A gyöngyösi bozótos mellett, körülbelül 2-3 hektáron lángol az erdő aljnövényzete és a bozótos hétfőn délután, a Fejér megyei Gánt és Gánt-Bányatelep között is. A tűzoltók megkezdték az oltást.
Az év legdurvább hőhulláma kezdődött el, és tart még napokig, a hőmérséklet a hat évvel ezelőtti abszolút rekord közelében fog járni. Kövesse nálunk a hőség fejleményeit, és ha van kedve, segítsen nekünk információkkal, fényképekkel. Az Index ügyeletlistájára várunk bármilyen beszámolót, érdekességet a nyár poklából, bármi jöhet a brutális Celsiusoktól az unortodox hűtési módszereken és a klímák miatti áramszüneteken át a melegben szenvedő háziállatokig. Éljük túl együtt a kánikulát!
Tamástól kaptuk az infót, és egy emberként borzadtunk el: jelenleg is zajlik a nagyatádi Ironman-verseny, ahol a résztvevők 3,8 kilométert úsznak, majd 180 kilométert kerékpároznak, végül levezetésképpen lefutnak egy maratont. Ebben a kánikulában.
De lélekben együtt vagyunk azokkal az olvasókkal, akik egy forró lakásban izzadnak, és még inkább azokkal, akiknek BKV-zniuk kell. Nekik ajánljuk a hagyományos szolár sapkát, például feltűnő piros színben. A beépített ventilátor áramellátást a fejtetőre szerelt napelem adja. Konzervatívabb vagy spórolósabb olvasóink feleennyiért már kézi ventilátort is kapnak, mondjuk kéket, lila propellerrel. Igaz, ha most rendelnek, sajnos már csak a következő kánikulára érkezik meg.
Akinek nincsen otthon légkondicionáló készüléke, az vegyen elő két műanyag lavórt, töltse meg mindkettőt félig vízzel és vigye a fotelje két oldalához. A víz a nagy felületével és tömegével természetes hőcserélőként működik. Bele is teheti a lábát az ember, ami szintén hűt. Minél nagyobb a vízfelület, annál több hőt von el a levegőtől – írta meg az energiatakarékos légkondi titkát Zoltán.
Egy olvasónk feltalálta a hordozható párakaput. A hőség ellen a legjobb egy háromszáz forintos kézi virágpermetező, amelynek szórófejét aeroszol állásba állítottuk. „Ez által milliónyi aeroszol a testre és közelébe kerülve hőt von el, biztosítva a testet a felhevüléstől" – írta Zoltán. Elindulás előtt érdemes egy magnézium pezsgőtablettát is elfogyasztani.
Gyurta Dani öccsét most nemcsak a Vb- és Eb bronzéremért lehet irigyelni, hanem mert éppen most mászott ki a vízből a barcelonai Port Vell kikötőben. Igaz, ő 25 kilométert úszott le előtte. 13. lett a nyíltvízi úszók világbajnokságának szombati versenynapján.
Az Amerikai Kémiai Társaság éves gyűlését tavaly kijelentette, hogy hőségben márpedig az uborkás szendvics a legjobb étel, mert az szabályozza leghatékonyabban a test hőmérsékletét. A brit tudósok legjobb eredményeit idéző állítás komolyan vehető része az uborka. A szakértők általábabn egyetértenek abban, hogy a nagy víztartalmú zöldségek és gyümölcsök jól jönnek a melegben, van aki egyenesen kellemesen meleg zöldséglevest ajánl a kánikulában. Az alkohol és a koffein fogyasztása viszont nem javasolt, mivel mindkettőnek vízhajtó hatású, így nagy melegben inkább árthat, mint használhat.
Még tüzet gyújtani is. Hiába van a nagy meleg és a szárazság miatt országos tűzgyújtási tilalom, most is bográcsozhat, grillezhet, és szalonnát is süthet saját kerítésén belül. Ennek egyetlen feltétele, hogy a bulizók kertje legalább 200 méterre legyen a legközelebbi erdőtől. A tüzet magára hagyni persze itt sem szabad, és ajánlott előre bekészíteni az oltáshoz szükséges eszközök, víz, homok, lapát mellett a hideg italokat is.
Erdőterületeken és fásításokban, valamint az ezektől mért 200 méteres távolságon belül azonban tilos tüzet gyújtani. A szabálysértőket 5-150 ezer forintra büntethetik. A helyszíni bírság 5 és 50 ezer forint között alakulhat. A tűzvédelmi bírság összege 20-tól 60 ezer forintig terjedhet.
Befutott az első olvasói fotó, köszönjük Gergelynek. Még tegnap fotózta le, ahogy egy budapesti zebránál a munkások napernyő alól bonjták a bontanivalót.
A napszúrás tünetei fejfájás, szédülés, hányinger. Súlyos esetben a testhőmérséklet hirtelen, akár 39-40°C fokig is emelkedhet – írja a webbeteg.hu. Fontos, hogy a beteg hűvös helyiségbe jusson, jól jön a tarkón a hideg borogatás. Kis kortyokban igyon hűvös folyadékot, de ne alkoholtartalmú italt!
