Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség vádemelést javasol a Főtáv-ügyben

2011. szeptember 29., csütörtök 08:28

A csalás és a hűtlen kezelés mellett nagy értékű pénzmosás gyanúja is felmerül a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társának ügyében.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya nyolc ember ellen javasol vádemelést az ügyben. A javaslatot szerdán elküldték az ügyészségnek.

A rendőrség még 2010 májusában indított nyomozást névtelen feljelentés alapján hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt.

A nyomozók három szálon indultak el. Először azt vizsgálták: 122 millió forintos kár érte a Főtávot amiatt, hogy a vállalat értékén felül vásárolta meg a Csepeli Hőszolgáltató kft. üzletrészét.

Mint kiderült, a Főtáv igazgatóságát a volt vezérigazgató tévesztette meg, ezért hagyták jóvá az üzletrész megvásárlását. Az ügyben több gazdasági társaság és egy magánszemély is szerepel.

Az ügyben csalás és különösen nagy értékű pénzmosás miatt egy vállalat igazgatója és K. Gyula magánszemély ellen indult eljárás.

A második szálon a káposztásmegyeri jégcsarnok fűtési rendszerének kiépítését vizsgálták a rendőrök, amelyen mintegy 26 millió forintot vesztett a cég.

A harmadik szálon arra derült fény, hogy kommunikációs tanulmány elkészítésére adott két és fél millió forint értékű megbízási szerződést a Főtáv, de egy bírósági szakértő szerint az elvégzett munka nem állt arányban a kifizetett pénzzel.

Ebben az ügyben a Főtáv korábbi vezérigazgatója mellett az akkori kommunikációs vezetőt is hűtlen kezelés miatt vonták eljárás alá.

A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya összesen nyolc ember ellen javasol vádemelést. Az ügy első számú gyanúsítottja Kovács Lajos. A gyanúsítottak között van Hardi Róbert, a Fővárosi Önkormányzat korábbi SZDSZ-es frakciójának tagja is.

A Fővárosi Főügyészség várhatóan egy hónapon belül dönt a vádemelésről a Főtáv Zrt. ügyében.

Rovatok