Index Vakbarát Hírportál

Amerikai magyar értelmiségiek állnak ki Jeszenszky mellett

2012. november 2., péntek 08:34

Amerikai magyar értelmiségiek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban álltak ki Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet mellett, megalapozatlannak nevezve a rasszizmus vele szemben megfogalmazott rasszista vádakat. A nyilatkozatot 18 amerikai magyar értelmiségi írta alá.

Az aláírók - köztük ifjabb Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AHC) elnöke, Bagdy Zoltán társelnök, valamint Charles Fenyvesi író, újságíró - emlékeztettek arra, hogy régóta ismerik Jeszenszky Gézát, aki sem nyilvános állásfoglalásaiban, sem a magánbeszélgetések során soha nem fogalmazott meg semmifajta fajüldöző nézetet.

Ellenkezőleg, olyan professzorként és köztisztviselőként ismerték meg őt, aki a diszkriminációtól való mentességet és a sokszínűséget a demokrácia elengedhetetlen alkotórészének tekinti, írták.

A nyilatkozat aláírói felhívták a figyelmet arra, hogy Jeszenszky Géza hosszú éveken át ápolta a népirtó rezsimmel szembeszálló Raoul Wallenberg svéd diplomata emlékét. Nagykövetként több programot kezdeményezett, hogy Wallenbergre, mint az emberi jogok rendíthetetlen védelmezőjére emlékezzenek.

Az aláírók kiemelték Jeszenszky Géza határozott kiállását a kisebbségek jogainak védelmében. Úgy vélték: az a szándéka, hogy felhívja a figyelmet a rokonok egymás közötti házasságának a romák körében fennálló gyakorlatára - ami beteg gyerekek születéséhez vezethet -, csakis olyan kísérletnek tekinthető, amelynek célja figyelmeztetni a zárt közösségekben tapasztalható társadalmi kockázatokra.

Elsőként az Index számolt be arról, hogy a Norvég Holokauszt és Vallási Kisebbség Kutatóintézet lemondta Jeszenszky meghívását egy konferenciára. A diplomata ugyanis egy a Corvinus egyetemnek készült, általa írt jegyzetben azt írja,  „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek, vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”.

Jeszenszky a Hír TV-nek szerdán azt mondta, hogy nem mond le a norvég nagyköveti posztjáról. Szerinte teljes mértékben élvezi a Külügyminisztérium bizalmát.

Rovatok