Index Vakbarát Hírportál

Az államosítás Magyarország rejtett tartaléka

2013. október 11., péntek 14:39

A munka és az imádság együttes megtagadása Európa meggyengülésének oka – tudhattuk meg a Kereszténydemokrata Internacionálé budapesti ülésén felszólalt Orbán Viktortól.

A magyar recept más, mint a többieké – mondta Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) budapesti ülésén. A kormányfő szerint az euróövezeten kívüli tagállamoknak, tehát Magyarországnak is, egy egyre inkább „a saját útjukat járni képes, rugalmas gazdaságpolitikával″ kell válaszolniuk a kontinens előtt álló kihívásokra.

Orbán szerint hazánk a következő rejtett tartalékokkal rendelkezik:

Orbán szerint ha Magyarország ezeket a rejtett tartalékokat jól használja ki, egy forráshiányos költségvetés mellett is képes lehet gazdasági növekedés elérésére.

Idén egy, jövőre két százalék körüli gazdasági növekedéssel számol Orbán Viktor miniszterelnök a „magyar recept″ alkalmazásával. Orbán szerint hősies kitartás kell ahhoz, hogy a támadások tengerében kitartson a keresztény értékrend mellett: „A keresztényellenes európai erők állandó kereszttüzében is állunk e miatt a kísérletünk miatt" – mondta ünnepélyesen.

„Európában ma nem az a haladó, aki a keresztény kultúráról és a munkáról lebeszélő, válságba vezető úton akar továbbmenni, mert az a szakadékba visz” – idézte az MTI a kormányfőt, aki az Úton egy erősebb Európa felé című tanácskozáson szólalt fel a CDI egyik alelnökeként.

A Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja a világ keresztény nézeteket valló politikai pártjait és szervezeteit tömöríti. A Fideszt 2001-ben vették fel a csoportba.

Rovatok