Index Vakbarát Hírportál

Erdő Péter: a katasztrófák alatt megmutatkozott az emberek segítőkészsége

2010. december 25., szombat 02:32 | aznap frissítve

Az esztergom-budapesti bíboros az éjféli misén arról beszélt, hogy Jézusban meg kell látni mindenkit, akinek segítségre van szüksége. Szerinte az idei év katasztrófái Magyarországon is megmutatták, hogy él még az emberek szívében a szeretet.

Idén Magyarországot is sújtották katasztrófák, ekkor mutatkozott meg, hogy él még az emberek szívében a segítőkészség, hogy nem csak adományokkal, de önkéntes munkával és törődéssel is tudnak egymáson segíteni - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén.

Szentbeszédében rámutatott arra, hogy a Betlehemben megszületett Jézusban meg kell látni mindenkit, akinek segítségre van szüksége. Azt az embert, aki "munka nélkül értelmetlennek érzi az életét, aki magányos, aki beteg, akinek nem jut emberhez méltó lakás, akit nyelve, vallása, bőrszíne, társadalmi helyzete miatt bántanak vagy üldöznek, akinek az életén háborúk gázolnak keresztül, aki egy széteső, önző vagy erőszakba merülő társadalomban hiába keresi a nyugodt életet és a jövőt".

Erdő Péter felhívta a figyelmet arra, hogy "távol kerülünk egymástól a munka vagy a tanulás miatt, nincs időnk egymásra sokszor már azért sem, mert két-három ember helyett kell dolgoznunk ahhoz, hogy megélhessünk", ezért legalább Jézus "jászla körül, a karácsonyfa alatt találkozzunk egymással szeretetben".

Utalt arra: karácsony ünnepén "Jézus Krisztus születésének örvend a világ", a keresztényekkel "ujjong az egész teremtés, mert Isten személyesen belépett az általa alkotott világmindenségbe". "Isten iránti szeretetünk, akaratának szenvedélyes keresése az ember felé fordít minket" - tette hozzá.

A bíboros kiemelte: a kis Jézusban "minden embert meg kell látnunk. A saját családunk tagjait, akiktől néha meg nem értés vagy régi sérelem tart távol minket. Szüleinket, testvéreinket, rokonainkat, akiket akaratlanul is néha megbántottunk, vagy akikkel (...) már régen nem találkoztunk".

Erdő Péter emlékeztetett arra, hogy a római birodalom Jézus születése idején össze akarta íratni az uralma alatt álló embereket, hogy megadóztassa őket. "Ennek a hatalomnak engedelmeskedve eljött az Isten, hogy összeírja az emberiséget, beírja összes kiválasztottait az élet könyvébe, az örökkévaló boldogságba".

Ahogyan a római alattvalók nem voltak mentesek az adók terhe alól, és a mai állampolgárok sem azok, ugyanúgy senki sem mentes az Istennek járó engedelmesség kötelezettségétől. "Isten parancsai nem nehezek", de igazán könnyűvé Isten akaratának követését mégiscsak az teszi, ha megtartjuk a főparancsot: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből" - hangsúlyozta.

Rovatok