Index Vakbarát Hírportál

Országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

2013. február 16., szombat 16:32 | aznap frissítve

A PDSZ azt szeretné, hogy azok az iskolák, ahol nem vált be az államosítás, kerüljenek ki a rendszerből, továbbá az igazgatók munkáltatói jogkörei ne csorbuljanak, a pedagógus életpályamodell bevezetésével ne növeljék a tanárok munkaterheit. A minisztérium szerint követeléseik veszélybe sodornák az egész magyar iskolarendszer működését.

Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal – jelentette be a PDSZ elnöke. Mendrey László szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: teljes kudarccal zárult az öt tárgyalási fordulóból álló, pénteken befejeződött tárgyalássorozat, minden kompromisszumos javaslatukat elutasította az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője.

Nem láttak garanciát

A PDSZ elnöke emlékeztetett: azért nem fogadták el a pedagógusszervezetek közös sztrájkbizottságával folytatott tárgyalások lezárását jelentő egyezményt és léptek ki január 18-án a sztrájkbizottságból, mert nem tartották elegendőnek az ígéreteket, és azok betartására nem láttak garanciát, ezért új követeléseket fogalmaztak meg.

A szakszervezeti vezető kifejtette: azt akarták elérni, hogy azok az iskolák, ahol nem vált be az államosítás, kerüljenek ki a rendszerből, továbbá az igazgatók munkáltatói jogkörei ne csorbuljanak, a pedagógus életpályamodell bevezetésével ne növeljék a tanárok munkaterheit, emellett a költségvetésben jelöljék meg és különítsék el ennek forrását, valamint 20 százalékkal emeljék a közalkalmazotti bértáblát.

Mendrey László azt mondta: annak ellenére, hogy számos esetben volt kompromisszumos javaslatuk, teljes elutasítással fogadta felvetéseiket a minisztérium képviselője, és szerinte pusztán „színjáték” volt az egyeztetetés, mert a kormányzat nem szakmapolitikai megfontolásból, hanem „határozott ideológiai megközelítésből” alakítja át az oktatás rendszerét. Ugyanakkor visszautasította, hogy a PDSZ-nek bármilyen pártelkötelezettsége lenne.

Március 15-e után kezdődik

Mendrey bejelentette, hogy jogszerűen, a sztrájkra vonatkozó bírósági határozat függvényében, a március 15-ei ünnepségek utáni időszakra, az országos választmány által elfogadott és a jövő hét folyamán kijelölt időpontban határozatlan időre országos sztrájkot hirdetnek meg. Véleménye szerint azzal, hogy a pedagógusok 66 százaléka és a társadalom kétharmada elfogadhatatlannak tartja és nem támogatja a kormány oktatási reformját, sztrájkkövetelésük mellé állnak. Hozzátette: a bíróságtól azt várják, jogerősen hozzon határozatot arról, mi az alapvető szolgáltatási kötelezettség a pedagógusok számára.

Mendrey megjegyezte: nem szeretnék megzavarni a márciusi megemlékezésre való készülődéseket, ezért csak az állami ünnepség utáni időszakra hirdetik meg országos mozgósításukat.

A minisztérium szerint a szervezet veszélyezteti a felsőoktatást

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkársága pénteken, a tárgyalássorozat befejeződését követően kiadott közleményében azt írta: a PDSZ a többi szakszervezettel kötött megegyezéssel ellentétben olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek teljesülésük esetén veszélybe sodornák az egész magyar iskolarendszer működését.

Az oktatásért felelős államtitkárság bízik abban, hogy a PDSZ „homályos célok képviselete helyett” belátja, hogy a munkabéke, a tanítás rendjének megőrzése nemcsak a kormány, hanem a gyermekek, a szülők és a pedagógusok számára is fontos, és „elismeri azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az oktatásirányítás a biztonságosan és eredményesebben működő iskolarendszerért, a pedagógusok nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsüléséért, pályájuk kiszámíthatóbbá tételéért tett” – állt az Emmi közleményében.

Rovatok