Szentendre belvárosa a frissen felhúzott mobilgát mögött éli szokott életét. A régi gát tetején azonban egyre több a fényképezőgépes ember, alakul a katasztrófaturizmus. A szentendrei Pap-sziget üdülőit már evakuálták, az elkeseredett kempinges az utolsó holmikat pakolja ki.
A szentendrei városközpontot védő vadonatúj mobilgátat felhúzták, a maximális magasságot jelentő utolsó elemeket szerda délután helyezik be. Ötven centivel magasabb lesz, mint a várható vízszint, mondja magabiztosan az egyik épp ebédelő munkás, amikor kedden kora délután ott járunk. Most egyelőre legalább 3 méterre a vízszint fölé magasodik.
A mobilgát déli végénél megmaradt a régi töltés most azon sétálgatnak az emberek. „Még nőhet a víz, ugye?” – kérdezi kissé ijedt hangon egy idősebb hölgy, aki fényképezőgéppel a kezében sétálgat a töltés tetején (ijedtsége láthatóan inkább annak szól, hogy lesz-e még jobb fotótéma).
Hétágra süt a nap, öltönyös kamaszok kacsáznak a gát tetejéről, babakocsis anyukák sétálgatnak. Sokan nézelődnek, minden harmadik embernél fényképezőgép.
Általános vélemény, hogy a mobilgát bírni fogja a bemutatkozó előadást. Inkább arról bontakozik ki kisebb vita, hogy kinek mennyire tetszik ez „a ronda alumíniumfal”. Végül egy férfi azzal zárja le a vitát, hogy „ha bírja, akkor ilyen lesz a Rómain is”.
A szürkén csillogó gátfal biztonságában nyitva vannak a vendéglátóhelyek. Utcafronti teraszaikon üresek az asztalok, csak néhány vendég esik be. Az egyik hely pincére szerint az árvíz idejére megnőhet a forgalom a katasztrófaturisták miatt.
Hacsak nem lesz valami gebasz, és nem zárják le a területet. Sokan kételkednek benne, hogy elég lesz a mobilgát magassága a rekord árvízszint ellen. „Reméljük, nem fog a tetején kilötybölődni” – foglalja össze az általános várakozásokat a pincér.
Már épp indulnánk, amikor begördül a vendéglő elé egy BMW, kiugrik belőle egy fehér ujjatlan pólót és piros kisgatyát viselő férfi, és odaszól a markoló árnyékában hűsölő melósoknak (majd nyomban el is hajt): „oda üljetek le, és várjátok a vizet”. Leülnek, várnak.
Utunk innen a legmélyebben fekvő szentendrei terület, a Pap-sziget felé visz. Az átívelő fahíd már majdnem víz alatt van, a kemping főbejáratánál egy ember virágosládákat pakol egy kocsira. A tucatnyi üdülőház-tulajdonos már túlnyomórészt elhagyta a szigetet a hatósági felszólítás után. A kis nyári gáttal védett kempingben azonban még pakolnak
A rakodóember rátelefonál a főnökre, hogy itt a sajtó, jöjjön nyilatkozni. Mészáros János, a kemping tulaja előkerül, arcán fájdalmas kifejezés: épp kezdett volna beindulni a szezon, mikor jött a levél az evakuálásról. „Három napja mást se csinálunk, csak rakodunk. Első nap még 7,50-es árvizet mondtak, kipakoltunk mindent olyan magasra, hogy ne érje a víz. Aztán kiderült, hogy 8,50 sőt 9 méter is lehet az árvízszint, most pakolunk feljebb, a tetőkre”.
Bemegyünk a kempingbe, ahol már áramtalanított az ELMŰ. Mészáros kérésünkre, hogy mutassa magán, milyen magasra csap az árvíz, feláll az egyik pavilon mellé egy székre, és a feje fölé emeli a kezét. "2006-ban ennyi volt, most még magasabb lesz.", teszi hozzá. Több tízmilliós kárra számít, a biztosító persze nem fizet.
"A globális felmelegedés nem vicc", mondja – már egykori földrajztanári minőségében – Mészáros János. Jobban fel kellene készülni, mert egyszer Budapestet is elviszi az árvíz, jósolja sötéten. "Kotorni kellene a Duna medrét, nagy víztározókat kialakítani. A Pap-szigeten az segítene, ha feltöltenék magasabbra a szintjét.", sorolja a tennivalókat.
Beljebb hatolunk, és megszemléljük az előkészületeket. A kemping épületeinek ablakait mind le kellett szedni, ne nyomja be őket a víz. A fahulladékot elégetik, ne sodorja el a víz. A területet kisebb árvizek ellen jól védő nyári gát veszi körül, ami a nagyobb árvizeknél is időt ad a védekezésre. A gáton állvány, azon lefóliázott biliárdasztal áll. "Ez a magasság kevés lesz", mondja Mészáros, "fel kell raknunk a tetőre, ha tudjuk". Ellenkező esetben a biliárdasztal hajózik majd le a szerbeknek ajándékba.
A strandmedence üres, eltekintve az alján összegyűlt talajvíztől, ami már a jelenlegi dunai szintet jelzi. A medencén alul lyuk van, hogy az emelkedő talajvíz be tudjon hatolni, mert egyébként felemelné talpazatostul az egész medencét.
A kemping végénél átmegyünk a sziget kis utcáját lezáró gáthoz. Az utca már víz alatt van. A távolban néhány ember gumicsizmában gázol a vízben, Mészáros kiáltására visszaintegetnek. A legutolsó mozgatható értékeiket viszik el az üdülő házukból, mentik, ami még menthető.
A kempingtulajdonos még elvisz minket kocsival a mobilgát északi végéhez, és mutatja, hogy szerinte hol lesznek Szentendre gyenge pontjai az árvízkor (például az egyik visszaduzzadó csatornánál). Ott elbúcsúzunk.
Épp indulnánk hazafelé, amikor gát végéhez begördül egy fehér kisbusz. Kiömlik belőle egy tucatnyi fényképezőgépes turista. Katasztrófaturisták? - kérdezem tőlük. A legközelebb álló egy japán férfi, azt mondja, hogy nem érti mit kérdezek. A buszsofőr válaszol végül, hogy ez egy szokásos Dunakanyar-túra. Némi extrával.