Index Vakbarát Hírportál

Nem tudom, mi folyik ott. Csípős szószt önthetek?

2013. június 4., kedd 23:51

Che Guevara-zászlóba burkolt Vajnai Attilával, kánonban énekelt bella ciaóval és tucatnyi biciklivel fejezte ki szolidaritását a török megmozdulásokkal az a félszáz tüntető, aki a Magyar Nemzeti Múzeum előtt gyűlt össze kedd este. A békés akció csúcspontja nem jött össze, mivel a szervezők nem kaptak lehetőséget arra, hogy szórólapokat osszanak az épületben a múzeum és a török nagykövetség által szervezett koncerten, amelyen Idil Biret zongoraművésznő lépett fel.

„Kapcsolatba léptünk a művésznővel emailben, de azt válaszolta, hogy nem akar hozzájárulni az akcióhoz” – mondta a bömbinek becézett hangosbeszélőbe az egyik szervező, aki szerint talán nem is gyűltek volna ma össze, ha a török nagykövetség a Biretnek írt levélről értesülve nem hívja fel őket azzal a kifejezett kéréssel, hogy ne szervezzenek semmilyen akciót a koncert idejére. „Nyilván elfelejtették, hogy többszáz éve kivonultak Magyarországról” – jegyezte meg a fiatalember, majd rátért arra, hogy talán nálunk sem ismeretlen az „a neoliberális ámokfutás és konzervatív, vallási mázzal leöntött akármi”, amit a török kormány politikája jelent.

Kelj felj jogaidért

„Addig kell szolidaritásunkról folyamatosan biztosítanunk török barátainkat, amíg harcolnak a szabadságukért” – mondta bele a „bömbibe” Molnár Péter. A CEU-n szólásszabadsággal kapcsolatos jogot oktató férfi hiteles szerénységgel beszélt az erőszakmentességről, és arról, hogy ha a török tüntetők, dacolva a rendőri retorziókkal számolva is készek voltak utcára vonulni, akkor talán a magyarok is lehetnek bátrabbak, ha véleményt akarnak nyilvánítani, legyen szó fakivágásról vagy a politikai folyamatokat illető nemtetszésről. „Elvégre mi szabadon beszélhetünk, nekünk nem kell olyan rendőri fellépéstől tartanunk, mint török barátainknak” – emelt ki egy fontos különbséget a Tayyip Erdogan kormányfő vezette Törökország és Orbán Viktor Magyarországa között, hasonlóságként érzékelve, hogy a főbb sajtóorgánumok mindkét helyen visszafogottan tudósítanak az ottani eseményekről.

„Kivágták a Kossuth tér fáit, ideje nekünk is tennünk valami tököset” – kiáltotta egy fiatalember, amikor a demokratikusan körbeadogatott hangosbeszélő hozzá jutott. Mellette valaki hasonló szellemű táblát tartott: „Tahrir, Szintagma, Taksim, Kossuth tér” felirattal.

Athéni gyülekező

A Munkáspárt 2006 elnöke egy Che Guevara-zászlót borított magára. Vajnai Attila így fejezte ki szolidaritását a törökországi tüntetőkkel, mondván anarchisták, marxisták, alternatív baloldaliak számára egyaránt sokat jelen a kubai forradalmár, akinek sziluettje Isztambul utcáin is megjelent a Gezi Park védelmében indult, mostanra kormányellenessé terebélyesedett tüntetéseken. „Ismerek sok török kommunista vezetőt. Velük is találkozom hamarosan Athénban az Európai Baloldali Párt elnöki tanácsának ülésén, ahol külön beszélünk majd a török fejleményekről” – mondta az egykori munkáspárti szakadár politikus, nagyra értékelve, hogy baloldaliak és liberálisok is közösen lépnek fel a török hatalom elnyomó gyakorlata ellen.

Lehet Más a Parkosítás

A résztvevők között felbukkant Szabó Rebeka is. A Párbeszéd Magyarországért parlamenti politikusának a törökországi megmozdulás eredeti oka, a Gezi Park megőrzésének szándéka is szimpatikus volt, így különösen fontosnak érezte, hogy a békés tüntetés ellen keményen fellépő rendőrség módszerével szemben tiltakozzon. „A közösség érdekét nem írhatja felül a befektető érdeke. A helyi közösség véleményét figyelembe véve kell egy várost fejleszteni” - mondta, megjegyezve, hogy a Kossuth téren is az emberek megkérdezése nélkül vágták ki a fákat, egy propagandaberuházás érdekében. A párhuzam azonban itt véget ér, mert „Magyarországon nem fordulhat, elő, hogy békés tüntetésre a törökországihoz hasonló módon reagáljon a hatalom.” A biológus végzettségű zöld politikus szerint a török események azonban üzennek minden hatalomnak, hogy ilyen reakcióra számíthatnak, még ha választásokon nyernek is, amennyiben elfelejtik, hogy mivel tartoznak polgáraiknak. „Remélem 2014-ben a demokratikus választásokon a választók megüzenik a kormánynak, hogy mennie kell. Ebben bízom akkor is, ha a törvénymódosítások révén a választásokon a Fidesznek lejt a pálya.”

Tömegtelen demokrácia

„A magyar ember szétszervez, nincs benne műveleti tervezés, operatív gondolkodás” – vont sommás mérleget egy résztvevő a lassan elszivárgó tüntetők láttán, akik úgy néztek ki, mintha a Hair musical statisztái lettek volna forgatási szünetben. „Ha demokratikus eszközökkel dolgozunk, akkor szarnak ránk. Így nem lehet tömegeket megmozgatni” – kontrázott rasztafrizurás eszmetársa. Végül megállapították, hogy Magyarországon tüntetést szervezni ciki.

Törökök nem jöttek a megmozdulásra. A tüntetéstől távolabb egy török kebabosnál is csupán egy afganisztáni perzsa szolgált ki. „Csak a főnököm török. Én háromszor voltam Törökországban, de nem tudom, mi folyik ott. Csípős szószt önthetek?”

Rovatok