Index Vakbarát Hírportál

Jelentős átszervezések a rendőrségnél

2012. augusztus 9., csütörtök 20:16 | aznap frissítve

Csaknem 420 embert érintő átszervezést jelentettek be csütörtökön a rendőri szerveknél, több osztály jogutód nélkül szűnik meg. Várhatóan szeptember végén fejeződik be a rendőrség átalakítása. Az M1 csütörtök esti Híradójában elhangzott: a Belügyminisztérium megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát.

A BM korábban azt közölte: a rendőrséget azért kell átszervezni, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat. Arról nincs szó, hogy ennek van-e köze a júniusban őrizetbe vett vállalkozó és a velük kapcsolatban álló rendőrtisztek ügyével.

A minisztérium péntek este közleményt adott ki. Ebben az szerepel: a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya, valamint a speciális bűnözői csoportok elleni és a kábítószer bűnözés elleni osztályai személyi állományának egy része a mai naptól más rendőri egységeknél teljesít szolgálatot.

A minisztérium tájékoztatása szerint megszüntetett osztályokon dolgozó rendőröknek kerületi, illetve Pest megyei kapitányságokon ajánlottak fel nyomozói vagy vizsgálói beosztásokat. A felszámolt osztályok feladatait a rendőrség más szervezeti egységei veszik át. A felszámolt osztályok közül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya jogutód nélkül szűnt meg, derül ki a Belügyminisztérium közleményéből.

Seres Andrással, a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának vezetőjével is csütörtök délelőtt közölték, hogy átszervezés miatt megszűnik a munkahelye. Negyvenkét beosztottjának a váci, a ceglédi, a nagykátai és a monori kapitányságon kínáltak fel nyomozói beosztást. A Híradó szerint a rendőröket felkészületlenül érte az osztály megszüntetése. Az épületben pszichológusok és orvosok álltak készenlétben, hogy segítsenek, ha valaki nem tudja feldolgozni a hírt.

Az NNI szervezett bűnözés elleni szolgálata és a gazdaságvédelmi főosztálya is jogutód nélkül szűnik meg. A BM tájékoztatása szerint a szervezett bűnözés elleni szolgálat tagjai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságnál és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központban kapnak feladatot, 96 gazdaságvédelmi nyomozónak kerületi rendőrkapitányságokon ajánlottak fel nyomozói vagy vizsgálói beosztást.

Az NNI gazdaságvédelmi főosztályán, illetve a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályán dolgozó rendőröknek öt napjuk van arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e a felkínált új beosztást. Ha nem fogadják el, megszüntethetik a szolgálati viszonyukat. A csütörtöki átszervezés 418 rendőrt érint. A BM azt közölte: a rendőrség átszervezése várhatóan szeptember végére fejeződik be - hangzott el a Híradóban.

Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadság július 7-i számában beszélt arról, hogy lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel. A miniszter akkor úgy vélte, nem maradhat meg a jelenlegi keretek között az NNI sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, "de ez nem párosult a hatékonyság javulásával".

Pintér Sándor július közepén a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli. A rendőrség átszervezésének meghatározó célja az ORFK stratégiai és operatív tevékenységének szétválasztása - írta korábban a BM.

Július közepén bocsátották közigazgatási egyeztetésre azt a javaslatot, amelynek értelmében a BM összevonná az NNI-t és a Készenléti Rendőrséget. A BM akkori közleményében azt írta: az NNI továbbra is a nemzetközi és az országos jelentőségű, illetve a több megyére kiterjedő bűncselekmények nyomozását fogja végezni a Készenléti Rendőrségen belül, részben megváltozott feladatkörrel, áttekinthetőbb szervezetben.

Rovatok