Index Vakbarát Hírportál

Az unió fizetheti a polgármester házát

2013. szeptember 30., hétfő 11:27

A Darányi Ignác-terv révén 35 millió forintos uniós támogatást kapott Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere feleségének és lányának közös cége arra, hogy egy képzőközpontot építsenek a településen. A majdnem teljesen elkészült, 140 négyzetméteres ház pedig a polgármester két gyermekének nevén lévő ingatlanra épült, Krisztinnek és feleségének pedig haszonélvezeti joga van az ingatlanra, írja a Blikk.

Rajzó Ildikó helyi képviselő hozzáteszi, hogy tudomása szerint a polgármester felesége és lánya öt évre vállalta a képzések szervezését a képzőközpontban, utána már az unió nem követelheti vissza a kifizetett 35 milliós támogatást. A Blikk szerint ez azt jelenti, hogy akár az is előfordulhat, hogy mivel a ház a saját telkükön van, öt év után gyakorlatilag családi háznak fogják használni az uniós pénzből épült házat.

A központ kivitelezője egyébként az alpolgármester, Orbán Péter cége, a Bazalt Products Kft., amely nettó 24,9 millió forintos ajánlatával nyerte el a munkát a Közbeszerzési Értesítő szerint.

A lap megkereste a polgármestert, hogy milyen célból hozzák létre a központot, a polgármester azonban csak annyit válaszolt: „Kérdezze meg a pályázatot kiíró Leadernél, ott vannak a dokumentumok.” A lap szerint amikor arról beszéltek neki, hogy a felesége cége nyert a pályázaton, és az ő telkükön épül az ingatlan, akkor a polgármester úgy tett, mintha rossz lenne a vonal, és nem hallaná, amit mondanak neki.

A polgármester feleségét is megkeresték, aki sokkal kreatívabb volt a válaszok elhárításában: „Az erkölcstantanár először arra hivatkozva hárította el érdeklődésünket, hogy vezet. Amikor felajánlottuk, hogy visszahívnánk, akkor azt válaszolta: vasárnap nem nyilat­kozik” − írja a Blikk.

Rovatok