Egy tipikusnak mondható külföldön tanuló magyar egyetemista az EU-ban él, 2010 után hagyta el Magyarországot, ösztöndíjjal tanul, és szuperül érzi magát. Dolgozik a tanulás mellett, haverjai külföldi diákok, de keveset bulizik. És nem akar többet hazaköltözni.

Ez az eredménye nem reprezentatív felmérésünknek, amelyben a külföldi intézményben tanuló magyar diákokat kérdeztünk távozásuk okairól, terveikről és tapasztalataikról.

Kimutatásunk nem tekinthetők tudományosnak, egyszerűen annyit tettünk, hogy 19 pontból álló kérdőívünket elküldtük külföldön tanuló diákoknak, arra kérve őket, hogy azokat küldjék tovább ismerőseiknek. Az így beérkezett 32 válaszból kirajzolódó kép ugyanakkor földrésztől, egyetemtől és nemtől függetlenül annyira egységes, hogy megközelítően helyes képét rajzolhatja ki a határon túli egyetemen tanuló magyar fiatalnak.

Hol tanulnak, és mikor jönnek haza?

Nem meglepetés, hogy az EU a legnépszerűbb célpont, hiszen itt erős az információáramlás, több az ösztöndíjlehetőség, és térben sem kell annyira eltávolodni. A megkérdezettek több mint kétharmada az EU-ban talált magának egyetemet, közel egyharmada pedig az Egyesült Államokban tanul. Két egzotikusabb helyszínt találtunk: egy indonéz és egy török egyetemről kaptunk visszajelzést.

Külföldön tanulni a fejlett világ egyik jellegzetessége: a fiatalok akár a határon túl is megkeresik a számukra legjobb intézményt, nem beszélve a kalandvágyról. Hungarikum viszont, hogy a megkérdezettek ötven százaléka határozottan állítja, hogy nem akar hazajönni.

A Bécsben építészetet tanuló Viki úgy magyarázza a döntését: „Amire én képezve leszek, arra otthon nincs túl nagy igény.” A kaliforniai Humboldt Egyetemre járó Edit az anyagi biztonsággal indokolja az ország elhagyását: „Van egy jól fizető munkám (és ne érts félre, nem informatikus vagyok havi 4-5000 dolláros fizetéssel, hanem egyetemen dolgozó adminisztrátor), saját albérletet tudok fizetni és még haza is tudok küldeni.”

Azt, hogy a döntés nehéz, a Londonban tanuló építészlány érzékelteti. A hazaköltözés „professzionálisan öngyilkosság lenne, de emocionálisan paradicsom.”

Ennek ellenére a fennmaradó 16 válaszolóból 10 is hezitál, hogy maradjon-e. „Szeretnék külföldön maradni kb. 10 évet, és később a megszerzett tudást otthon kamatoztatni. Úgy gondolom könnyebb külföldön megmászni a vállalati létrát, mert kevesebb a politika és a ki kit ismer" – jelzi a Hollandiában üzleti képzést végző Gábor, hogy egy évtizedig ne is számítsanak rá itthon. A Cambridge-ben pszichológiát tanuló Boaz is a lehetőségektől teszi függővé a döntést: „Attól függ milyen üzleti/karrierlehetőségekkel rendelkezem. Szeretek Magyarországon élni, szívesen mennék vissza, ha megtalálom a megfelelő lehetőséget.”

A válaszadók kevesebb mint ötöde állítja határozottan, hogy visszajönne Magyarországra a képzés végén.

Érdekes még, hogy a diákok negyede 2012-ben távozott külföldre (8 fő), több mint felük 2010 óta hagyta el az országot (19 fő).

Jó nekik a hazától távol?

Jó. Válaszadóink 1-10-ig osztályozták a képzés színvonalát, és azt is, hogy mennyire érzik jól magukat az adott helyen. Az egyetemek színvonala 8,6-os osztályzatot kapott. De a magyar egyetemista ennél még jobban élvezi a kinti életet: 8,7-es átlag jött ki az általános életszínvonalra.

De mivel varázsolják el a külföldi egyetemek a magyar oktatáshoz szokott diákokat? A válaszok egy része annyira egybehangzó volt, mintha Hollandiától Floridáig egymásról másolták volna a megoldást. A gyakorlatias oktatás, az önálló munka fontossága, a kreativitásközpontú oktatás minden válaszban szerepelt. Csakúgy, mint az oktatók, akik nem jobb híján dolgoznak az egyetemen, hanem pályájuk csúcsának tartják az állásukat.

