Index Vakbarát Hírportál

Annát kiperelnék a gatyájából is

2014. április 2., szerda 13:37

Nem sok esélye van a hétköznapi állampolgárnak, ha üzletét egy olyan családdal szemben kell megvédenie, amelynek tagjai jelen vannak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK), a fővárosi és kerületi önkormányzatban, de még egy gazdasági minisztériumi államtitkár is van köztük. Soós Anna húsz éve küzd a Szatmáry családdal azért a 35 négyzetméteres földdarabért, amin rövidáruüzlete áll. Kereskedni nem hagyják, kártalanítani nem akarják.

Kemény fába vágta a fejszéjét Soós Anna, amikor úgy gondolta, joga van kis boltját zavartalanul üzemeltetni, még akkor is, ha a körülötte lévő telket a főváros eladta.

A XVI. kerületi ingatlant az egyszerű zöldségesből az egyik leggazdagabb budapesti képviselővé lett Szatmáryné Jahl Angéla egyik családi kft.-je vásárolta meg a kilencvenes években, és azóta – most már csaknem húsz éve – próbálják, hosszú és szövevényes pereskedéssel, kitenni a kis üzlet, a Csini Butik tulajdonosát a területről. Soós úgy érzi, esélyeit rontja, hogy a Szatmáry család az évek során számos közéleti pozíciót szerzett: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában Szatmáryné, a fia, a lánya, a férje és a veje is vezető posztokat töltött be, és a fia most államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Soós Annát kiperelem a gatyájából is

– fogadkozott az egyik tárgyaláson Szatmáryné még évekkel ezelőtt egy tanúvallomás jegyzőkönyve szerint. Azóta ez kis híján sikerült is neki: Soós boltja ellen kiürítési végzés van érvényben, hónapokra még a működési engedélyét is visszavonták (ezt néhány hete átmenetileg visszaszerezte). A nő most a kerület egy frekventált részén, Mátyásföld központjában, a saját tulajdonában álló üzlet helyett két buszmegállóval arrébb, sokkal kevésbé jó helyen bérel egy másik üzlethelyiséget, ahol saját bevallása szerint éppen csak ki tudja termelni a bérleti díjat és a működési költséget. 

A körülbelül 35 négyzetméter alapterületű üzletet Soós még 1986-ban vásárolta meg. Az, hogy ő az ingatlan egy részén birtokos, a Szatmáry családot abban nem akadályozta meg, hogy hasznosítsa a területet: egy részét 90 millióért 50 évre adták bérbe a Molnak, egy másik részén pedig 75 milliós állami támogatással hotelt építettek. A telket egyébként 6,2 millió forintért vásárolták a kilencvenes években, sok más fővárosi tulajdonú ingatlannal együtt.

20 év 35 négyzetméterért

Soós Anna az elmúlt 20 évben nagyon sok fórumon és nagyon sok perben próbálta megvédeni a tulajdonát. A szövevényes történet legfontosabb részletei:

De miért zavarja ennyire a Csini Butik Szatmárynét?

„Nem rosszindulatból kell a butikot lebontani, hanem azért, mert a vele szomszédos telek csak erről az oldalról közelíthető meg a főútról, illetve amíg a butik áll, addig nem igazán építhető be a telek" – magyarázta a helyzetet az Indexnek Szatmáryné Jahl Angéla, aki szerint Soós semmilyen megegyezést nem volt hajlandó elfogadni az évek során. Azt is hozzátette:

Soós Annával semmilyen jogi, vagy más kapcsolatban nem állok. Nincs egymás irányában tartozásunk vagy egyéb kötődésünk. Ugyanígy semmi közünk nincs a szóban forgó ingatlanhoz, illetve az azt jelenleg tulajdonló céghez sem. Az érintett személlyel az elmúlt 15 évben még csak nem is beszéltem

Bár a butik tulajdonosa nagyon örülne, ha ez valóban így lenne, az egyik peres eljárásban továbbra is 17 millió forint bérleti díjat követelnek tőle, ő pedig, bár éppen szünetelteti a kártérítési eljárást, nem tett le arról, hogy egyszer kártalanítani fogják.  A butikjával kapcsolatban jelenleg három peres ügye van folyamatban a bíróságon, és bár tény, hogy Soós a Mátyás Investtel pereskedik, a nő szerint a kft. igazgatója neki többször is bevallotta, hogy valójában nem ő hozza a cégre vonatkozó döntéseket, sőt, amíg a nő nem hívta fel, azt sem tudta, hogy milyen pereskedése közepébe került.

