Genetikai módszerekkel kutatta volna a magyarság eredetét, a Los Angeles-i operában adatta volna elő a Bánk Bánt, nemzetközi filmfesztivált képzelt Budapestre és meg akarta íratni az Európai Unió "bibliáját" a most lemondott Szőcs Géza államtitkár. Miközben a fantáziája szárnyalt, ő a saját maga által vezetett adminisztráció lassúságára panaszkodott és rosszul dolgozó minisztereket is lemondatott volna, de egy csomó ügyet inkább kivettek a kezéből és átnyúltak a feje fölött. Egy csomó döntéséről utólag maga mondta, hogy máshogy kellett volna csinálni. Eredményei közé sorolja, hogy van egy Stradivarius hegedű a vagyonleltárban és Liszt Ferencről nevezték el a repülőteret. A múzeumi negyed lightos verziója talán megvalósul 2017-re, a magyar kultúra digitális archívuma pedig létrejött, amire főtanácsadóként a jövőben is rálátása lehet Szőcsnek.
"Tény, hogy életemben számos olyan pillanat volt már, amikor összemosódott bennem a reális és az irreális. Elvesztettem a realitásérzékemet, és olyasmit is csináltam és vállaltam, amit ép ésszel nem szokás. Ismervén ezt a gyöngémet, hajlandó vagyok elismerni, hogy igyekezetem ellenére előfordulhat, hogy utópisztikus vagy naiv vagy idealista vagy fantaszta elképzelések mögé is odaállok. De ha végignézünk a történelmen, azt látjuk, hogy igazából az vitte előre a civilizációt, hogy voltak fantaszták, akik mertek távolabb nézni" - így adott magáról önkritikus és egyben a valósághoz igencsak közelítő önjellemzést az Origónak tavaly augusztusban adott interjújában a most lemondott Szőcs Géza.
Lemondó levelében Szőcs Géza igyekszik eredményeket sorolni, de ezek igencsak szerények: elismeréssel zárták az uniós elnökség fél évét, számos kultúrdiplomáciai sikert könyvelhettek el, befolyásos barátokat szereztek az országnak "az ellene folytatott legbrutálisabb agresszió időszakában", a ferihegyi repülőtér Liszt Ferenc nevét viseli, fontos filmeknek adtak támogatást, Budapest rákerült a világ vonósnégyes-eseményeinek világtérképére és az államtitkárság nélkül nem lenne a vagyonleltárukban egy Stradivarius hegedű. Szőcs az eredmények közé sorolja azt is, hogy van 56-os Intézet, ami az idén januárban tulajdonképpen megszűnt, és az Országos Széchenyi Könyvtár egyik osztályaként működik a jövőben.
A kultuszminiszterekkel mindig vigyázni kell, ezt már megtanulhatta a politika. Bár a kormányok szeretnek a kultúra területéről érkező, ott hírnevet szerzett embereket a kultusztárcák élére ültetni, számolni kell azzal, hogy a magukat független értelmiséginek vagy legalábbis túlságosan autonóm személyiségnek gondoló figurák nehezen igazodnak el a politika racionális világában: így volt ez Görgey Gáborral, Bozóki Andrással és így volt Szőcs Gézával is.
Szőcs tényleg szeretett nagyot álmodni. Túlságosan is. Kétéves pályafutásából így leginkább gigantikus vagy éppen abszurd víziói maradnak meg, amelyek egyáltalán nem vagy csak részben valósultak meg.
Már kinevezésekor a magyar kultúra kelet felé közvetítéséről beszélt, mintegy rímelve Orbán Viktornak a hanyatló Nyugatról és az erős Keletről szóló szavaira. Lépten nyomon hangoztatta, hogy bizonyos keleti országokban testvérként vagy az Európai Unió fontos hídfőállásaként tekintenek ránk, Kínában ismerik Petőfi nevét, Kazahsztánban pedig széles mosollyal sietnek az ember (főként persze egy kulturális államtitkár) segítségére, ha megtudják róla, hogy magyar. Nem véletlen, hogy első hivatalos útja is ide vezetett, és hivatali ideje alatt a legtöbbet utazó államtitkár volt, aki még Martonyi Jánosnál is többet járt-kelt a világban.
Kritika és nevetség tárgya volt, amikor Szőcs a Julianus barát-programmal a leginkább nyelvészeti bizonyítékokon alapuló finnugor elméletet tudományos, genetikai kutatásokkal cáfolta volna. A program tetszett a Jobbiknak, de gyorsan lefulladt, Szőcs pedig nem adta fel. Azt állította, hogy keleti utazásain előkészítette a vizsgálat folytatását, és magyarok helyett nemzetközi kutatókat, szaktekintélyeket vonna be a munkába. Tette mindezt annak ellenére, hogy ezt a kérdést 2000-2008 között már vizsgálta a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézete, ami azt állapították meg, hogy genetikai módszerekkel nem fejthető meg a magyar eredetkérdés.