„Itthon az egyetemi lét engem gimnáziumi képzésre emlékeztet. Kint mindenki komolyan veszi, amit csinál. A tanárok időt szentelnek arra, hogy több száz diákot szóban vizsgáztassanak, és részletesen kikérdezzék őt a tudásáról.” - írta Paula Bolognából. Andrea a londoni építész pedig fokozza: „Hihetetlen intellektuális közeg, legjobb előadók, tanárok, tudásra és munkára felnéznek, nagyon magas szintű számonkérés, és magas színvonalú munkák születnek.”

A diákok számára felszabadító élmény volt, hogy maguk mögött hagyhatták a poroszos, hierarchizált viszonyokat. „A diákokat felnőttként, potenciális kollégaként, partnerként kezelik. Az oktatás sokkal specializáltabb, sokkal kevesebb tudományterületről tudnak sokkal többet a diákok. A feladatok, órai beszélgetések, számonkérések elmaradhatatlan komponense az analitikus gondolkodás, sokkal kevésbé van a lexikai tudáson a hangsúly, mint Magyarországon.” – írta Mihály a Harvardról. Dániel az UCLA-ról úgy fogalmaz: „Közvetlenebb a viszony a tanárok és a diákok között.” „Nem is ismerem azt az érzést, hogy valahol egy nagy előadóban valaki beszel, igazi interakció nélkül.” – teszi hozzá Dia Wales-ből.

A szintén Amerikában tanuló Edit élménye, hogy „nincs olyan, hogy konzultáció, szabadon ki-be lehet járkálni a tanárokhoz, és akkor kérdezel tőlük, amikor akarsz.” De Cambridge-ben sem hajbókolnak az oktatók előtt: „Itt a tanár az oktatásnak veti alá magát (aki tanít, nem is nagyon kutathat), és látszólag sokkal nagyobb felelősséggel tartozik, mint otthon. Sokkal jobban működik a visszajelző rendszer is, a diákok véleményét láthatóan figyelembe szokták venni.”

A diákok szívét a gyakorlatias oktatás is megdobogtatta: „Nem tanítanak felesleges dolgokat, nem kell semmit értelmetlenül bemagolni. Sokkal inkább az alapokra, összefüggésekre összpontosítanak, laborokon pedig kifejezetten azokra a technikákra, amiket ők is használnak a kutatásaik során. Itthoni barátaim beszámolóiból azt érzékelem, hogy itthon is megtanítanak mindent, amit kell, de sok felesleges vagy gyakran elavult dolgot is tanítanak.” – mutatott megértést György Cambridge-ből.

A hollandiában üzleti praktikákat tanuló Gábor a „kisebb a bürokrácia”, mellett szintén a felhasználható tudást emelte ki: „A tananyag nagyrésze case-study ami praktikus tanulságokkal szolgál.” „Nincs katedra, elég két-oldalú minden. A feladatok mindenféle prezentálásba torkollanak” – lelkendezik Finnországból János.

Az egyetem tágabb értelmezésével találkozott Viktória Bostonban: „Az egyetem nem csak az oktatásról szól. Iszonyú mennyiségű „extra-curricular” elfoglaltság van. Poltikai lobbik, sportok, önkéntes tanítás a helyi iskolákban, a capella csoportok, van vagy 20 színházi társulat, diák önkormányzat, stb.”

Mennyország számítógépekkel

Utólag már látszik, hogy az intézmény eszközellátását firtató kérdésünk olyan volt, mintha arra kértük volna a válaszadókat, hogy hasonlítsák össze a keceli személyt a sanghaji mágnes vasúttal.

„Minden terem számítógépekkel van tele, egyikben mac, másikban windows, hol drawpadekkel felszerelt a terem, hol biliárdasztalhoz kötött robotikus emelő kar (bár nem működik) a keményvonalas finn mérnökmetálosoknak. Van rádióstúdió, két hangszigetelt audioterem, keverőszoba közte, rendes stúdió bluescreennel, meg egy teljes operációs teremmel, rendes adást lehetne közvetíteni. Mindenféle interaktív termek az ipadek, kinectek, giroszkópok és egyéb technikák programozóinak.” – sokkol Finnországból János.

„Van diákok által használható elektronmikroszkópunk, MRI-nk meg EEG, EKG, és a többi hárombetűs csoda, pedig nem vagyunk orvosi egyetem” – vázolta fel egyetemének eszközparkját az Egyesült Államokban pszichológiát tanuló Edit.

„Elég kicsi a város és az egyetem, de 3 könyvtár van, kb 20 számítógépterem, de lehet, hogy sokkal több.” – fokozta Yorkból Eszter.

