Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

A Fidesz nyerte a választást

Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 44 nap és 2972 poszt elteltével búcsúzik választási hírfolyamunk. Köszönjük a politikusoknak, hogy politizáltak; az elemzőknek, hogy elemeztek; a közvéleménykutatóknak, hogy közvéleményt kutattak; a levélíróknak, hogy levelet írtak; a kiszivárogtatóknak, hogy nekünk szivárogtattak; és persze az olvasóknak, hogy minket olvastak. 

  • A szocialisták megkezdték az EP-választás listájához szükséges 20 ezer aláírás összegyűjtését.

  • Szászfalvi Lászlónál csak a harmadnapon került elő a legjobb bulikép.

  • Kövér László házelnök szerint a vasárnapi jó választási eredmény annak köszönhető, hogy a kormány nemcsak jó intézkedéseket hozott, hanem el is tudta magyarázni azokat az embereknek.  Arra a kérdésre, hogy számított-e ilyen jó eredményre, azt válaszolta: bízni szokott a felmérésekben, dacára a 2002-ben történteknek. Örült volna, ha a felmérések igazolódnak és 50 százalék fölött, vagy 48 százalékot kapnak, de négy „ilyen nehéz év után, egy válság legmélyéről visszahozva az országot”, ez elég jó eredmény. (MTI)

  • Vannak erősebb pártok is Európában a Fidesznél

    Több párt ért el jobb eredményt a választásokon, de kevés olyan parlament van, ahol a Fideszéhez hasonlóan magas a mandátumarány.

  • Bajnaiéknak nem lesz frakciójuk

    Elegük van a kompromisszumokból, nem fognak engedni az elveikből. Inkább a parlamenten kívüli eszközökben bíznak.

  • Vajon mire gondolhat Tibor?

  • Bauer Tamás Facebook-oldaláról kiderül, hogy a Demokratikus Koalíció tényleg gőzerővel készül az EP-választásra. Az ajánlásokat a Nagyengyed utcai Gombi Serpincében és a Budai Liberális Klubban várják. Ja, és a DK tényleg egyedül indul.

  • A Milla Egyesület honlapjára most került fel egy olyan bejegyzés, amiben több tag azt írja, szerintük a Milla története már lezárult. Szerintük az egyesületben közel egy éve nem folyik valós tevékenység, ezért a március 29-i közgyűlésen megjelent tagok – akik ugyan formális döntést nem hozhattak – egyetértettek azzal, hogy az egyesületet meg kellene szüntetni. A poszt csak hétfőn került ki, de azt még március 30-án aláírta több tag, köztük az ötpárti baloldali összefogás országos listáján is 54. helyen jelölt Gulyás József. Nyilvánosan azért nem rakták ki a választások előtt, mert nem akartak kampánytényezővé válni.

    Az Együtt 2014 egyik platformjává váló Milla vezetője, Juhász Péter visszalépett a jelöltségtől, miután a baloldali összefogás keretében szövetkeztek januárban Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, és Mesterházy Attila lett a közös miniszterelnök-jelölt. A Milla nem fogadta el a lemondását, ezért az Együtt-PM társelnökeként vasárnap este ő is ott állt Bajnai Gordon mögött a sajtótájékoztatón.

  • Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke az M1 Este című műsorában arról beszélt, hogy a régi választási rendszerben sem nyertek volna, sőt, ennyi szavazatszámnál nagyjából semmilyen választási rendszerben sem. De ebből szerinte nem következik, hogy ez a választás fair lett volna. Szerinte a legnagyobb hiba az volt, hogy későn jött létre az összefogás, azt már fél évvel korábban létre kellett volna hozni, így ugyanis nem tudták elérni üzeneteikkel a bizonytalan szavazókat. Az MSZP-ben elemzik a helyzetet, készülnek az EP-választásra.

  • Rogán: Nem fontos a 2/3-ad

    Rogán Antalt az m1 Az Este című műsorában még véletlenül sem a többször módosított, és azóta is hiányos vagyonnyilatkozatáról kérdezte Obersovszky Péter, hanem azt akarta tőle megtudni, hogy miért mondta azt Orbán Viktor, hogy indiferens, hogy lesz-e a kormánynak kétharmada. Rogán erre azt válaszolta, hogy 4 évig erős parlamenti többséggel kormányoztak, és az alapvető, 2/3-adot igénylő változások megtörténtek,

    a dolgok derékhadát elvégeztük. Erős országhoz, erős kormányra van szükség, a választók megteremtették ezt a helyzetet.

