Index Vakbarát Hírportál

Verest nem gyanúsítják a milliárdos bukás miatt

2013. április 29., hétfő 11:42 | aznap frissítve

Nem gyanúsították meg Veres János korábbi MSZP-s pénzügyminisztert abban a Gyurcsány-kormányhoz köthető bűnügyben, amelynek középpontjában egy 17 ezer négyzetméteres moszkvai épület eladása áll. A három éve tartó nyomozásnak továbbra is hét gyanúsítottja van.

Nem hallgatták ki gyanúsítottként Veres János korábbi pénzügyminisztert a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt – írta hétfői közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozást bűncselekmény, illetve bizonyítottság hiánya miatt április 11-én szüntették meg.

Hétfőn a Magyar Nemzet arról írt, hogy az ügyészség az épület eladása miatt nem folytat nyomozást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) döntéshozó testülete, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai ellen. A lap szerint a nyomozás megszüntető határozattal szemben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és az MNV is panasszal élt.

Az MNV vezetésének 2008 novemberében - az épület eladása idején - Tátrai Miklós, az MNV vezérigazgatója mellett több tagja is volt. Az Index információi szerint a tanácsban ült között Erdei Tamás, az MKB Bank Zrt. korábbi elnök-vezérigazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkára, Nagy János, a debreceni egyetem korábbi rektora, Roóz József, a Budapesti Gazdasági Főiskola korábbi rektora, Varga Gusztáv, a Ganz Acél Zrt. vezérigazgatója, Baranyi Imre, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Kht. igazgatója.

Ellenük, valamint Veres János korábbi pénzügyminiszter ellen 2011 februárjában tett feljelentést a Kehi. A Magyar Nemzet szerint az ügyészség ezt arra hivatkozva utasította el, hogy a hűtlen kezelés gyanúja az ő esetükben nem áll fenn. Az ingatlant ugyanis már a vagyongazdálkodási tanács döntése előtt eladták, az MNV vezetése a megismételt döntéssel a korábbi hibákat akarta kiküszöbölni.

Hétfői közleményében ezt erősítette meg az ügyészség. A közlemény szerint tehát továbbra is hét gyanúsítottja van az ügynek. Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet hűtlen kezeléssel gyanúsítják. További hat embert - köztük Fekszi Mártát, volt külügyi államtitkárt és Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját - társtettesként elkövetett bűnpártolással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják.

A moszkvai kormánynegyed közelében fekvő, Lurdy-ház nagyságú épület eladása miatt három éve nyomoz az ügyészség. Az ingatlant a magyar állam a Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban 3,5 milliárd forintért (21,3 millió dollárért) adta el a luxemburgi hátterű Diamond Airnek. Az ügyészség szerint felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hogy a Diamond Air a magyar állammal megkötött üzlet után egy hónappal később jóval drágábban, 116 millió dollárért adta tovább az épületet az orosz regionális fejlesztési minisztériumnak.

Az okirathamisítás gyanúját pedig az veti fel, hogy az ügyben két adásvételi szerződés is készült. Az első 2008 márciusában, a vevő erre hivatkozva át is utalta a vételárat. A szerződést azonban nem előzte meg pályáztatás, a kormány így a cikk elején idézett MNV-s határozattal újra nekifutott az eladásnak. A megismételt eljárás győztese ismét a Diamond Air lett, a vételár pedig megegyezett a korábban átutalt összeggel. Az erről szóló szerződést 2008 novemberében írták alá.

Rovatok