Index Vakbarát Hírportál

Debrecenben tüntetni fognak Demján cége ellen

2012. március 9., péntek 16:35 | aznap frissítve

Hétfőn háromnapos demonstrációt tartanak Debrecenben az Arcadom Zrt. ellen. A hatvan kisebb-nagyobb vállalkozás nyomást próbál gyakorolni a Demján-érdekeltségre, hogy fizesse ki a villamossín-építési beruházásból hozzá beérkezett, de hónapok óta visszatartott pénzeket. Az Arcadomnak nemcsak Debrecenben vannak súlyos problémái a folyamatban lévő beruházásokkal. A cég vezérigazgatójáról pedig kiszivárgott, hogy egy korábbi munkahelyén elkövetett szabálytalan kifizetés miatt hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség.

Munkagépekkel és teherautókkal vonulnak utcára jövő héten a debreceni 2-es villamos pályaépítésben érintett cégek, hogy nyomatékosan követeljék az Arcadom Zrt. kizárását az összesen 7,2 milliárdos beruházás pénzügyi irányításából. Az alvállalkozók jelentős része csődközeli helyzetbe került, miután a pénzeket kezelő Zrt. nem továbbította az elvégezett munkákért járó kifizetéseket.

A Demján-csoport fő építési vállalkozása, az Arcadom egy háromtagú konzorcium élén nyerte el a projektet, és eddig mintegy 3 milliárd forintot fel is vett a megrendelőtől. Az építkezésen dolgozó cégek 60-150 napon túli kifizetetlen szállítói- és vállalkozói számláinak összértéke mostanra mégis megközelítette az egymilliárd forintot. Egy neve elhallgatását kérő cégvezető az Indexnek azt mondta, az alvállalkozók körében meggyőződéssé vált, hogy az Arcadom nehéz pénzügyi helyzetben van, és a pénzt keresztfinanszírozással más veszteséges beruházásaira költötte.

Az egyre erősödő feszületségek miatt a napokban a konzorcium másik két tagja is fellázadt. A balhé akkor tört ki, amikor az Arcadom elvitette a debreceni irodából az építkezés iratait, és ráadásként rendőrségi feljelentést tett a többiek ellen a – szerinte – hiányzó papírok miatt. A rendőrségi vizsgálat azonban megállapította, hogy a reklamált építési naplók megvannak, a konzorcium iratai viszont ezzel a húzással kikerültek a konzorciális partnerek ellenőrzése alól.

A helyiek szerint az arcadomos akció összefüggésbe hozható azzal, hogy a múlt hétvégén, alig egy-két nappal az irodafeltörés előtt kiszivárgott: az Arcadom vezérigazgatóját, Csapó Tamást hűtlen kezeléssel gyanúsította meg az ügyészség egy, a HM kommunikációs cégénél megkötött 70 milliós fiktív szerződés miatt. Csapó az előző ciklusban a Zrínyi Média Kft. ügyvezető igazgatója volt. A debreceni beruházás lebonyolításában is éppen Csapó játszotta a főszerepet, és helyi forrásaink szerint nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy elmérgesedjen a helyzet.

Információink szerint a forrongást látva Csapó több alvállalkozóval megpróbált személyesen is tárgyalni, és a tartozások egy részét igyekezett gyorsan előteremteni. Az Indexnek nyilatkozó vállalkozók szerint azonban a kaotikus, és a számlázás menetéhez nem igazodó kifizetések újabb problémákat szültek a cégeknek, amelyek egy része már az Arcadom elleni felszámolási eljárás megindításával kísérletezett.

Az Arcadom nehézségeivel kapcsolatos debreceni gyanúk nem alaptalanok: a Demján Sándor érdekeltségébe tartozótársaság Szentesen is belefutott egy jogi háborúba, ami többek között a felszámolási eljárás tényleges megindítását is eredményezte. A luxusszálló-építésre szerződtetett cég ellencsapásként két pert is indított. A Lama Kft.-nek járó több százmilliós kifizetést feltűnő értékaránytalanság miatt támadta meg, a Pednola Szentest azért vitte bíróságra, mert nem fizette ki – az egyébként meg sem kezdett munkákért – a megállapodás szerinti részleteket.

Az Arcadom helyzetét nehezíti, hogy számos olyan beruházása volt az elmúlt években, ahol hasonló értékarányú ügynöki szerződésekre fizetett több százmilliót.

Az Arcadomnak a nyilvános cégmérleg szerint sem ment jól az utóbbi időben: a 2008-as 42 milliárdos forgalom 2010-re 13-ra zuhant vissza. A 2010 évi a könyvvizsgáló jelentés fel is hívta a figyelmet arra, hogy „a peres ügyekből eredő jövőbeni kötelezettségek összege az ügyek jelenlegi állása alapján pontosan nem becsülhető, ezáltal a peres ügyekből eredő esetleges jövőbeli kötelezettségek jelentősen meghaladhatják a beszámolóban megképzett céltartalék összegét”. Nem véletlen, hogy az építőiparban tevékenykedő, alig 80 alkalmazottat foglalkoztató cég dolgozói között fizikai állományú alkalmazott szinte nincs is, a munkatársak többségét jogászok teszik ki.

Rovatok