    A teljes cikket itt olvashatja.

  • A vérvádról elhíresült Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaeszlár meglepően teljesített a vasárnapi választáson. Mind a négy választókerületében jobban szerepelt a Kisgazdapárt-MIÉP színeiben induló Nagy Tibor Barnabás, mint a jobbikos Gyüre Csaba vagy a fideszes Vinnai Győző. A fölény is meggyőző volt: 478/290/224 szavazat érkezett a három pártra összesen.

    Nagy Tibor Barnabás valamit nagyon tudhat, hiszen a Solymosi Eszter rituális meggyilkolásáról szóló per miatt világhírnevet kapott faluban ő a polgármester is.

    A 2010-ben megválasztott polgármester falujában állítólag még pár éve is volt antiszemita rendezvény Solymosi Eszter emlékére. A Magyar Nemzeti Front egy magántulajdonban lévő futballpályán megtartott rendezvényén Nagy Tibor nem volt jelen, csak autójával elhaladt a pálya mellett, hogy tájékozódjon. A korábban jobbikos polgármester tavaly januárban jelentette be, hogy a MIÉP színeiben folytatja tovább.

  • A kampányban számtalan borzasztó szóviccet sütött el a Jobbik, de úgy látszik ez nem csak az országgyűlési választások kampányára szólt. Ma posztolta az alábbi viccet Novák Előd.

  • Mesterházy: Nem mondok le

    Mesterházy Attila, az MSZP elnöke egyértelműen tagadta a hétfő esti Egyenes beszédben, hogy lemondana a választási vereség után. Elmondta, hogy a párttól származó felhatalmazása az őszi önkormányzati választásokig tart.

    Önkritikus volt Mesterházy, szerinte a kampányban is hibáztak, nem vették komolyan a "közmédia agymosását", a közösségi médiát és az ajtótól ajtóig folyó kampányolásban. Hiba volt az is, hogy a Jobbikkal nem vitatkoztak, Mesterházy szerint az a hozzáállás, hogy antidemokratikus párttal nem ülnek le vitázni, "szélárnyékot" biztosított a szélsőségeseknek. Mesterházy szerint "őszöd, a Simon-ügy, a Zuschlag-ügy" is sokkal jobban beleégett az emberek fejébe, mint ahogy azt korábban gondolták.

    Mesterházy szerint a baloldali ellenzék "együttműködésre van kárhoztatva", szerinte "vigyázniuk kell egymásra." A pártelnök szerint 2018-ban is ugyanezek a feltételek lesznek a választójogban, "ha kétharmada lesz a Fidesznek, akkor azért, ha nem lesz kétharamada, akkor meg azért."

  • Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna tévé Közbeszéd című műsorában fejtette ki: kétszeri felhatalmazás egy magát deklaráltan nemzeti kormánynak tekintő alakulat mellett világos, egyértelmű eligazítást jelent mindenki számára arról is, hogy a magyar társadalom mit gondol a nemzetpolitikáról.

    Kövér szerint a választási részvételi arány nem volt kirívóan alacsony, Közép-Európában hasonló számok szokásosak. Szerinte nem a választási rendszer sajátosságai miatt kapott kétharmadot a kormány.

    Kövér szerint az LMP és a Jobbik hajlandóságot mutatott korábban a közös, nagy nemzeti ügyekben, a "nemzeti minimumban" való megegyezésre, a kérdés az, hogy a baloldal mennyire nyitott erre.  A demográfiai folyamatok alakulása például ilyen kulcskérdés.

  • Gyurcsány az ATV Egyenes beszéd című műsorában egyébként arról beszélt, hogy nem tárgyalt még a többi baloldali párttal arról, hogy ki kivel alakítson frakciót, ezért még azt sem tudta kizárni, hogy akár az összes ellenzéki párt egy frakció tagja legyen.