Egy, a helyi viszonyokat jól ismerő forrásunk szerint a konfliktus elmérgesedésében az is közrejátszott, hogy a Csini Butik kirakatában nagyon sokáig ki volt függesztve Soós kálváriájának a története. Mivel a butik egy lakótelephez közel, a főutca mellett van, ezt nagyon sokan olvasták, ami nem tett jót a Szatmáry család hírnevének. Szatmáryné és Soós egyébként tényleg nincs beszélőviszonyban egymással. Egyszer két-három évvel ezelőtt az unokájával elsétált a butikom előtt, odaköszönt, és mivel nem vagyok bunkó, én is biccentettem" – mondta Soós.

Mindeközben a Szatmáry család

A Szatmáry család a pereskedés éveiben egyre nagyobb politikai befolyásra tett szert, ami Soós szerint hatással volt az ő ügyének kimenetelére is. 

Szatmáryné Jahl Angéla jelenlegi tisztségei

Szatmáryné a vagyonnyilatkozata szerint az alábbi tisztségei után vesz fel fizetést a fővárosi képviselői tiszteletdíja (bruttó 256 ezer forint) mellett:

Szatmáry Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – ügyvezető, havi 240 ezer forint (bruttó)

Nagybani Piac Zrt. – felügyelőbizottsági tag,  havi 264 ezer forint (bruttó)

BKIK Oktatási Szolgáltató Kft., felügyeleti tanács tag, BKIK Pest Megyei Fejlesztési és Képzési  Bizottság, elnök - évi 397 ezer forint (bruttó)

A család először a BKIK-ban szerzett fontos pozíciókat. Szatmáryné volt már a befolyásos szervezetben a tagszervezetek kollégiumának elnöke és főtitkár is, illetve vezette a XVI.kerületi tagirodát is, jelenleg pedig a kereskedelmi tagozat elnöke. Szatmáry Kristóf korábban a BKIK alelnöke volt, most elnök. Testvére, Aranka jelenleg az V. kerületi tagszervezet vezetője a BKIK-banSzatmáryné egy 2012-es interjúban azt mondta, szerinte teljesen természetes, hogy gyermekei, akik a kereskedelemben nőttek fel, szintén aktívan érdeklődnek a vállalkozói érdekvédelem iránt. Egy 2005-ös Népszabadság-cikk szerint nemcsak a közvetlen családtagok, hanem például Szatmáryné féltestvére, Boda E. György és Szatmáry Kristóf sógora, Gősi Tamás is tisztségeket szerzett a kamarában.

A BKIK szerint egyáltalán nem áll fenn összeférhetetlenség a Szatmáry család különböző tagjainak vezető pozíciói között, mivel egyikük sem kap fizetést a munkájáért, hanem önkéntes tagok, akik ráadásul az éves tagdíjat is megfizetik.

Szatmáryné a Fidesz színeiben – de a BKIK jelöltjeként – a fővárosi közgyűlésbe is bekerült, a városfejlesztési és környezetvédelmi, illetve a közbeszerzési bizottság tagja. Szatmáry Kristóf a XVI. kerületi önkormányzatban volt és a parlamentben jelenleg is képviselő, a nemzetgazdasági tárca államtitkára, és az áprilisi választásokon a XVI. kerületben indul a Fidesz egyéni jelöltjeként.

Trafik: vesztes vagy nyertes?

A Szatmáry család a trafikosztásnál is remekül tudta érvényesíteni az érdekeit. Szatmáryné lányával közös cége, a Bagó-ért Bt. a hatodik kerületben kapott egy trafikot, ami már csak azért is érdekes, mert nem sokkal korábban Szatmáryné részt vett a Magyar Dohány Kerekasztal létrehozásában, a fia pedig már államtitkár volt.

További három budapesti, forgalmas helyen lévő trafikot nyert a Rózsa Dohány Bt. is, amelynek egyik tulajdonosa Gősi Tamás, Szatmáry Aranka férje, egyik másik tulajdonosa pedig a Géré Kft., amely Szatmáry Arankáé – erre az a Karácsony Gergely hívta fel a figyelmet, aki a választókerületben Szatmáry ellenfele lesz vasárnap a baloldali pártszövetség jelöltjeként. A bt-ben kültag Szatmáryné jelenlegi férje is. Gősi egy másik cége, a Rácz-Tabak Bt. szintén kapott négy budapesti trafikot.

Szatmáryné egyébként személy szerint a trafikügy vesztesének tartja magát, mivel korábban a cégének öt dohányboltja volt, és az újraosztáskor csak egyet kapott meg, noha négyre pályázott.

Rovatok