Index Vakbarát Hírportál

Leteperte támadóját a fejszelopással vádolt darnózseli polgármester

2014. március 26., szerda 09:30

Egy feldühödött helybeli rontott rá a darnózseli polgármesterre hétfő délután - írja a Kisalföld.hu. A férfi azzal vádolta a polgármestert, hogy ellopta a fejszéjét.

Fazekas Zoltán polgármester szerint támadójával már többször konfliktusba keveredett, a férfi hol azzal vádolta meg, hogy túl vékony tüzelőt adott neki, hol nem bírta kivárni, hogy megérkezzen a segélye, és számon kérte a pénz hollétéről.

"Mivel az ajtóm mindig nyitva van, könnyen be tudott jutni ide a férfi, és azonnal kiabálni kezdett. Azt ordította: „Küldtél oda embert, hogy lopják el a fejszémet." Aztán tovább sorolta a vélt sérelmeit. Például hogy a bank ellopja a pénzét, segítséget pedig senki sem nyújt számára. Eközben egészen az asztalomig jött előre. Teljesen áthajolt a bútorzat felett, s közben az arcomba ordibálta sérelmeit. Próbáltam nyugtatni, de ezt meg sem hallotta. Egyre csak azt hajtogatta, mind emeltebb hangon, hogy elloptam a fejszéjét. Erre távozásra szólítottam fel, és felálltam az asztal mögül, hogy kikísérjem. Ekkor szemből hirtelen megragadta a mellényemet, és így kezdett ordítozni velem. Védekezés közben sikerült a földre tepernem, miközben a kollégáim hívták a rendőrséget" - mondta a lapnak Fazekas. 

A férfit a rendőrök meghallgatták, majd a mentők kórházba szállították. Fazekas szerint a férfinek nem büntetésre, hanem segítségre van szüksége. Az ügyben ugyanakkor a mosonmagyaróvári rendőrök eljárást indítottak hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.

Rovatok