Bécs szerencsére közel van, így az ottani felszereltség a magyar hallgatóknak is segít: „Az egyetemi könyvtár óriási: pl. ELTE-művtöri MA-s lánynak kölcsönöztem könyveket, mert itthon sehol nem volt beszerezhető. De jó lehetőség a félévente megrendezett u:book akció, aminek keretén belül 20%-al olcsóbban lehet HP, Lenovo vagy Apple gépekhez és egyéb számítástechnikai szoftverekhez hozzájutni.”

Dávid Antwerpenből ugyanakkor úgy látja, nem a felszereltségen múlik a színvonal: „Ugyanúgy megvan itthon is az az infrastruktúra, mint kint. Csak itthon ad 1, nem szorul rá a hallgató, hogy használja, mert úgyis csak arról kell számot adnia, amit a tanár lead órán, ad 2, közel sem olyan naprakészek a tartalmak.”

A bizonytalanság elől menekültek

Nem csak tudományos okok állnak a távozás mögött. "A barátaim jelentős része, már külföldön dolgozik vagy tanul, alig maradtunk otthon, ez a dobbantás felé döntötte a mérleget. Na meg persze az egyre borúsabb jövőkép sem tetszett. Szívszaggató érzés, amikor az ember szülei a külföldre költözés mellett érvelnek." - vezet át Eszter ahhoz a témakörhöz, amelyet emigrálós cikkünkben már részletesen elemeztünk.

"Az újabbnál újabb, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb oktatási rendeletek adták meg a kellő löketet ahhoz, hogy már egyetemre is külföldre jöjjek." - írta Rebeka Dániából. A Rotterdamban tanuló Gábor is a felsőoktatás kormányzati barkácsolásától riadt meg : " Az otthoni oktatást övező bizonytalanság pedig végképp megerősített abban a hitemben, hogy jobb lesz, ha külföldön folytatom tanulmányaimat."

Magyarország élhetősége mellett sokan említették a klasszikus motiváló tényezőket: a kalandvágyat, a nyelvtanulás igényét, vagy hogy itthon nem vették fel őket, de külföldön annál inkább.

Dolgoznak, de tehetős szülők is kellenek

A diákok élete a külföldi egyetemen azonban nem a készséges tanárokkal diskurálásról, és hiperdrága műszerek nyomkodásáról szól. „Otthon az egyetemista hozzáállás az, hogy éljük túl az egyetemet, "meglett a vizsga? nem lett meg?", a kettesért harcolunk. Cambridge-ben és a UCLA-n nem ez van, itt a diákok tanulnak, nem a kettesre, a D-re, a gamma pluszra hajtanak, hanem a mindenkori ötösre.” – vázolta fel a két nagy egyetemen szerzett tapasztalatait Dániel.

Balázs, ugyanerről az egyetemről így írt: „Cambridge-ben sokkal inkább megvetendő az, ha valaki lógatja a lábát és nem tanul egész nap. Aki átcsúszik vizsgán, nem henceg vele. Persze ott is megvan az a réteg, aki állandóan bulizik, de mindenki látja és elismeri, hogy sajnos ők nem túl rózsás jövő elé néznek.”

A jó egyetemeken tehát nem fenékig Apple Air az élet: „A tempó feszes, szombaton is vannak órák. A napi rutin csaknem minden diák számára a délelőtti órákra járás, majd délután a könyvtárban tanulás, este esetleg heti 1-2-szer szórakozás, ami ugyanabból áll, mint gondolom bárhol máshol, viszont itt a bulik befejeződnek hajnali 1-2 óra körül.”

A diákok többsége ráadásul dolgozik is. A magyarok kétharmada pincérkedik, árufeltöltő, tanársegéd, vagy kollégiumi segítő, hogy így fedezze költségeit. Voltak olyanok, akik komolyabb munkahelyre, például reklámügynökséghez is bejutottak. Az ösztöndíjasok száma alig valamivel magasabb, mint akik fizetős oktatásban vesznek részt.

Az előnyök miatt sokan bevállalják az itthon elátkozott diákhitelt is. „Angliában az oktatás költségeit az emberek többsége hitelből fedezi, ami nem különbözik túlságosan a tervezett magyar diákhitel 2.0tól. A képzés végén, kell visszafizetni a tandíjat, egy meglehetősen kedvező hitelkonstrukció alapján.” – írja egy pszichológiahallgató Angliából.

A válaszadók közel fele említette, hogy részben vagy egészben a szülők is támogatják.

