Index Vakbarát Hírportál

A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi a Fidesz

2013. július 10., szerda 10:34

A Fidesz szerint maffiahálózatokra emlékeztetnek a "kémkedési perként" ismert büntetőügyre adott baloldali reakciók, ezért a testület három kormánypárti képviselője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi hétfőre a sajtóhírek alapján 2040-ig titkosított per iratanyagának megismerésére.

Erről Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő példátlannak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc nyilatkozatában a bírót fenyegette bukással, míg a baloldal más szereplői az ügyeszeknek üzengettek burkoltan. Kocsis Máté szerint ezek a "szélsőséges és veszélyes reakciók" teszik indokolttá a nemzetbiztonsági bizottság összehívását. "Ezek a reakciók ugyanis maffiahálózatokra emlékeztetnek" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egyaránt a védhetetlent próbálja védeni, hangsúlyozta Kocsis és hozzátette: „érthető, mivel közeli munkatársai voltak Szilvásy Györgynek, aki valószínűleg sokat tud a múlt koalíciójának közös és viselt dolgairól".

Galambos Lajos 2004 és 2007 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. Őt a bíróság kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, és a közügyektől 3 évre eltiltotta. Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, a közügyektől 3 évre eltiltották.

Laborc Sándor negyedrendű vádlottat, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, a bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte, a végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék.

Rovatok