Index Vakbarát Hírportál

Flottul megy a határokon a közmunka a BM szerint

2011. október 2., vasárnap 10:17

Minden közfoglalkoztatott időben megjelent a munkahelyén, lemorzsolódás nem volt, a munkavégzést semmilyen okból nem kellett megszakítani, munkabaleset nem történt, a munka az ütemterv időarányos részének megfelelően, kiváló minőségben halad, áll a Belügyminisztérium vasárnapi közleményében. Samu Attila miniszteri főtanácsadó, a közfoglalkoztatási program kommunikációs felelőse az úgynevezett határnyiladék-tisztítási Start-munka mintaprogram eddigi eredményeiről számolt be.

A határnyiladék lényegében egy megtisztított sávot jelent a határvonalon. Olyan helyeken kell kialakítani, ahol a határvonal sűrű növényzeten át vagy a kilátást akadályozó terepviszonyok közt halad. Kilenc megyében összesen 492 ember vesz részt ebben a mintaprogramban. A feladatuk, hogy megtisztítsák a látást zavaró növényzettől az államhatárt összesen 1036,6 kilométer hosszúságú szakaszon, osztrák és szlovák viszonylatban 1-1 méter; horvát, szerb és szlovén viszonylatban 2,5-2,5 méter, román és ukrán viszonylatban 3-3 méter szélességű sávban. A munka része az is, hogy megtisztítsák a 2611 darab állami határjel körüli 1 méter sugarú területrészeket is. A tisztítás olyan állami feladat, melyet kétoldalú államközi szerződések rögzítenek.

A közfoglalkoztatottak minden munkanapon reggel nyolctól délután négyig dolgoznak. Hetente, utólag kapnak munkabért. Szakképesítést és középfokú végzettséget nem igénylő munkaköröknél a bruttó hetibér 13120 forint, a képesítést igénylő munkáknál 17950 forint. Ezt a nagyobb összeget a csoportvezetők kapják, akik erdészeti ismeretekkel rendelkeznek. A közfoglalkoztatottak a béren kívül kapnak védőruházatot, utazási költségtérítést, láthatósági mellényt. A közfoglalkoztató viszi őket a munkavégzés helyszínére, biztosít számukra védőitalt, kullancsirtó sprayt és munkaeszközöket.

A mintaprogram Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében szeptember 1-jén; Győr-Moson-Sopron megyében szeptember 8-án, Csongrád; Hajdú-Bihar; Nógrád, Vas és Zala megyében szeptember 15-én indult, és megyénként eltérő időpontokban fejeződik be, legkésőbb november 30-án Hajdú-Bihar megyében. A Belügyminisztérium közleménye szerint a munkára jelentkezők száma számos megyében jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló keretlétszámot.

Rovatok