Index Vakbarát Hírportál

Mégsem kapcsolják le a közvilágítást Esztergomban

2013. augusztus 23., péntek 18:59

Esztergomban a közvilágítási cég felszámolójának bejelentése ellenére pénteken nem kezdték meg a világítás kikapcsolását. Az önkormányzat törvényszéki letétbe helyezte a szolgáltatásért járó díjat, és birtokvédelmi eljárást kért a kormányhivataltól a kötelező önkormányzati feladat ellátásához.

Tétényi Éva (független) elmondta, az önkormányzat péntek délután olyan információkat kapott, hogy egy korábbi eljárásban a törvényszék végzése szerint az Esztergom által kifizetett közvilágítási díjakkal a felszámoló nem rendelkezhet, azokat át kell adni egy követeléskezelő cégnek, amely megvásárolta a Tivi Kft. korábbi adósságát.

Büntetőeljárás a polgármester ellen?

A polgármester úgy véli, az önkormányzat jóhiszeműségét bizonyítja az a tény, hogy egy fél éves szolgáltatási alapdíjat letétbe helyezett. A felszámoló és a követeléskezelő cég bíróságra tartozó vitája miatt jogszerűtlen lenne megkezdeni a világítás kikapcsolását.

Tétényi Éva hozzátette, hogy az E.ON tájékoztatása szerint a hálózatot nem áramtalanítják, tehát a Tivi Kft. tulajdonában álló lámpatestek feszültség alatt állnak. (Korábban a városban úgy kapcsolták ki a közvilágítást, hogy az izzókat és a biztosítékokat szerelték ki, ez most nem történt meg.) A városban a rendőrség és a polgárőrség megerősítette a járőrszolgálatot, és figyelik, kikapcsolják-e a közvilágítást.

A polgármester tájékoztatása szerint Schuszter Zsófia, az Exerem Kft. felszámolóbiztosa érdemben nem keresett kapcsolatot az önkormányzattal, de péntek reggel egymondatos e-mailt küldött a városházára, ebben közölte a polgármesterrel: "mentelmi jogának felfüggesztésének kezdeményezéséről, illetve a büntetőeljárás kezdeményezéséről intézkedtem".

Közvilágítás - 1 db

Tétényi Éva elmondta, a szerződés szerint a szolgáltató köteles lenne tételes számlát benyújtani, amelyen részletezni kellene az áram díját és a lámpatestekért fizetendő beruházási díjat. A társaság ennek nem tesz eleget, a tízmillió forintot meghaladó összegre "Közvilágítás - 1 db" megnevezéssel nyújtottak be számlát.

A Tivi Kft. 2005-ben végezte el az esztergomi közvilágítás korszerűsítését, és 12 évre szóló koncessziót nyert el a szolgáltatásra.

A jogviszonyt Meggyes Tamás fideszes polgármester 2008-ban megpróbálta felmondani, de az ügyben eljáró választott bíróság elutasította az önkormányzat keresetét.

A polgármesteri hivatal korábbi tájékoztatása szerint a társaság koncessziós közvilágítási szerződésében 232 millió forintos beruházási érték szerepel. Az önkormányzat szerint a futamidő végéig 1,5 milliárd forintot kell kifizetni, a Tivi Kft. viszont 2,3 milliárddal számol.

Schuszter Zsófia felszámolóbiztos csütörtökön jelentette be, hogy a korábbi közvilágítási cég felszámolója pénteken megkezdi a közvilágítás kikapcsolását, mert a város az idén még egy forintot sem fizetett a szolgáltatásért, és a társaság nem látja az önkormányzat fizetési szándékát.

Rovatok