Index Vakbarát Hírportál

Még most sem tudni, mi történhetett Konyáron

2013. szeptember 19., csütörtök 09:00

A jogvédők továbbra is vitatják a rendőrség álláspontját a konyári történtekkel kapcsolatban.

A konyári ügy röviden:

És hosszabban:

A rendőrség által közzétett felvétel a TASZ és a NEKI szerint azért alkalmatlan az események pontos tisztázására, mert néma, tehát nem állapítható meg, hogy hangzottak-e el fenyegető, illetve rasszista megnyilvánulások. Másrészt azon az udvarnak és az utcának csak egy részét látjuk. A felvételen a tömeges rendőri igazoltatás se vehető ki, pedig az első rendőrségi közlemény szerint megtörtént. Mindebből következően a rendőrség részéről azt állítani, hogy valami, például a nyilvános vizelés biztosan nem történt meg, mert nem látszik a felvételen, logikailag sem állhatja meg a helyét – állítják közleményükben a jogvédők.

A TASZ egy rövidebb, nem elhomályosított felvételről is beszél, amit a Hvg.hu már korábban közzétett, szerintük az a felvétel „legalábbis alátámasztja a további vizsgálatok indokoltságát”. A jogvédők szerint azért, mert ezen a felvételen:


A jogvédők szerint a közösség tagja elleni erőszak megvalósulásához „nem szükséges, hogy a kihívóan közösségellenes magatartás riadalmat okozzon, arra pusztán alkalmasnak kell lennie". Ezért szerintük nem perdöntő, hogy a felvételeken látszik-e riadalom, vagy sem. „Ehhez képest tény, hogy több helyi lakosban, köztük gyerekekben riadalmat keltettek a busz utasai – erről többen nyilvánosan is nyilatkoztak, ahogyan azt sejtetve, és az áldozatokat hibáztató attitűddel a rendőrségi közlemény is utal” – írták.

A civil szervezetek továbbra is fenntartják álláspontjukat, miszerint súlyosan alapjogsértő a rendőrség tétlensége, és felhívják a rendőrséget, hogy az egyenlő bánásmód követelményének tiszteletben tartásával vizsgálja ki az ügyet.

Rovatok