Az elkötelezettség, kalandvágy, érdeklődés és eredmények mellett úgy tűnik van még egy fontos feltétele a külföldi tanulásnak: a szükséges anyagi potenciállal bíró szülő háttér. „Tandíjam egy félévre kb. 7-8ezer dollár, költőpénzzel, tokkal-vonóval kb. 10 ezret költöttem egy félévben. Szüleim fizették minden költségem.” – írta egy floridai diák.

„Az alapszak befejezése után, és a mesterszak elkezdése előtt 1 évet dolgoztam egy befektetési bankban, ebből, és szüleim segítségével finanszírozom a kinti életet.” – árulta el Gábor Rotterdamból.

Hozzá hasonlóan sokan jelezték ugyanakkor, hogy az eredmény megéri az áldozatot: „Ha nem tévedek, akkor ugyanannyit fizetek, mint otthon az esetleges költségtérítéses helyért fizetnék; amit annak fényében, hogy mennyivel többet nyújtó és milyen nagynevű egyetemre járok, nem tartok soknak.”

„Itt nem nagyon élek éjszakai életet, kevesebb alkoholt fogyasztok és nem dohányzom – ez otthon mind sok pénzembe kerül.” – terelte a tudásvágy a józanság felé a Bostonban már felelős életet élő Viktóriát.

Mi az, ami hiányzik?

Ahogy kiderült, a legtöbben élvezik a külföldi létet, és nem akarnak hazaköltözni. Két dolgot hiányolt mindenki az elkötelezett professzorok és féktelen kreativitás világából: a családot és a barátokat.

Szeretteik mellett a legtöbben a hazai kosztra gondoltak még szívesen. A Túró Rudi mögé – ami az emigrációról szóló hasonló cikkünkben is vezető helyen volt – felzárkózott a tejföl. Sokan emlékeznek könnyes szemmel a hetedik kerületi romkocsmákra (megnyugtatásul, ezeket most lehetetleníti el sorban Rogán Antal), a szalámira (ebből a gyulai szűnt meg), és a kakaós csigára (ez még létezik).

A klasszikus, elsőgenerációs kivándorlók életpályáját vázolta fel ugyanakkor, hogy a magyar diákok új barátaikként, társaságukként leginkább nem a helyieket jelölték meg. Ez érthető, hiszen külföldiként egyszerűbb kapcsolatot kialakítani más bevándorlókkal, jelen esetben pedig külföldi diákokkal. A válaszadók fele tehát más országból érkezett hallgatókkal tölti szabadidejét.

„Nyelvi nehézségeim nincsenek, mégis mintha nem értenénk egymást a helyiekkel. Az angolok nagyon ügyesen takarják el azt, hogy valójában mit gondolnak és minden esetben csak mosolyognak az emberre. Úgy érzem otthon egyértelműbb jeleket kap az ember arra vonatkozólag, hogy a másik fél mit gondol. Érdekes módon más kelet-európai diákokkal is egyszerűbb volt megtalálni a közös hangot.” – mutatja be a problémát Balázs Cambridge-ből.

Az már magyar nemzetkarakterisztika, hogy a hontársakkal spannolást még az őslakókkal barátkozás is megelőzi egy kicsivel.

Perspektívát kaptam, nem csak egy diplomát

Újra csak az egymásról puskázásra gyanakodtunk, amikor összefoglalásul arra kérdeztünk rá, milyen döntésnek tartják, hogy külföldre mentek tanulni. A diákok egyöntetűen arról számoltak be, hogy olyan lehetőségek nyíltak meg előttük, amelyek itthon nem voltak adottak.

„Összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam, hogy azt tanulhatom ami érdekel, ezt az iskola sem próbálja meg kiölni belőlem. És sokkal jobb lehetőségeim lesznek az élet bármely területén. Perspektívát kaptam, nem csak egy diplomát.” – írta Dávid Antwerpenből.

„Azon a területen, amelyben mozgom, olyan lehetőségeket/kapukat nyit meg, amit otthonról nagyon nehéz lenne pótolni.” – fogalmaz Ábel, a londoni School of Economics hallgatója. „Sokkal több lehetőségem lesz az életben, még ha nem is sikerül a szakmámban maradni.” – másolja a gondolatokat Mihály a Harvardról.

Dia Wales-ből szinte himnikus magasságokba emelkedik: „Megmutattak és elhitették velünk, hogy bármilyen akadállyal meg tudunk birkózni. Nem vagyok biztos benne, hogy a magyar rendszerből ilyen magabiztossággal jön ki az ember.” Erre rímelnek a bostoni Viktória szavai: „Olyan emberek vesznek körül akik meg vannak arról győződve hogy hatásuk lesz arra hogy merre megy a társadalom, legyen az az amerikai, vagy a globális. Otthon mindenki cinikus, és jó okuk van rá.”