Azoknak a fiataloknak, akik már a Volton is csak a kormánysátorban tudtak igazán felszabadultan szórakozni, a fesztivált pedig a soros elnökség záróbulijaként élték meg, fesztiválnaptárjukban nem a Balaton Sound, hanem a néhány kilométerrel arrébb, Siófokon megrendezett Regeneráció Tábor volt a következő bejegyzés.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) első PR-tábora a közigazgatás iránt érdeklődő fiatalokat célozta, lineupja pedig nem kisebb húzónevekkel csábított, mint Navracsics Tibor, Rétvári Bence és Kovács Zoltán kormányszóvivő, de ígértek szemináriumokat, előadásokat, szimulációs játékot, filmvetítést, borkóstolót, tábortüzet, lengőtekét, rexasztalt, és "bulit" is, szigorúan idézőjelben.
Habozás nélkül jelentkeztem, és nem csak azért, mert a közigazgatás iránt érdeklődő fiatal vagyok, aki szívesen táborozik együtt más közigazgatás iránt érdeklődő fiatalokkal, de azért is, mert Rétvárival rexezgetni, és Navracsiccsal hajnalig a börtön ablakábant énekelni a tábortűz mellett, minőségi szórakozásnak tűnt. Sajnos már a leérkezés után csalódnom kellett: kiderült, hogy a miniszter úr csak húsz percre ugrik le, hogy megnyissa a tábort, nemcsak nótázni nem fogunk, de talán még tábortűz sem lesz. A lengőtekéről meg ne is álmodjak.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter tábornyitó beszédében a közszolgálat szépségeit ecsetelte. Szerinte míg az "agyonajnározott" piacon az ember csak önmagáért dolgozhat, addig a közigazgatásban ezt a közösségért teszi. "Az itt jelenlévők egyszerre érezhetik magukat kiválasztottaknak és - első táborozóként - kísérleti nyulaknak" - fogalmazott.
Hogy a hatvan táborozó kiválasztottnak, vagy kísérleti nyúlnak érezte magát, az a köszöntőt követő bemutatkozások során nem derült ki, az viszont igen, hogy a nagy - de legalábbis hangosabb - részük a közigazgatásról kevésbé a navracsicsi értelemben gondolkodik: az állami szféra az ő szemükben inkább a kisstílű smúzolgatás, és a politikai pecsenyesütögetés világa.
Egyikük kifejtette: azért készül politikusnak, mert ő aztán minden helyzetből ki tudja dumálni magát, másikuk deklaráltan kapcsolatokat építeni jött a táborba. (A tömegben egyébként felfedezni véltük Zuschlag Jánost, és a tíz évvel fiatalabb Szijjártó Pétert is, mindkét alkalommal csak a képzelet játszott velünk.)
Hogy ilyen kép alakult ki az egyetemistákban az államigazgatásról persze aligha csak az ő hibájuk, ahogyan a szervezők sem tehetnek arról, hogy a kontraszelekción nem fog még a Facebook sem: szakmailag felkészült, kreatív fiatalokat valószínűleg nem elég "lélektelen multikkal" ijesztgetni, hogy a köz szolgálatába álljanak. A jó nőkre egyébként úgy tűnik, valamiért mégis hat a recept, legalábbis a társaság összetétele ezt sugallta: a szervezőket a tábor oldalán már indulás előtt meggyanúsították az első szűrőn kihullott wannabe közszolgák, hogy a modellcsajok javára manipulálták a kiválasztást.
A bemutatkozás után szimulációs játék kezdődött, ahol a három csoportra oszlott társaság diákállamtitkárságokat alkotott, ezeknek egy-egy kampányt kellett megtervezni, majd prezentálni. A magyar termékek népszerűsítését, a szén-dioxid csökkentését és az idegennyelv-tanulást ösztönző projektek kidolgozásakor azonban még a leghangosabbak is elhallgattak: hiába sikerült megegyezni abban, hogy "a közösségi média ma már megkerülhetetlen", minden más tekintetben tort ült az ötlettelenség.
"És ha nincs elég pénz a kampányra?" - vetette fel valaki "De van, hiszen most minden a mi pénzünk, mi vagyunk a kormány" - magyarázta az egyik diákállamtitkár. "Plusz forrást egyébként is könnyű találni, megadóztatjuk a multikat és a külföldieket" - hangzott egy másik javaslat. A kínkeservvel kiizzadt projekteket végül váratlan gördülékenységgel adták elő a csapatok képviselői, külön tapsot kaptak azok, akik anélkül válaszoltak a prezik után nekik szegezett kérdésekre, hogy gondolkodtak volna.