    A DK-nak és az Együtt-PM-nek is 4-4 képviselője jutott be a parlamentbe, a frakcióalakításhoz pedig öt képviselőre van szükség. Ezért Fodor Gáboron múlhat, hogy a két párt közül melyiknek lehet frakciója.

  • Kumin Ferenc angol nyelvű blogján Török Gábor politológust idézi, aki szerint „a tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna.” Kumin igyekszik megcáfolni, hogy a választási rendszer a kormánypártoknak kedvezne. Azt a billegő miskolci körzetet hozza példaként, ahol még mindig nem dőlt el, hogy a fideszes jelölt nyert-e.

  • Hát....Ez nem sikerült!

    – kezdte a Facebookon Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori vezetője. A vallomás szerint nyerni szeretett volna, de számított a vereségre is. Szerinte az ellenzék feladata most az, hogy „ha nagy a baj, megakadályozzák a katasztrófát.”

  • Puli Diána Klaudia, a Haza Nem Eladó Mozgalom jelöltje volt, nem örült az eredményének. A fideszes győzelmet hozó Veszprém megyei körzetében 287-en szavaztak rá, amivel 0,67 százalékot szerzett. Puli egyébként korábban is posztolt már erős tartalmat a Facebookra.

  • A nagyok közül:

    • Abe Sindzó japán miniszterelnök szívből gratulált a választási győzelemhez, egyben örömét fejezte ki, hogy tovább mélyült a két ország barátsága, és erősödnek a gazdasági kapcsolatok is.
    • Matteo Renzi olasz miniszterelnök azt írta: „a legőszintébben gratulálok a tegnapi országgyűlési választásokon elért nagyarányú győzelmedhez, amely tanúsítja, hogy a magyar állampolgárok határozottan támogatják a növekedés ösztönzése érdekében és a munkanélküliség ellen folytatott politikád”.
    • Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke,
    • Joseph Daul az Európai Néppárt elnöke,
    • Hans-Gert Pöttering, az EP volt elnöke, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke is,
    • Traian Basescu.

    A multik közül:

    • az RWE energetikai cég,
    • az Audi,
    • a General Electric, utóbbi kettővel stratégiai együttműködési megállapodása van a kormánynak

    Gratuláltak még:

    • a moldáv miniszterelnök
    • a kazah kormányfő,
    • Azerbajdzsán elnöke,
    • Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt elnöke,
    • I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka,
    • Rudolf Schuster volt szlovák államfő.

    (MTI)

  • Tényleg, a politikusok csak egymásnak gratulálnak, azoknak, akik végigdolgozták a hétvégét, meg senki. Tóth Zoltán választási szakértő pótolja a hiányt.

  • A Jobbik közleménye szerint Gaudi-Nagy Tamás az ellen fog felszólalni, hogy az Európa Tanács (tudják, ez az a szervezet, amelyik nem az Európai Tanács és nem is az Európai Unió Tanácsa) meg akarja fosztani Oroszországot a szavazati jogától. A legszélesebb körű európai együttműködésnek Oroszország is tagja, őket akarják most megfosztani a szavazati joguktól a Krím megszállása miatt.

    Gaudi-Nagy elmondta, hogy a „kárpátaljai magyarok önrendelkezési joga miatt ebben a precedens jellegű ügyben ezt a javaslatot mindenképpen ellenezni fogom.” A politikus szerint a Krím Oroszországhoz való csatolása a nemzeti önrendelkezés elvének érvényesülése volt (MTI).

  • Sőt, mindig is tudták. A fideszes V. Németh Zsolt új szintre emelte a köszönetnyilvánítást: nem csak hálát nyilvánít körmendi támogatóinak, hanem azt is megmondja, hogy a Vas megyét lakó „derék, jó népek (...) ha tehették, mindig a mérsékelt jobbközép erőkre szavaztak”.

  • Hetedszerre lett képviselő Kósa Lajos

    Na, kik ülnek benn legrégebben a parlamentben? A vasárnapi egyéni eredmények alapján Kósa Lajos lesz a legtapasztaltabb képviselő. A listás eredmények alapján még bővülni fog a felsorolás, amit ebben a cikkünkben olvashatnak.