A kelet felé orientálódás csúcsa és egyben országos botránya lett a 2011 júniusában a pekingi Kínai Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállítás. Kína a világ művészeti piacának egyik legfontosabb szereplője, ezért érthető volt Szőcs törekvése, hogy aktív kultúrpolitikát folytasson az ázsiai országban. A kulturális államtitkár azonban pályáztatás nélkül egy magánkézben lévő kereskedelmi galériára – a verőcei Forrásra – bízta a rendezést. A Forrás pedig a nemzetközileg elismert hazai művészek helyett többségében a saját istállójába tartozó, még itthon is ismeretlen alkotókat vitt ki Pekingbe. Az Index által alaposan feltárt botrányban az is kiderült, hogy a kiállítás meg sem próbálta átfogni a magyar képzőművészet teljes spektrumát, inkább a Forrás népies-ősmagyaros-organikus ízlését tükrözte – mindezt meglehetősen alacsony színvonalon. Később maga Szőcs is azt mondta, hogy ő nem egészen így rendezte volna meg a kiállítást és nem ezekkel az alkotókkal. Ugyan jöttek ezután kínai galériások Magyarországra képeket vásárolni, de egyáltalán nem a Forrás galériátót és a Pekingben ott kiállító művészek képeiből válogattak.
Szőcs ötlete volt az is, hogy a magyar operairodalom gyöngyszemét, a Bánk bánt bekapcsolja a nemzetközi kulturális vérkeringésbe és megismerteti a nagyvilággal. A Placido Domingo által vezetett Los Angeles-i operában terveztek előadást, eredetileg a világhírű tenor főszereplésével. Miután kiderült, hogy Placido Domingo csak vezényelné az előadást és az nem repertoárdarabként kerülne színpadra, csak néhány előadást tartanának, Szőcs már azt mondta: érdemes lenne újragondolni a dolgot. A projektet a magyar állam 200 millió forinttal támogatta volna, de végül nem került be az Los Angeles-i operaház 2011 novemberi programjába. Az amerikaiak szerint a magyar adminisztráció nehézsége miatt csúszott a dolog és az előadás költsége is legalább 400 millió lenne.
Különösen hajmeresztő elképzelés volt, hogy az államtitkár meg akarta íratni az Európai Unió "bibliáját" is és erre pályázatot is kiírt. Szőcs szerint minden nagy birodalom egy-egy szellemi alapműre épült - a Koránra, a római jogra vagy a Kommunista kiáltványra -, ezért az Európai Unió nevű birodalom alapeszméit is meg kellene írni közérthető formában. A könyvet a magyar uniós elnökség idején osztogatták volna. A pályázatot végül nagyon későn és ráadásul csak a minisztérium honlapján írták ki, így a "biblia" ennyi idő alatt eleve nem is készülhetett volna el. Nem is lett belőle semmi.
A meg nem valósult projektekért Szőcs szinte mindig a lassú, konkrétan a saját maga által vezetett adminisztrációt, a bürokráciát hibáztatta, amit kispályásnak, örökölt tehetetlenséggel küzdőnek, szűk mentalitást hordozónak nevezett. A Mozgó Világnak adott interjúban például ezt mondta:
Kiadok egy feladatot, amire azt mondják, megcsináljuk. Eltelik egy hét, kérdezem, megcsináltátok-e, hát nem, miért nem, hát ezért meg azért, jó, holnapra legyen meg. Rendben. Másnap megint kérdem, megint nincs meg. És így megy heteken keresztül. Ezer ilyennel küszködöm.
Szőcs ebben az interjúban egyenesen odáig merészkedett, hogy azt mondta: az államigazgatás lassúsága miatt nemcsak osztályvezetőket kellene leváltani, de minisztereket is, akiket persze nem nevezett meg. Nemcsak a politikával, de a kulturális területen belüli ellentétekkel sem tudott mit kezdeni. Többször állította, hogy elképzeléseit az intézmények szabályosan elszabotálják.
Búcsúüzenetében saját tetteivel kapcsolatban összegzőn állapította meg, hogy „nem ide-oda cikázva ellentétes politikai pólusok között, hanem saját morális és esztétikai megfontolásaim egyenes vonalú logikájának mentén” cselekedett. Ez az önértékelés annyiban helyes, hogy a kulturális-értelmiségi szféra idegeit borzoló szimbolikus ügyekben igyekezett egyfajta ütközőpozíciót felvenni – de annyiban már nem, hogy véleményében mindig autonóm erkölcsi ítélet tükröződött volna.
