Index Vakbarát Hírportál

Kerényi Imre kalózkiadással győzi le a liberális kánont

2013. március 28., csütörtök 07:57

Kerényi Imre a miniszterelnök megbízására könyvsorozatot indít, hogy 300 milliós állami pénzből ellensúlyozza a liberális kánont, és megmutassa a konzervatív értékeket. Ennek jegyében kérés és engedély nélkül adták ki többek közt Márai Sándor, Weöres Sándor és Szabó Magda műveit. A sorozatot másfél éve tervezik, Kerényi szerint nem volt idő rá. Egyes szerzők munkái helyett Kerényi viszont jobbakat íratna saját szerzőivel.

„Kerényi Nemzeti könyvtárának néhány kötete kalózkiadás” – közölték az Indexszel  a Helikon könyvkiadó vezetői. Rámutattak, hogy a miniszterelnök megbízására nemzeti érzelmű könyvsorozatot kiadó Kerényi Imre nem minden szerző esetében rendezte a szerzői jogokat. „Amíg nincs meg a jogtulajdonosok hozzájárulása, a könyv kalózkiadásnak minősül, és a hatályos szerzői jogi törvény szerint perelhető.”

Kerényi Imre elismerte, hogy még nem rendelkeznek minden kiadott szerző jogtulajdonosának hozzájárulásával, igaz, orvosolni akarják a problémát.

Tisztelet a magyar íróknak

Korábban megírtuk, hogy Kerényi Imre a miniszterelnök megbízására könyvsorozatot indított. A 300 milliós állami támogatásból kiadott sorozatra Kerényi szerint azért van szükség, mert „a 61 éven át uralkodó balliberális kánonnal szemben most a nemzeti oldal kánonját kell megerősíteni.” A sorozat hivatalos oldala így mutatja be a kezdeményezést: „A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig nemzeti önbecsülésünk erősítése.”

Az önbecsülésbe úgy tűnik, nem tartozik bele a szerzők tisztelete, így a Magyar Húsvét című vaskos, 330 oldalas antológia kiadásakor több mint húsz szerző esetében nem rendezték a jogokat. Kerényi mindenfajta egyeztetés nélkül hozta le többek közt Weöres Sándor, Szabó Magda, és Márai Sándor műveit.

Kerényi nem tulajdonított különösebb jelentőséget az ügynek. „Hallottam, hogy van valami gubanc, de úgy tudom, a jogok rendezés alatt vannak. A Nemzeti Könyvtárnak szándékában áll megoldani ezt az ügyet.” Kérdésünkre, hogy miért nem választották a könyvkiadásban szokásos utat, azaz hogy a jogokat még azelőtt tisztázzák, hogy a könyvet kinyomják és boltokba szállítják, Kerényi azt válaszolta: „Időzavarba kerültünk. Elnézést kérünk a jogtulajdonosoktól.”

A jogok rendezése egyébként nem feltétlen olyan egyszerű. Weöres Sándor örököseit cikkünk megjelenéséig ugyanis nem keresték meg, de információink szerint ők nem szándékoznak hozzájárulni a Kerényi féle kiadáshoz. Így a kiadott kötet jogbitorló maradhat, és perelhető is lesz.

Márai Sándor és Pilinszky János jogainak birtokosától viszont úgy tudjuk, hogy a napokban valóban megkezdődtek a tárgyalások.

Az állam ingyen akarja a jogokat

Gond van a Nemzeti Könyvtár egy kiadásra tervezett trilógiájával is. Kerényi Imre már a sorozat fél évvel ezelőtti elindításánál meghirdette, hogy kiadják Bánffy Miklós Erdélyi trilógiáját. A könyvekre interneten és postán már rendelést is le lehet adni, noha a jogok a Helikonnál vannak. A kiadó vezetői meglepetten olvasták a sajtóhíreket, amelyekben Kerényi Imre bejelentette, hogy sorozatában ezeket a könyveket is kiadja. A miniszterelnök megbízottja csak ezek után kereste meg a kiadót, ahol elmondták, hogy mivel náluk néhány hónappal korábban jelent meg a regény,  az állami kiadás rontaná az üzleti pozíciójukat, ezért nem adják el a jogokat. Főleg nem ingyen, ahogy azt Kerényi szerette volna – mondták a Helikon vezetői.

