Index Vakbarát Hírportál

Így kell a bűnt ügyesen üldözni

2013. november 30., szombat 00:45

A zempléni rendőröknek összejött, amit a magyar fociban a védők legalább húsz éve nem tudnak: sikerült jól helyezkedniük.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség péntek esti közleménye szerint azonnal eredményes volt egy körözés, lopott autóstul sikerült elfogni egy autótolvajt. Nem volt szükség columbói keresztkérdésekre, Miss Marple kötőtűjére, és térfigyelő kamerák képét sem nagyították ki a CSI: Miami stílusában úgy, hogy az elkövető belső zsebében lévő bankkártya összes adatát le tudják olvasni.

Csak annyi történt, hogy a 37-es úton járőröző rendőrök pont akkor kapták meg rádión a körözést, amikor a lopott autó elment mellettük. Kék villogó, padlógáz, és aztán:

Az egyenruhások a körözött járművet beérve ellenőrzés alá vonták a személygépkocsit és annak sofőrjét. A cseh állampolgárságú P. M.-et a rendőrök lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállították a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságra. A bevezetett intézkedések eredményeként a sátoraljaújhelyi nyomozók kiderítették, hogy az autót a szomszédos megyében lévő Jármiról tulajdonították el

– ahogy ez a rendőrség közleményéből kiderül.

Rovatok