Index Vakbarát Hírportál

FT: Magyarország az intő példa

2013. július 12., péntek 12:04

A Financial Times csütörtökön publikált egy elemzést, mely azt latolgatta, milyen lépésekre készülhet az EU a magyar kormánnyal szemben. A neves londoni lap szerint Brüsszel olyan új módszerek bevezetésén gondolkodik, melyekkel hozzájárulhat a demokratikus értékek és a jogállami normák tagállamokban való érvényesítéséhez. Ez a feladat annál is sürgetőbbé vált, mivel az EP-ben a múlt héten elfogadott ún. Tavares-jelentés a magyar kormányt illető kemény kritikák mellett konkrét lépésekre szólítja fel az uniós szerveket Orbánék ellen.

Az Európai Bizottság név nélkül nyilatkozó tisztségviselői azt állítják, hogy a brüsszeli végrehajtó szerv várhatóan nem fogja teljes egészében magáévá tenni az EP álláspontját, de a demokratikus alapértékek felügyeletét megvalósító konkrét intézkedésekről egyébként is csak a nyári szünet utáni augusztus 28-i ülésen fognak dönteni.

Itt kerül majd szóba a Tavares-jelentés által forszírozott „Koppenhágai Bizottság” ötlete is, mely független szakértőkből állítana fel egy új, állandó uniós szervet, ami a demokratikus értékeket védené a tagállamokban. Egy, a demokrácia stabilitására felügyelő „új eszköz” bevezetését – ha nem is az EP által megszövegezett formában – a Bizottság köreiből érkező információk szerint José Manuel Barroso és Viviane Reding is támogatna. Az alapjogi biztos novemberre egy uniós konferenciát is összehívott, melyen az intézmények szakértők bevonásával igyekeznek majd közös álláspontot kialakítani a kérdésben.

A FT cikkében azt is írja, hogy az augusztus 28-i ülésen akár az uniós támogatások befagyasztását is javasolhatják – azt már mi tesszük hozzá, hogy egy ilyen radikális lépés igen valószínűtlennek tűnik, hiszen ezt még a baloldal sem támogatja.

A lap szerint a magyar kormány által keltett vihar arra döbbentette rá az uniós döntéshozókat, hogy a demokrácia és az emberi jogok érvényesülésében napjainkban is bekövetkezhetnek komoly visszaesések. A gazdasági válság, a súlyos munkanélküliség, és a válságjelenségek nyoműn megerősödő szélsőséges politikai irányzatok közepette a demokratikus értékektől kormányzati szinten való elfordulás nagy kockázatot jelent, és erre a lap szerint Magyarország lehet az első intő példa.

A Financial Times úgy értékeli, a strasbourgi szavazást követően minden eddiginél nagyobbra nőtt az Uniós és a magyar kormány közti feszültség. A lap több példát is hoz arra, hogy Orbán a nemzeti szuverenitásunkat szerinte megsértő EU-t a Szovjetunióhoz hasonlította, és idézi az Országgyűlés által elfogadott határozat azon pontját is, miszerint „A vasfüggöny mögött eltöltött 40 év alatt elegünk lett a diktátumokból”. A határozat azonban a lap szerint nem csak politikai deklarációt tartalmaz, hanem azon fideszes jogi ellenvetést is megfogalmazza, miszerint a Tavares-jelentés „önkényesen állapít meg követelményeket, önkényesen vezet be új eljárásokat, és olyan új intézményeket kreál, amelyekkel megsérti Magyarország uniós alapszerződésben garantált szuverenitását.”.

A FT szerint a kormánypárt a Tavares-jelentést egyfelől a szocialisták által vezetett összeesküvésnek, másfelől a rezsicsökkentés miatt haragvó nagy európai közszolgáltató-cégek nyomásának tudja be.

A cikkben Bajnai Gordon is megszólal, aki azt állítja, Orbán nem Magyarország érdekeit, hanem a saját teljhatalmát védi, és keleti mintára a saját klientúrája által vezetett gazdaságot és irányított demokráciát akar létrehozni. Az Orbán-rendszert azonban külső nyomásra nem lehet konszolidálni, az szerinte egyedül megdöntetni lehet, méghozzá belülről, a magyar választók akaratából.

Rovatok