Index Vakbarát Hírportál

Fölényesen győzött a Fidesz jelöltje a XVI. kerületben

2010. október 3., vasárnap 22:18

Kovács Péter marad a polgármester a következő négy évben, a Fidesz–KDNP jelölt simán legyőzte szocialista riválisát. Az összes egyéniben a Fidesz győzött.

Kovácsra több mint 17 ezer érvényes szavazatot adtak le, a választók 65,47 százaléka támogatta a jelenlegi polgármestert. A szocialista Abonyi János nem érte el a 20 százalékos támogatottságot, Szabó Barbara LMP jelölt pedig alig néhány vokssal kapott többet Győri-Molnár Lajosnál, akit a jobbik jelölt polgármesternek.

A képviselőtestületben kényelmes fölényben lesz a Fidesz. Az egyéni körzetekben mindenhol a Fidesz győzött, a 17 fős testületben 12 kormánypárti politikus foglalhat helyet, a Civil Mozgalomnak egy, az MSZP-nek kettő, illetve a Jobbiknak és az LMP-nek is egy-egy jelöltje jutott be kompenzációs listáról a testületbe.

Ezt a posztot 2006-ban vesztette el az MSZP a XVI. kerületben. A Fidesz–MDF–MIÉP–VP színeiben elindult Kovács Pétert a szavazók 50,12 százaléka támogatta, ezzel legyőzte a szocialisták és liberálisok jelöltjét, Vidorné Szabó Györgyit, akit az addigi szocialista polgármester, Szabó Lajos Mátyás helyett indított az MSZP–SZDSZ. Szabó Lajos Mátyás azonban nem adta föl, a PolgármesterKlub jelöltjeként a szavazatok közel hét százalékát szerezte meg.

A képviselőtestületben az elmúlt négy évben stabil volt a Fidesz többsége, 16 mandátummal rendelkeztek szemben az MSZP hét, illetve az SZDSZ és a Pártfüggetlenek két-két mandátumával.

A polgármester 1998-tól az MSZP–SZDSZ politikusa, a már említett Szabó Lajos Mátyás volt, aki első ciklusában jobboldali és jobbközeli képviselőtestülettel együttműködve irányította a kerületet. Az 1998-as küzdelmet a jobboldal azért veszítette el, mert egyszerre indult Glattfelder Béla Fidesz–FKGP–KDNP-jelölt és Kovács Attila MDF–MIÉP-jelölt.

2002-ben hasonló forgatókönyv érvényesült, Szabó Lajos Mátyás annak is köszönhette második győzelmét, hogy a MIÉP színeiben induló Zsinka László sok szavazatot elvitt a Fidesztől. A testületben ekkor az MSZP–SZDSZ-nek 14 szék jutott, a Fidesz–MDF–MKDSZ-nek azonban csak tíz, így a képviselőtestületben is a kormánypártiak voltak többségben.

A 2006-os győztest, Kovács Pétert a Fidesz idén újra indította, ellenfelei a szocialista Abonyi János, az LMP jelöltje, Szabó Barbara, illetve a jobbikos Győri-Molnár Lajos.

Rovatok