Index Vakbarát Hírportál

Felgyújtották az idős nő ágyneműjét

2014. január 3., péntek 12:14 | aznap frissítve

Kerepesen egy férfi megverte idős nőrokonát, majd meggyújtotta mellette az ágyneműt, és magára hagyta az asszonyt. A 78 éves asszony füstmérgezésben halt meg.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: az 52 éves kerepesi férfi december 31-én délután ment át távoli rokonához. A lakásban valamin összevesztek. A férfi megütötte az asszonyt, aki elveszítette az eszméletét.

Ezután a konyhai kályhából parazsat vitt a szobába, és meggyújtotta a földön fekvő asszony körül az ágyneműt. A ház ajtaját ezután bezárta, és otthagyta a magatehetetlen sértettet.

A rendőrök azonosították, majd január 2-án gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki elismerte, de semmivel sem indokolta tettét. A férfi ellen halált okozó testi sértés gyanújával indult eljárás, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Rovatok