Index Vakbarát Hírportál

Kerepesből nem lesz lakmuszpapír

2013. november 15., péntek 22:46

Távol maradnak a főszereplők a kerepesi időközi önkormányzati választáson, így a közelmúlt hasonló megmérettetésein tapasztalt – olykor talán eltúlzott – országos érdeklődés minden bizonnyal elmarad vasárnap a 11 ezer fős településen.

A település 8. választókerületében – 942 választópolgárral – azért kerül sor a választásra, mert a nyáron lemondott mandátumáról a polgármester, Franka Tibor mögött álló és a Fidesz által támogatott Összefogás Kerepesért Egyesület (ÖKE) egyik képviselője.

A helyért az ÖKE, két független civil szervezet, valamint a Jobbik és az Együtt – A Korszakváltók Pártja – Párbeszéd Magyarországért jelöltjei mérettették volna meg egymást. Az utóbbi jelölt, Rózsás Erika Erzsébet – aki egyben az Európai Civil Koordinációs Egyesület (ECKE) színeiben politizál helyben – azonban csütörtökön lemondott az MSZP által is támogatott indulásról, így csak a Jobbik maradt az egyetlen parlamenti párt, amely saját színeiben is megjelenik a helyi választáson. Igaz, a 2010-es eredmények alapján nem sok eséllyel: a párt jelöltjei három éve nem jutottak be az önkormányzatba, sőt, a nyolcból hat helyen több helyi civil szervezet is megelőzte őket.

Alacsony tétben játszanak

Bárhogyan is alakulnak vasárnap az eredmények, érdemben nem változhat az önkormányzat összetétele: a 11 fős testületben mind a nyolc egyéni mandátumot az ÖKE söpörte be, míg listáról egy fideszes és az ellenzéket alkotó Szilasligeti Teleház Egyesület (SZTE) és az ECKE egy-egy képviselője került be.

„Egy népszerű háziorvossal szemben nehéz indulni” – mérte fel vasárnapi esélyeit az SZTE jelöltje, utalva az ÖKE színeiben induló Vincze Lajosra. Labancz József szerint a doktorral szemben „Franka Tibor ellenzékének” teljes összefogásra lett volna szüksége.

Rózsás azonban úgy lépett vissza, hogy senki mellett nem tette le a voksát, de az összefogás még az SZTE és a másik civil csoport, a Liptay Gábort indító Pátria Civil Közhasznú Szervezet között sem jött létre, pedig hivatalosan ma is egy címen vannak bejegyezve, és ahogy Labancz fogalmazott, egy tőről fakadnak. Olyannyira, hogy Labancz egykor maga is pátriás volt.

„Persze, egy széles összefogáshoz az MSZP-től a Jobbikig mindenkinek egy jelöltet kellett volna támogatnia, ez nehezen volna elképzelhető" – mondta a fogadót üzemeltető Labancz, aki az SZTE eddigi választásai eredményei alapján saját szervezetét látta volna szívesen a közös erők támogatottjaként.

Fejenként százezer az adósság

Labancz szerint fontos lenne a váltás, a település ugyanis egymilliárd forintos hitelt görget maga előtt, látható fejlesztések nélkül. „Ami aszfaltozás történt, az EU-s pénzből, tíz százalékos önrésszel valósult meg. Emellett avattak pár emlékművet, ami nem feltétlenül baj, de ez kevés a kormányzáshoz” – adott helyzetképet a 2006-ban a polgármesterségért is indult, 12 százalékig jutott Labancz, elismerve, hogy az eladósodás már 2003 körül megindult. Az előző polgármester, Bók Károly idején a település 250 milliós hitelt vett fel, és bár az átadáskor ebből 150 milló még megvolt, rengeteg kifizetetlen számla is maradt. „A pénzt eredetileg a egy településközpont kialakítására szánták, ami érdemben összekötötte volna az egy települést alkotó, ám nagyon különálló Szilasligetet és Kerepest. Ez végül nem valósult meg” – elevenítette fel az adósság eredetét Labancz. „Kíváncsian várjuk Franka gazdasági tervét, ilyet azonban az elmúlt hét évben nem láttunk tőle” – mondta.

Miért nincs Fidesz?

A korábban inkább balra húzó településen 2002-ben még Bók Károly polgármester kétharmados győzelmet aratott, és a függetlenek mellett egyedül az SZDSZ tudott képviselőt juttatni az önkormányzatba. 2006-ban már változott a kép: a korábbi polgármester 18 százalékkal a harmadik helyre csúszott, 27 százalékot Rózsás Erika Erzsébet szerzett, Franka Tibor pedig 53 százalékkal győzött. Emellett az akkor 13 képviselőből 9 a Fidesz színeiben nyert, három független és egy MSZP-s mellett.

2010-re ez az ÖKE túlsúlyára módosult, ráadásul úgy, hogy akkor még indultak vele szemben fideszes jelöltek. Ők azonban csak a 2-3. helyre futottak be mind a nyolc körzetben, 9-20 százalék közötti eredménnyel. A vasárnapi választás színhelyén, a 8. választókörben az akkori fideszes induló 12 százalékot kapott.

Ellenzéki sáncolás

Rózsás ugyan nem indul, de mégis bent lesz a kerepesi önkormányzatban, miután az ECKE jelenlegi képviselője, Palotai László lemond mandátumáról, így a listán őt követve automatikusan bejut a baloldali összefogás támogatottja. A helyzetet ismerők szerint mivel Vincze várhatóan győz, jobban jár az Együtt–PM, ha nem indul el a vereséggel kecsegtető küzdelemben, hanem inkább a helycserével jelenik meg a kerepesi önkormányzatban.

Rovatok