Index Vakbarát Hírportál

Mindenütt állít jelöltet az Együtt 2014

2013. február 22., péntek 06:45

Zajlik az Együtt 2014 párttá szervezése, és a felkészülés a 2014-es parlamenti, EP és önkormányzati választásokra is. Április végére mindenütt jelöltet és választókerületi elnököt állítanak, utóbbiak között sokszor átfedés is lesz. Telefonon és a neten is toboroznak. Adományokból kampányolnának.

Bajnai Gordon és csapata arra készül, hogy április végéig az egész országban megszervezze az Együtt 2014 nevű pártot. A párt még nincs bejegyezve, de a Haza és Haladás Egyesület, a Szolidaritás és Milla összerakásából épülő új párt májusban már megtartaná az első kongresszusát. Minderről Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke számolt be.

Mind a 106 egyéni választókerületben még ezen a tavaszon kiválasztják jelöltjeiket a jövő évi parlamenti választásra. Az összes kerület élére elnököt is választanak. Első körben őket a párt vezetése nevezi meg, de azt tervezik, hogy a 2018-as választásokra már a helyi tagság választhassa meg vezetőit és jelöltjeit. A helyi elnökök nagyobb része valószínűleg egyben jelölt is lesz, de ez nem kötelező szabály.

Bár mindenütt állítanak jelölteket, továbbra is arra törekednek, hogy megegyezzenek más pártokkal a közös indulásban, elsősorban az MSZP-vel. Így lehetséges, hogy a most kiválasztott jelöltek egy részét visszaléptetik majd, például szocialista jelöltek javára.

Szigetvári szerint legkésőbb őszig meg kellene állapodni a szocialistákkal a jelöltállításban, és a közös miniszterelnök-jelölt személyében. Szigetvári úgy véli, hogy a legjobb az lenne, ha a baloldali ellenzéki pártok közös listát állítanának. Ugyanakkor ha nem jön össze a megegyezés, akkor az Együtt 2014 egyedül is megméretteti magát.

Az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért Párttal már korábban, most tavasszal összejöhet a megegyezés, így akár eddig LMP-s képviselők is lehetnek jelöltjei az Együtt 2014-nek.

Toboroznak, szervezkednek

Az Együtt 2014 tagokat és szimpatizánsokat toboroz, akiktől adatokat kérnek, hogy mozgósíthassák őket. Elindult már egy telefonos kampány. Ez azt jelenti, hogy vonalas számok százezreit hívják fel, Bajnai Gordon felvételről valamivel több mint egy percet beszél, és aki akarja, az regisztrálhatja magát a szervezetnél. Mivel a fiatalabbak inkább mobilt használnak, ezért ettől inkább idősebbek jelentkezését várják.

A fiatalabbakat elsősorban a Facebookon toborozzák. Az összegyűjtött adatokat részben szoftverekkel elemzik, de emberi munkára is szükség lesz. A jelentkezők rendszeresen hírlevelet, sms-t kaphatnak, illetve feladatok közül is válogathatnak majd.

Az amerikai Demokrata Párt szakértői adnak tanácsokat a szerveződő pártnak a listák kezeléséről, és az aktivista hálózat felépítéséről, mozgatásáról. Szigetváriék azt remélik, hogy Obama kampányához hasonlóan az övéket is helyben élő, a saját környékükön kampányoló önkéntesek sokasága segíti majd.

Adományokat várnak

A kampányt elsősorban adományokból képzelik finanszírozni. Már Bajnai évértékelőjén is osztogattak sárga csekkeket, de lehet majd utalni, sms-ben és emelt díjas telefonszámon is adakozni a kampányra. Az egymillió forintnál több pénzt adó magánszemélyek listáját nyilvánosságra hozzák.

Rovatok