Index Vakbarát Hírportál

Ahol a Fidesznek csak a részvétel fontos

2010. április 7., szerda 07:40

Elemzéseink szerint összesen 14 olyan egyéni választókerület van az országban, ahol nem biztos a Fidesz győzelme. A Békés megyei 7-es után - ahol az első fordulóban szocialista győzelem várható - a borsodi 7-est, Kazincbarcika térségét kerestük fel. A szocialista fellegvárban a Fidesz jelöltje már annak is örülne, ha egyáltalán lenne második forduló. Pedig az se lenne meglepetés, ha még az LMP jelöltje is 15 százalék felett végezne.

"Ha második forduló lesz, már jó eredményt értünk el" - mondja Tamás Barnabás, Putnok polgármestere, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7. választókerület (vk) fideszes jelöltje. Bár országosan a Fidesz minden bizonnyal tarolni fog, Kazincbarcikán van ok az óvatosságra. A Sajóvölgye az ország legnagyobb szocialista fellegvára, 1994 óta MSZP-s jelölt 48,6 százaléknál rosszabb eredményt nem ért el - akkor is csak a Munkáspárt 7,6 százalékos szereplése fosztotta meg a szocialistákat az első fordulós győzelemtől.

Jellemző, hogy még az 1990-es parlamenti választásokon is az MSZP, az MSZMP és a társutas Agrárszövetség jelöltjei összesítve a legjobb eredményt érte el az első fordulóban, a szocialista Király Bálint pedig a második fordulóban 21 százalékot szerzett.

A körzet politikai topográfiája is a baloldalnak kedvez. Bár 18 település alkotja, a szavazók 62 százaléka a szocialista iparvárosban, Kazincbarcikán él, a környező települések többsége bányászfalu. A kakukktojás Putnok, a jobboldal helyi bástyája.

Idén mégis szoros verseny várható. A szocialista jelölt, Szitka Péter kazincbarcikai polgármester esélyeit két rivális is gyengíti. A már említett Király Bálint most ugyanis az LMP színeiben indul. Király 12 évig volt a város szocialista polgármestere, 2006-ban azonban Szitkát indította az MSZP. Hogy miért, arról eltér a véleményük.

A 2002-es választások után két barcikai is parlamenti képviselő lett. Gyárfás Ildikó egyéniben győzött harmadszor, Szitka pedig listáról jutott be. Király szerint megegyeztek a város felosztásában, Gyárfás negyedszer is elindult - és nyert - egyéniben, míg Szitka kapta a polgármesterséget.

"Nem osztottuk le a lapot, az alapszervezet döntött így" - emlékezett Szitka. Szerinte "több kritika is megfogalmazódott [Király] munkájával szemben", aki amúgy is "jobboldalibb gondolkodású". Király szerint viszont "a szocialisták politikája kanyarodott el az elmúlt hat évben". A baloldali értékeket most az LMP - amit ő következetesen "lehet a más politika pártnak" hív - képviseli, bár "amit Bokros mond, hogy kommunista, az hülyeség".

Az MSZP-s Szitka kampányának két hangsúlyi eleme amúgy a rend és a segélyezés átalakítása. Ő azt állítja, hogy "a kezdet kezdetén is a felelősségteljes gyermekvállalástól kezdve ebbe az irányba toltuk a programot", illetve "polgárőrséget, településőrséget, kamerákat építettünk ki". Endrésik Zsolt, a Jobbik jelöltje szerint ez "jelmondatai alapján akár a Jobbik programja is lehetne".

A 2009-es EP-választáson az MSZP-t ugyan nem előzte meg, de 21 százalékos eredménnyel az országos átlaga felett teljesített a Jobbik. A Fidesz 38 százalékot ért el, ami ugyan az országos átlagtól elmaradt, de a körzetben nem rossz eredmény. A Jobbik szavazóinak számottevő része kiábrándult szocialista - jellemző, hogy a párt még Kazincbarcikán is 20,6 százalékos eredményt ért el.

Az MSZP rendpárti kampánya Endrésik szerint "valóban annak az elismerése, hogy az MSZP-től is pártoltak ide szavazók". "A régi bányásztelepülések velünk vannak. Ők szocialista szavazók voltak, de a Fideszre nem szavaznának, mert akkor zárták be a bányákat." Endrésik amúgy részben a bányák, akár a külszíni fejtések újraindításával dinamizálná a környék gazdaságát, részben pedig "két vesszőparipája", a turizmus és az erdőgazdálkodás fejlesztésével.

Endrésik szerint Kazincbarcikán az elmúlt évben még erősödött is a Jobbik, "nagyon aktív a helyi szervezet". Míg az LMP-s Király egyetlen sikeres fórumához, ahol Schiffer András volt a vendég, a kulturház kisterme is elég volt, addig Vona Gábor a nagytermet is megtöltötte.

De a Jobbik a Fidesszel is nagy versenyben van. Putnokon, ahol a Fidesz a legerősebb, a Jobbik 27,5 százalékot szerzett az EP-választáson. Endrésik szerint a Jobbik, a Fidesz és az MSZP közel azonos, 30 százalék körüli támogatást élvez, de ha Putnokon sikerül megszorítaniuk a Fideszt, akár első fordulós győzelmet is arathat. Erre azért csak álmaiban gondol, bár "az utóbbi pár napban már kezdem elhinni, hogy sikerülhet". Az biztos, hogy személyes támadás csak a Fidesz részéről érte.

"A Jobbik biztos visz el szavazatot" - ismerte el a Fidesz jelöltje, Tamás Barnabás. A putnoki polgármester "az emberek józan ítélőképességében" bízik. "Rossz kormányzás szül ilyen radikalizmust, a Jobbik rossz megoldásokat ad a felvetett kérdésekre" - mondja. Szitkához és Endrésikhez hasonlóan ő is a rend fontosságát hirdeti, de szerinte törvényalkotással kell kezelni a helyzetet. "Ha alkotmányba foglaljuk, hogy a magántulajdon szent, akkor feles törvényekkel nem lehet felpuhítani a Btk.-t". Szerinte a csendőrség sem megoldás, "mert ki állna csendőrnek, ha nem a rendőr".

Jelölttársaival ellentétben ő nem közmunkaprogramokkal oldaná meg a munkanélküliséget, piaci választ adna a válságra. "A kis- és közepes vállalkozásokat kell támogatni, leginkább azzal, hogy nem vesszük el tőlük a pénzt" - mondja Kazincbarcika főutcáján, ahol segítői már nagypénteken csokitojással fogadják az arra járókat. Fél órát beszélgetünk, ez alatt hárman állnak meg, az egyikük a Fidesz sajószentpéteri jelöltjének a lánya, "a Zsuzsa", aki focizik.

Barcikán csak akkor nyerhet a Fidesz, ha Király és Endrésik elég szavazatot vesz el Szitkától. Tamás is csak abban bízik, hogy ha lesz második forduló, akkor "az emberek elgondolkodnak, hogy ellenzéki vagy kormánypárti képviselőre van-e szükségük". "Ellenzéki képviselő kiabáláson kívül nem sokat tud elérni, sajnos ilyen a politika Magyarországon."

Rovatok