  • Gyorselemzés a Liberálisoktól, közben Fodor Gábor pártelnök még kéreti magát, hogy Bajnaiékkal vagy a DK-sokkal menjen táncba.

  • Magyarországon maffiaállam működik, ahol mindenkit, aki a „családba tartozik” megjutalmaznak, gazdasági előnyök és lehetőségek formájában. Ez most a bankszektorban látható elsősorban, amely kapcsán Orbán korábban kijelentette: a bankok legalább 50 százalékának nemzeti kézben kell lenniük. De ez a szabály érvényes a kereskedelemben is, a CBA vagy a trafikok esetében. Szavakban nemzeti érdekekről mesélnek, a gyakorlatban csupán kliensrendszerüket építik ki, nyilatkozta a Sme szlovák liberális lapnak Várhelyi Éva.

    A közgazdász ugyanakkor elismerte: bizonyos értelemben hasznos volt a magyar gazdaság számára, hogy az Orbán-kormány szakított azzal a doktrínával, amely szerint egy gazdasági válság idején csak a megszorítás és a spórolás az egyetlen üdvözítő út. Másrészt nem ott spóroltak, ahol kellett volna, nem történt meg a közfinanszírozású intézmények strukturális reformja. Várhelyi összességében az orbáni gazdasági politikát rossznak ítélte, mivel nem a hosszútávú és fenntartható növekedést támogatja és mélyíti a társadalmi feszültségeket. Várhelyi szerint Orbán hatalmon maradása azt is jelentheti, hogy 2015-re a magyar gazdaság kimerül.

  • Már jövőre láthatóak lesznek a magyar gazdaság problémái – mondta Várhelyi Éva közgazdász a Sme liberális napilap megjelent Az orbáni nacionalizmus csak eltakarja a maffiaállamot című interjújában. Várhelyi szerint bár a magánnyugdíjak államosításából származó összeg 90 százalékát már felélte az ország és ideiglenesen biztosította a magyar gazdaság túlélését, a pénzre legkésőbb tíz év múlva szükség lesz, amelyet az akkori kormány csak újabb adókból vagy a meglévő nyugdíjak csökkentéséből fog tudni kigazdálkodni.

    Újságírói felvetésre, miszerint Magyarország csalással – a magánnyugdíjpénztárak államosításával – csökkentette az államháztartási hiányt, mégis az EU felfüggesztette Budapest ellen a vizsgálatokat, Várhelyi elmondta: az EU-nak nem volt más választása, de a döntésben az a tény is szerepet játszhatott, hogy az Európai Néppártban a Fidesz és Orbán élvez némi védelmet.

  • cikkünk a témában:

    EP-választás: 35 pártból 20 már kért is ajánlóívet

    Az európai parlamenti választásra bejelentkezett pártok hétfőtől már gyűjtetik az ajánlásokat, eddig 20 nyilvántartásba vett jelölőszervezet kért ajánlóíveket a Nemzeti Választási Irodától (NVI). Pálffy Ilona tájékoztatása szerint eddig 35 párt jelentkezett be az uniós választásra. Elmondta, eddig 106 ezer ajánlóívet nyomtattak ki a már nyilvántartásba vett pártok számára, és hétfőn reggel munkakezdéskor már megkezdték az ívek kiadását is. Részletek cikkünkben.

  • EBESZ: Volt választási lehetőség, de a Fidesz előnyt élvezett

    A magyar választóknak valódi választási lehetőségük volt a vasárnapi országgyűlési választáson, de a kormányzó párt több szempontból is előnyt élvezett – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelője hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

    Adao Silva, az EBESZ megfigyelői küldöttség különleges koordinátora, portugál parlamenti képviselő kijelentette: a választás folyamata áttekinthető volt, széles körű választási lehetőséget biztosított, és hatékony volt a lebonyolítás is. Mindazonáltal a kormányzópártnak volt előnyös az elfogult média, a korlátozó jellegű kampányszabályozás, valamint az, hogy a kampányban gyakran elmosódott a vezető párt és az állam közötti határ.

    Adao Silva arra is kitért, hogy a külföldön élő szavazók esetében kétféle választási eljárás volt, ami aláásta az egyenlő választójog elvét. (MTI)

Rovatok