Kerényi lapunknak elismerte, hogy letett a Bánffy könyvek megjelentetéséről. De mi lesz azokkal az emberekkel, akik már megrendelték az állami pénzen jutányosan kínált könyveket? „Kapnak egy ennél sokkal érdekesebbet, egy Bánffy emlékkönyvet. Ezt a mi kérésünkre írják meg, így a jogok nálunk lesznek” – nyugtatta meg olvasóit Kerényi, érzékeltetve, hogy Bánffy nem is volt olyan erős szerző, hiszen most fél év alatt érdekesebbet írat, mint az eredeti. Az emlékkönyvbe tervezett illusztrációkhoz ugyanakkor kell a Bánffy-örökös hozzájárulása, amit szintén nem terveznek eladni Kerényinek.

Perelhető

Megkerestük a fogyasztóvédelmi hatóságot is, hogy nem aggályos-e úgy előrendelésre bocsátani könyveket, hogy azok jogai, és kiadása nincs rendezve. Így most ha valaki Bánffy-trilógiát rendelt, végül egy emlékkönyvet kap, még akkor is, ha ez sokkal jobb lesz, mint az igazi.

A tisztánlátás végett konkrét nevek említése nélkül vázoltuk fel az esetet a hatóság munkatársának, aki azt mondta, hogy „A törvény szerint tilos olyan kereskedelmi tevékenység folytatása, amely olyan hamis információkat közöl, amely befolyásolja a fogyasztó ügyleti döntését.” Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kabinetvezetője szerint az olyan ígéretek közlése, melyek teljesíthetőségéről az eladó nem lehetett biztos, az eset összes körülményének ismeretében minősülhet fogyasztói megtévesztésnek." .

Az ügyben a Versenyhivatal indíthat eljárást. A büntetés mértéke az eljárástól függ, az a törvény szerint minimum 15 ezer, maximum 100 millió forint lehet. Az illetékes a történet szereplőinek felfedésekor megerősítette, hogy az ügy politikai vonzatai nem befolyásolják az elmondottakat.

Nemzeti tisztelet Kádár konyhájának

Kerényit egyébként nem érhették váratlanul a szerzői jogi problémák. Korábban meghirdette, hogy kiadja Magyar Elek Ínyesmester című művét, ennek jogtulajdonosa azonban hasonló módon nem járult hozzá a kiadáshoz. Így helyette Venesz József A magyaros konyha című könyvét nyomtatta ki Kerényi. A Venesz féle könyv 2013-as állami kiadása végül botrányt is keltett: címe ellenére ma már ugyanis a magyar konyhát elsilányító műként tarják számon. A magyaros konyha a Kádár kor gasztrokultúrájának alapműve, amely olcsó alapanyagokból és ügyes trükkökkel segítette a laktató tömegétkeztetést.

A kiadók és a szerzők a szakmaiatlanul összeállított antológiák, és a hanyag szerkesztés miatt is próbálnak távol maradni Kerényi sorozatától. A legutóbbi sorozat egyik kötetének szerzője, Hevesi Lajos a hirdetésekben például Hevesi András néven szerepel, és így olvasható a minden egyes könyv végére nyomtatott sorozatlistán is. (Magában a Hevesi Lajos-könyvben is Hevesi Andrást írnak.)

Egyesek sérelmezték, hogy a Magyar Húsvétban helyet kapott Kecskési Tollas Tibor egy munkája is, noha a szerző a Szálasi kormány alatt volt csendőrtiszt, a per szerint táborba zárt zsidókkal kegyetlenkedett. Ő úgy védekezett, hogy csak a zsidók vagonírozásnál segédkezett. Kilenc évet ült háborús bűnösként.

Külön kötetet kapott Tormay Cecile, aki a húszas-harmincas években a zsidó világ-összeesküvésről, a zsidó elnyomásról hadovált műveiben, és azzal dicsekedett, hogy előbb volt fasiszta, mint Mussolini.

Rovatok