Index Vakbarát Hírportál

Laborc nem élt vissza a hivatalával

2013. május 3., péntek 20:32

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól - közölte Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője pénteken az MTI-vel.

Az ügyvéd elmondta: az ítélőtábla az úgynevezett Ovi-Bajusz-ügyben jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, azaz bűncselekmény hiányában mentette fel Laborc Sándort. Egy másik vádpontban, jogosulatlan információgyűjtés miatt ugyanakkor elmarasztalták Laborc Sándort.

A Magyar Nemzet és a Heti Válasz 2011 őszén számolt be arról, hogy az előző kormányzati ciklusban a titkosszolgálat adatokat gyűjthetett Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökről és Kövér László mostani házelnökről. A Heti Válasz azt írta, az elhárítás egyik volt felső vezetője Ovi és Bajusz nevű mappákba mentette a vélhetően a kormányfőről és a házelnökről gyűjtött információkat.

A Magyar Nemzet információi szerint a bizonyítékok Laborc Sándor hivatali laptopjáról kerülhettek elő. Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokért felelős minisztere cáfolta, hogy felügyelete alatt a titkosszolgálatok törvénysértő módon adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa tavaly júliusban részben felmentette, részben elítélte első fokon Laborc Sándort, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját. Laborc Sándort és két társát társtettesként elkövetett, magántitok jogosulatlan megismerése, továbbá annak kísérlete miatt pénzbüntetésre ítélték.

A bíróság ugyanakkor felmentette Laborc Sándort a többrendbeli hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés vádja alól. Mivel a per tárgya államtitok, az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalta a bíróság.

Zamecsnik Péter most elmondta: az ítélőtábla a felmentő ítéleteket az összes vádlott esetében helybenhagyta, Laborc Sándort az ötből négy vádpont alól felmentették.

Az elmarasztó ítéletnél a Fővárosi Ítélőtábla a minősítést magántitok jogosulatlan megismeréséről jogosulatlan információgyűjtésre változtatta, a pénzbüntetést pedig fenntartotta. Ennek az ügynek a részleteiről az ügyvéd államtitokra hivatkozva nem árult el részleteket, de jelezte: nem az Ovi-Bajusz-üggyel van összefüggésben.

Rovatok