A Balaton Siófoknál és a Velencei-tó Agárdnál egyaránt 27 fokos – közölte az OMSZ. Az igen meleg strandidőhöz néhol közepesen felhős ég társul. A légmozgás enyhe, de a helyenként kialakuló záporok mellett 30-40 fokos szél is támadhat.
Dél körül jöttem be ügyelni a Flórián téri szerkesztőségbe, kint 35 fokot mutatott a hőmérő. A légkondi ezt itt bent 25 fokra szelídíti, áldjuk érte Willis Carrier nevét (a modern légkondicionáló berendezés feltalálója).
Ez pedig már egy mai hőtérkép az Időképről. Úgy tűnik, nincs menekvés. Mi lesz itt még hétfőn?
Így fest most az OMSZ vasárnapi előrejelzése:15 megyére harmadfokú hőségriasztást adtak ki, a maradén 4-ben másodfokú riasztás van (ez még változhat, reggel még csak 13 megye volt vörös a térképen). Másodfokú riasztást akkor adnak ki, ha a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat, a harmadfokú 27 foktól jön.
Magyarországon bő százötven éve zajlanak komoly és rendszeres meteorológiai mérések, ezalatt az abszolút országos melegrekord 41,9 Celsius-fok volt 2007 július 20-án. Vagyis alig hat éve dőlt meg a rekord, akkoriban meg is emlékeztünk erről egy cikkel. Aznap egy sülysápi üzemet be is kellett zárni, mert már a reggeli műszak dolgozói közül is többen elájultak. A leghidegebb nap egyébként 1940. február 16-án volt Görömbölytapolcán, ahol -35 fokot mértek.
Egyenesen egy 1986-os Hahotából:
– Melyik az a jármű, ami hőre megáll?
– A lovaskocsi.
Szombaton 32 és 36 Celsius-fok között várható a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap is stabil 35 fok várható. Hétfőn aztán megjön a 40 fokos pokol, ahonnan csak kedden menekülünk. Szombat reggeli előrejelzés.
Szombatra nyolc megyére már a legmagasabb fokú, piros, további hétre és a fővárosra narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt.
Öt hektáron ég a tarló Bánd környékén; a tűzoltók 2-es, kiemelt fokozatban vonultak a tűzhöz. A lángok a bándi temető környékén csaptak fel több ponton; a tűzoltók öt autóval vonultak az oltáshoz, és a helyszínre érkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. A tűz házakat egyelőre nem veszélyeztet. (MTI)
Hétfői éjfélig marad a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó. Száraz napos idő várható, folyamatos hőmérséklet emelkedéssel hétfő délutánig. Vasárnapra 33-38, hétfőre pedig egyes helyeken akár 41 fok is lehet a csúcshőmérséklet. Ez leginkább a déli megyékre lesz jellemző.
Mivel az előrejelzések szerint hétfő délután a hőmérséklet megközelítheti a 40 fokot, Siófokon rendkívüli intézkedésekkel igyekeznek megóvni a városba érkező több turisták és a helyiek egészségét. A városháza dolgozói a rendkívüli meleg miatt szabadságot kaptak, a polgármester a város munkaadóit is arra kéri, hogy ha lehet, hétfőn engedjék szabadnapra a dolgozóikat.
A Fő téri klimatizált könyvtárépületbe a hőség elől bárki bemenekülhet, és a siófoki rendőrkapitányság aulája is használható hűsölésre. A légkondicionált bankok és kereskedelmi üzletek vezetőit is arra kérték, hogy az ügyfeleken kívül másokat is engedjenek be. A strandolóknak azt javasolják, hogy 11 és 15 óra között a magas UV-sugárzás miatt lehetőség szerint kerüljék a napozást. Nyílt vízre csak a jó úszók merészkedjenek - akkor is csak kísérővel -, ott ugyanis akár 15 fokkal is melegebb lehet, mint a parton árnyékban. (MTI)
A nagy hőséget az elefántok is nehezen viselik. Hát még a jegesmedve.
Csütörtök reggel a 86-oson egy utasnak dzsungelkörülmények között kellett szenvednie. Beszámolója szerint csak a busz elején volt három ablak, amit ki lehetett nyitni, ezért a hátsó fertályban alig lehetett levegőt kapni. Az utas a vezetőt kérte, hogy kapcsolja be a klímát, mire azt az állítása szerint igen pokróc stílusban elővezetett választ kapta, hogy a BKV csak 10 órától rendelte el a klímát, és inkább nyissa ki az ablakokat.
Megnyílt a szabadstrand Alsó- és Felsőgödön, miután az utolsó engedélyek is beérkeztek. Az alsógödi Béke út, illetve a felsőgödi Duna út végén lévő strandokon a vízben bóják, a parton táblák jelzik a fürdésre igénybe vehető területet. A két partszakaszon mosdó, öltöző és elsősegélynyújtó pont áll a strandolók rendelkezésére. Jó minőségű a víz a gödi homokszigetnél is, ahol szintén lehet fürdeni a Dunában, bár ott nem áll rendelkezésre a strandokon megszokott infrastruktúra. (MTI)