Index Vakbarát Hírportál

Szellemjárás Tiszaburán: megszólalt a rendőrség!

2013. szeptember 4., szerda 11:23

Hetek óta szellemek járják az egyik tiszaburai házat – számolt be a paradrámáról a Szoljon.hu megyei lap. Az újság szerint az ott élők már mindennel megpróbálkoztak, hogy véget vessenek kálváriájuknak. Az, hogy pontosan mit művelnek a szellemek, nem világos, de egy esetet már feltárt a lap: akkor egy asszony ruháit rakta rendbe az állítólagos szellem.

A megdöbbentő, szenzációs és egyben elképesztő történetnek friss fejleményei vannak! Megszólalt ugyanis a rendőrség, merthogy a szellemektől rettegők kihívták a rendőröket. (Előtte egy papot is hívtak, de semmire nem mentek vele.)

A rendőrség a bejelentést követően azonnal a helyszínre vonult, ahol sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló nyomot nem talált – mondta el a Szoljon.hu-nak Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Így vizsgálat sem indult az ügyben.

A megyei lapot mindenesetre nem nyugtatta meg a rendőrség. Szerintük továbbra is nyitott kérdés, hogy „vajon mi okozza a megmagyarázhatatlan jelenségeket a házban”.

Ha Ön tiszaburai, és látta a szellemet rendet rakni vagy más megmagyarázhatatlan jelenséget művelni, mindenképpen írja meg élményeit az Indexnek!

Rovatok