Az igaz például, hogy ő amellett érvelt, ne váltsák le a Nemzeti Színház igazgatóját, sőt Alföldi sok támadást kiváltó Bánk bán rendezéséséről is azt mondta, arra minden iskolást el kellene vinni, de azért a 168 órának adott interjújában a Jobbik és a KDNP által támadott igazgatóról azt mondta: ha a Nemzeti Színház élén marad, „azzal fenntartunk egy polemikus, szenvedélyes, gyűlölködő légkört is”. Ez az érvelés inkább tűnik politikai cikázásnak, mintsem egyenes vonalú, erkölcsi-esztétikai érvelésnek. Ekkor is bebizonyította, hogy továbbra is kívülállóként tekint a politikára. A Mozgó Világos interjúban arra a kérdésre, hogy engednének-e a Jobbiknak Alföldi leváltása ügyében, azt mondta: ő igyekszik a szakmai és emberi tisztesség keretei között keresni megoldást mindenre, de tudomásul veszi, hogy "ezeket a szempontokat olykor felülírja a nagypolitika a maga átláthatatlan, olykor mocskos, de legalábbis homályos szabályaival".
Szőcs Géza kiemelte saját tevékenységéből azt is, hogy elvi alapon állt ki a Budai Gyula által megvádolt filozófusok mellett, miután 2011 januárjában Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos rendőrségi feljelentést tett a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által 2004-ben meghirdetett tudományos pályázatokkal kapcsolatban. Szőcs Géza már február végén a Vasárnapi Híreknek azt nyilatkozta, „nem hiszem, hogy egy kultúrkampf csatamezejévé kéne változtatni az országot, bárki is van kormányon, bármilyen hosszú ideig”. A vizsgálattal kapcsolatban – melyet végül idén májusban a rendőrség bűncselekmény hiányában ejtett – azt kifogásolta, hogy „alkalmas vezető értelmiségiek lejáratására, velük kapcsolatos előítéletek gerjesztésére, prejudikálásra”, és az egész „filozófusügy” nyilvánosságra hozatala elsietett lépés volt.
Szőcs nagyon korán megtapasztalhatta a reális és irreális, az elképzelései és a politika kemény világa közötti különbségeket. Még nem volt kormányzati szerepben, amikor civilként, aláírásokat kezdett el gyűjteni és egy magánlevélnek szánt körlevelében a leendő kormányfőhöz is fordult azzal, hogy ne vegyék el a kulturális államtitkárságtól a külföldi magyar kulturális intézeteket felügyelő Balassi Intézet. Az amúgy kézenfekvő módon a kulturális tárcához tartozó intézet ettől függetlenül azonnal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz került. Feltétele volt az is, hogy a kultúra önálló minisztériumot kapjon, a filmtámogatás a tárcánál maradjon, Jankovics Marcell pedig távozzon a Nemzeti Kulturális Alap éléről - egyikből sem lett semmi.
Átnyúltak Szőcs és minisztere feje fölött az Operaház vezetésének ügyében is: először a KIM, aztán maga a miniszterelnök. Az Operaház vezetése 2010 nyara óta rendezetlen volt. Szőcs Harangozó Gyula koreográfust kérte fel miniszteri biztosnak az intézmény ideiglenes vezetésére, de kiderült ki, hogy Harangozónak nincs hivatalos felhatalmazása a posztra. Réthelyi Miklós ezután Horváth Ádám operaénekest nevezte ki miniszteri biztosnak, majd 2011 júniusával főigazgatónak. Néhány órával később azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is kiadott egy közleményt, amely szerint Orbán Viktor megmondta Réthelyinek, ne hozzon döntést a főigazgatói posztról. Horváth kinevezését ezért sztornózták. Réthelyi Miklós ezután a ház ügyvezető igazgatóját, Mozsár Istvánt bízta meg az intézmény átmeneti vezetésével. Mozsár aztán augusztus 8-án lemondott tisztségéről, helyette Kovács Jánost, az Operaház első karmesterét nevezték ki ideiglenesen. Orbán 2011 augusztus végén elégelte meg a zűrzavaros helyzetet és augusztus 22-én ő nevezte ki az intézmény élére kormánybiztosnak Ókovács Szilveszter operaénekest, a Duna Televízió vezérigazgatóját. Éppen ebben az időben, 2011 augusztusában egy kormányhatározattal nem a Nemzetierőforrás-minisztérium, hanem ugyancsak a KIM hatáskörébe utalták a 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Festival-on való magyar részvétel megszervezését is.