"Nagyon tetszett, hogy olyan frappáns voltál" - pacsizta le végül egyik csapattársa az előadót a teremből kifele jövet, aki arra a kérdésre, hogy hogyan kezelné a projekt költségeit sokalló nyugdíjasokat, úgy reagált: még több tévéreklámot kell nyomi.
A szimulációs játék egyik nyertes ötlete egyébként addig mutatott volna egy magyar paradicsomot a tévében, amíg az emberek el nem kezdenek magyar paradicsomot vásárolni. Ha ez sem elég, jöhet a magyar termék védjegy, amiben az az újítás, hogy nem az ötven, hanem a kilencven százalékban magyar termékek kaphatják meg. Ez járna azoknak az éttermeknek is, amelyek péntekenként csak magyar alapanyagot használnak. Az egész program pedig március 15. után egy héttel kezdődne, hogy az emberek "ki tudják pihenni az ünnep fáradalmait." A magyar termékeket a "csigaevő franciáknak" is népszerűsítenék, őket Tankcsapda koncerttel győznék meg arról, hogy fogyasszanak több magyar pálinkát.
A csoportokat felügyelő KIM-es sajtóslányok riadtan pillantottak össze, amikor a projektmunka alatt valaki Schmitt Pál és SP nevét dobta be kampányarcnak. "Azért ezt mégsem kéne, gondolkodjatok még" - mondta egyikük. "Akkor legyen a Csurka" - tréfálkozott tovább a srác. "Olyan kéne, aki híres és... a kormánynak is vállalható" - jött az újabb ellenvetés. Hosszas gondolkodás után Cseh Laci nyert.
Péntek este a tábort szervező Böszörményi Nagy Gergely az elmúlt egy év minisztériumi PR-akcióiról adott elő, beszélt divatról, gasztronómiáról és szemétszedésről, de mondandójának üzenete nagyjából az volt, hogy a hozzá hasonló, közepesnél tehetségesebb emberek után két kézzel kapkod a minisztérium.
A nap végén filmnézés következett volna, a minden értelemben nosztalgikus Moszkva tér azonban végül érdeklődés hiányában elmaradt, a társaságot pedig elnyelte a magyar Ibiza.
Ilyen kék falat utoljára 87-ben láttam, indított másnap hajnali fél kilenckor Rétvári Bence az Aranypart Hotel fülledt előadótermében. A kereszténydemokrata államtitkár komolyabb összefüggések nélkül grafikonokat mutogatott a fiatalok életviteléről, szexuális szokásairól, és arról, hogy mindenki húz ki külföldre, de hát ott sincs kolbászból a kerítés. Megtudtuk, hogy a felesége butáskodásnak hívja a politikát.
Ezután az Amerikai pitéből idézett részeket, hosszasan bizonygatta, hogy bizony ő is fiatal. Akárcsak Ódor Bálint helyettes államtitkár, aki egyenesen rövidnadrágban jött, majd meglátjuk. Rétvári nem a levegőbe beszélt, Ódor fiatalosabb volt, mint Gyurcsány fehér tornacipőben, az uniós magyar elnökség sikereit taglalta, és reményét fejezte ki, hogy ezentúl komolyabban vesznek majd minket az unióban.
„Nekem nagyon tetszett, hogy Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarországnak nem diktálhat az unió, önnek mi a véleménye erről” – kérdezte a következő előadótól az egyik közigazgatásba készülő fiatal. Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár mélyen egyetértett.
A kormányszóvivő szerint annak idején a szocialista kormány kommunikációja teljesen szétesett, ez most már nem fordulhat elő. Elismerte, hogy a szimbolikus üzenetek időnként az érvek főlé kerekednek a kommunikációban, de hát „ilyen a politika logikája”. Kovács szerint a legnagyobb harcot a sajtóval vívják, akik időnként megszereznek egy-egy munkaanyagot, a kiszivárogtatások ellen ugyanakkor keményen küzdenek.
Az előadások után még lehetett váltani pár szót az előadókkal, néhány közös fotó, majd indultak haza. A tábort a borszakma panaszkodásával kevert kóstoló zárta, amely előtt ünnepélyesen kiosztották az új alkotmányt. Mi hajráviktort integetve búcsúztunk a tábortól.