Index Vakbarát Hírportál

Rendőrségi in flagranti a lenti klubban

2012. szeptember 13., csütörtök 13:09

Egy Vas megyei házaspárt és egy pultosként dolgozó, szintén vasi férfit fogtak el a rendőrök a Zala megyei Lentiben, amikor lecsaptak egy bordélyházként üzemelő night klubra.

Siklósi Ernő, a lenti rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: tudtak arról, hogy a 86-os főút mellett, a magyar-szlovén határátkelőtől mindössze száz méterre bordélyházként üzemeltetik a vendéglátóhelyet. A szombat hajnali rajtaütéskor egy szobában tetten értek egy nőt és a vele lévő férfit, de a szórakozóhelyen még öt magyar konzumlány és kilenc külföldi vendég is volt.

A bordélyház fenntartásával, üzletszerűen elkövetett kéjelgés elősegítése miatt folyatott eljárásban őrizetbe vették a házat üzemeltető házaspárt és a pultost, de a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat. A férfi és a nő házi őrizetbe került, harmadik társukat lakhelyelhagyási tilalommal sújtották.

A házaspár 2011 óta bérelte a szórakozóhelyet, ahol apróhirdetések és baráti ajánlások révén alkalmaztak konzumlányokat. Szabályos munkaszerződéssel, a közterhek fizetése mellett dolgoztak a nők 533 forintos órabérért, este tíztől reggel hatig, de a munkáltatónak aláírt nyilatkozat ellenére szexuális szolgáltatást is nyújtottak.

A nőknek fürdőszobás szobáik voltak, ahol 20 euróért zuhanyzós sztriptízt mutattak be, 60 euróért pedig fél órás szexuális kényeztetést kínáltak. A pénzt a vendégeknek előre, a pultosnál kellett kifizetniük.

A rendőrök lefoglalták a szolgáltatásokról szóló napi nyilvántartást, nagy mennyiségű óvszert, síkosítókat, de a pultban egy szamurájkardot és egy baseballütőt is találtak.

A szolgáltatásokat nyújtó nők magyarok voltak, akadtak köztük olyanok, akik az ország túlsó végéből érkeztek, a jelenlévő üzletfelek pedig osztrákok és szlovénok voltak. Mindannyiukat tanúként hallgatták meg.

Az ügy szereplői közül a 38 éves nő és 42 éves férje büntetlen előéletű – bár a férfi ellen jelenleg Szombathelyen magánokirat-hamisítás miatt eljárás folyik –, a harmincas éveiben járó pultos azonban többször is volt büntetve csoportosan elkövetett garázdaságért és súlyos testi sértésért.

Rovatok