Fokozatosan vesztette el a filmgyártással kapcsolatos feladatait, majd a feladattal együtt a pénzt is. Már 2011-ben is csak egy részét tudták kifizetni a Szőcs által megítélt, gyártásra szánt 800 millió forintnak, idén pedig már nem is volt filmgyártásra fordítandó kerete. A tárca filmes funkcióinak zömét az Andrew Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap, kisebb részben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság vette át.
Szőcs támogatásával három film készült tavaly: Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című Liszt-filmje (60 millió), Vitézy László Égi madár című filmje (60 millió) és Vidnyánszky Attila Szarvassá változott fiú-ja (100 millió). És van néhány film, amihez tízmilliókat adtak.
A filmipar intézményi és finanszírozási bizonytalanságai közepette olaj volt a tűzre, amikor 2011 tavaszán filmügyben is mert egy nagyot álmodni, és Neményi Ádámnak a zenei producereket tömörítő szervezete mellé állva Cannes-ban bejelentette, hogy a kormány erkölcsi támogatásával 2012 őszére Budapest International Film Festival (BIFF) néven egy „A-kategóriás” fesztivált terveznek. A magyar filmesek többsége által komolytalannak tartott kezdeményezés mára tetszhalott állapotba dermedt, a szervezésről nincsenek hírek és a fesztivál honlapja is hónapok óta nem frissült, a sajtó csak a tájékoztató 20 millió forintos költségének máig nem bizonyítható kifizetését követte.
Szőcs egyik gigantikus víziója volt a jelentősebb múzeumok egy helyre költöztetése az Andrássy útra és a Hősök tere környékére. A nagyot álmodó államtitkár a Dózsa György út forgalmát alagútba vezette volna, a közlekedést pedig egészen az Oktogonig lezárta volna. Elképzelése szerint a környéken így csak omnibuszok, konflisok és elektromos autók közlekedtek volna. Az Andrássy-negyed koncepciójával azonban jelentősen túlterjeszkedett tárcája hatáskörén. Azzal érvelt, hogy a kulturális negyed óriási turisztikai bevételt hozna és jól lehetne hasznosítani a Nemzeti Galéria vagy a Néprajzi Múzeum átköltöztetése után felszabaduló értékes ingatlanokat.
A 2011 szeptemberében kormánybiztossá kinevezett Baán László azonban már csak egy szűkebb koncepciót vázolt fel. Ez alapján egyelőre csak a Múzeum Liget valósulhat meg. Az 56-osok terén két új múzeumot építenének: az egyikbe költözne a jelenleg a Várban működő Nemzeti Galéria, a másikba a kecskeméti Fotográfiai múzeum. A 20 milliárdos projekt 2017-ben lenne kész, a nagyobb átalakításokkal járó Andrássy-negyed koncepció megvalósítását pedig a távoli jövőbe, másfél évtizedes távlatba tolták el.
Szőcs elképzeléseiből talán egyedül a magyar kultúra teljes digitalizálását és egy helyre gyűjtését célzó nemzeti digitális archívum valósul meg. Hosszasan elhúzódó előkészítés után 2011 júniusában alakult meg a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA). Információink szerint Szőcs a Miniszterelnökségen épp a MaNDÁval kapcsolatos kérdésekben marad főtanácsadóként.
Szőcs államtitkárként nagy lelkesedéssel támogatta a MaNDA költségvetését, ami 372 millió forint évente. A MaNDA egyéves működése óta egyébként eddig egy kulturális GPS béta verzióját hozták létre okostelefonokra, és a Mohácsi csatát modellező történelmi számítógépes játékot. Az archívum honlapján található béta verziós Manda tv-n dokumentumfilmek, híradók, részletek vannak fent, és egy-két exkluzív film, mint Kertész Mihály első, még kolozsvári némafilmje, a Tolonc.
Ugyanakkor a MaNDA működtetése 160 milliós bevételi kötelezettséggel is jár. A bevétel annyiban nehezült idén, hogy a filmek terjesztése elkerül a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, de ennek a hatályba lépése még egy kormányrendeletre vár, ami után csak kulturális célokra használhatja az archívum a filmeket. A köztévének pedig a filmtörvénymódosítás szerint január 1-től ingyen kell adni a filmeket, ami 60 millió forint éves kiesés az archívumnak. Úgy tűnik, Szőcs fő céljai közül, a kulturális digitalizáció és a film-párosból az előbbire még van esélye.
Az idézetek a Mozgó Világnak adott, 2011. április interjúból származnak