keller a közleményében nem nevezte meg, melyik volt magas rangú állami tisztségviselőre utal, de Benedek Fülöpről, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium egykori szakállamtitkáráról lehet szó. Benedeket novemberben vették őrizetbe, több bűncselekménnyel is gyanúsítja az ügyészség, többek közt azzal, hogy 2005 és 2007 között jogosulatlanul szervezett különböző protokollvadászatokat.

Keller azt írta, meg van győződve róla, hogy legkésőbb a bírósági eljárás során bebizonyosodik, megalapozatlanok az őt ért vádak. A volt államtitkár utalt arra, hogy egy egykori munkatársa esetében a vele szemben folytatott eljárásban ez már megtörtént.

Poltnak elvették a kedvét a vadászattól

A HVG 2004 júniusában írta meg: Balatonendréden vadászott 2002 januárjában az OTP Bank Rt. több vezető munkatársa, az elnök-vezérigazgató Csányi Sándor és családtagjai, Polt Péter legfőbb ügyész, illetve Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) akkori közigazgatási államtitkára is. A Polt vezette ügyészség az idő tájt már javában kutakodott az akkoriban a MEH-hez tartozó, azóta megszüntetett Országimázs Központ vitatott szerződései ügyében. A MEH főosztályával kapcsolatos büntetőeljárások végül "elhaltak".

Az előző Orbán-kormány idején képviselőként országimázs-ügyekben aktív Keller még ellenzéki képviselőként erre a vadászatra utalva kérdezhette írásban Polt Pétert: fizetett-e Polt a vadászataiért, ha pedig nem, az esetleges ajándék vadászatot s az elejtett vadak értékét - nagyvad esetében ez több százezer forintra rúghat - szerepeltette-e a vagyonbevallásában. 2004 őszén aztán vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményezett a trófeák ügyében a mentelmi bizottságnál Polt Péter ellen. A legfőbb ügyész felajánlotta azok bemutatását és azt mondta, nem kellett szerepeltetnie őket bevallásában, mivel egyik értéke sem érte el azt a szintet, aminél az ingóságok feltűntetése kötelező. Az ügyészség minden jogi alapot nélkülözőnek mondta az eljárást, amiben egyébként szankcióknak nincs is helye.

Polt végül 2004 decemberében bemutatta a somogyi vadászaton elejtett bika agancsát, melyet 30 ezer forintos értékűre becsültek. Arra az újságírói kérdésre, miszerint a későbbiekben részt kíván-e venni még vadászatokon azt válaszolta: eléggé elvették a kedvemet tőle, ez volt a hobbim.

Keller adatgyűjtése törvénytelen volt

Péterfalvi Attila akkori adatvédelmi biztos az ügy kirobbanása után annak kiderítésére indított vizsgálatot, törvényt sértett-e Keller László, amikor magyar vadásztársaságoktól adatokat kért be arról: bizonyos közéleti szereplők, illetve politikusok kikkel vadásznak. Az ombudsman arra jutott, nem volt törvényi felhatalmazás arra, hogy ezeket az adatokat Keller László kezelhesse. Az ombudsman elrendelte a közpénzügyi államtitkár birtokába került vadászati naplók és trófeabírálati összesítők megsemmisítését.

A főügyészség szerint az adatkérésnek sem a célja, sem a jogalapja nem volt feltüntetve a megkeresésekben, és a kérés önmagában sem volt jogszerű. A közpénzügyi államtitkárnak pedig olyan személyes adatok kerültek a birtokába, amelyek a rendszerezésükkel alkalmasak voltak szervezetek, személyek kapcsolati hálójának feltérképezésére, ezzel pedig az érintett személyeknek, szervezeteknek hátrányt - például bizalomvesztést - okozott az államtitkár.

Egy Somogy megyében működő, vadászattal is foglalkozó gazdasági társaság, a Fauna Rt. már 2004-ben feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen visszaélés személyes adatokkal bűntett elkövetésének gyanúja, illetve többrendbeli adatvédelmi szabálysértés miatt, az ügyészség akkor el is rendelte a nyomozást, ami viszont elakadt Keller mentelni jogán.

Rovatok