Jó napot, idegen, köszönt nem sokkal vasárnap délután hat óra előtt az MSZP-s akkreditációs pultjánál álló pártmunkatárs mosolyogva. Évek óta nem láttam, de nem csak ő tűnt el a szem elől az MSZP-ből az elmúlt 4 évben.

2010-ben és 2006-ban is még úgy volt, hogy az MSZP kedves és megértő embereit küldte a média közelébe, akik még a legirritálóbb tolakodást is elnézték.

2006-ban az MSZP a Köztársaság téren tartotta az eredményváró buliját. De szó szerint buliját. A Köztársaság tér hatalmas aulájában és az irodák felé vezető első emeleti lépcsőházig újságírók, tévéstábok álldogáltak, az emeleti folyosón ministúdiók, egymás mellett a HírTv, az Atv, a közszolgálati és számos külföldi stáb is.

A legfontosabb persze az volt, hogy minden pártvezér, háttérember és celeb is, Hajdú Péterrel egyetemben, csak rajtuk keresztül juthatott a felsőbb emeletekre, a VIP-részhez.

Gyurcsány Ferenc aznap este nem tagadta meg magát, a téren felállított egyik sátorba vonult, és az ott várakozó hívei között narancsos buktát szolgált fel hatalmas ováció közepette. Amint az közismert, a miniszterelnök aztán egyre kevesebb szeretettel találkozott, s 2010-re a szeretet a pártból is végleg eltűnt.

A 2010-ben a szocialisták teljesen magukba zárkóztak. A választási eredményváró rendezvényüket ekkor már nem a Köztársaság téri székházban, hanem az új, Jókai utcai épületben tartották. Horn Gyula egyszer egy kriptához hasonlította a régi Köztársaság téri pártszékházat, kíváncsi lennék, mit mondana erre az újra.

A szocialisták mindent a biztonságra tettek fel, az In-kal emberei egy fejjel kiemelkedtek az újságírók között, akiket egy szűk folyosórészen tereltek fel az első emeleti sajtóteremig. Politikussal már csak elvétve, celebbel pedig egyáltalán nem lehetett már találkozni.

Azért érdemes a 2010-es választási éjszakát részletesebben felidézni, mert a 2014-es szinte semmiben sem különbözött az akkoritól.

2010. április 25., MSZP-székház, a kétharmados-győzelem bejelentését követő első sajtótájékoztató. A pártelnök Lendvai Ildikó a háta mögött Kovács Lászlóval, Puch Lászlóval azt ígéri, hogy kemény felelős ellenzékként, a baloldal és a demokrácia szószólójaként mindent megtesznek a Fidesz teljhatalma ellen. Aztán ugyanazzal a lendülettel az elnökséggel együtt lemondott. Utána Mesterházy Attila lépett a mikrofonhoz, határozottan felszólította a Fideszt, hogy a következő négy évben konzultáljon az ellenzékkel a nemzetpolitikát érintő döntésekben. 

Ezekből az ígéretekből aztán semmi nem lett. A kemény ellenzék képzete a parlament első ülésnapjáig élt. Sok minden lehet ennek a hátterében, Orbán sittes parlamenti beszólása mindenesetre három év szilenciót ért Mesterházynak. 

Az MSZP erőtlennek és őszintétlennek mutatkozott minden egyes alkalommal, amikor a társadalom jó részét érintő döntéseket hoztak a NER-ben.

A Simon-ügy csak egy ok lehet az MSZP nyűglődésére, de arra rávilágít, mivel vagy milyen ügyekkel tarthatták sakkban a legnagyobb ellenzéki pártot, ki tudja, hány hasonló ügy fertőzte meg  a két (egykor) nagypárt által uralt politikai teret.

Az MSZP 2014-re teljesen kiürült, Lendvaiékkal azok is távoztak az a pártból, akik miatt az MSZMP-vel és annak ideológiával volt azonosítható. Már kommunistázni sem ér. Noha a tisztikar teljesen lecserélődött, de ennek a 2014-es eredményváró éjszakán nyoma sem volt. Lendvai Ildikó nyilatkozott, Mesterházy Attila ugyan a feleségével együtt beköszönt a sajtónak, de mindenki Bajnai Gordont és főleg Gyurcsány Ferenc érkezését várta. Utóbbi pontosan egy perccel a beharangozott éjféli sajtótájékoztató előtt, gyalog érkezett. Hiába vették körbe az újságírók, nem mondott semmit.

Aztán Gyurcsány utána se mondott szinte semmit a sajtótájékoztatón, és ha valami, ez eddig ennek a választásnak az egyik legmeglepőbb része. Bajnai viszont többször is megköszönte a támogatást, úgy látszott, ő meg azt nem nagyon tudja, hogy örüljön, hogy bejutott, vagy amiatt szomorkodjon, hogy ennyire valószínűleg egyedül is képesek lettek volna.

Mesterházy Attila komoly arccal ismét kemény ellenzéket ígért, amiről azonnal tanúságot is tett, és nem gratulált a győztesnek, majd anélkül ért véget a sajtótájékoztató, hogy kérdéseket lehetett volna feltenni. Pedig lenne mit.

Például hogy ebben a közegben van-e jövőjük Mesterházyéknak, sikerül-e négy-nyolc éven belül kormányváltó potenciált felmutatniuk. Ezt most nagyon nehéz elképzelni, különösen úgy, ahogy Lendvai Ildikó ennek a lehetőségét láttatta: szerinte nagyobb teret kell adni a civilségnek, meg kell próbálni középre tolódni és a fiataloknak szánt üzeneteket megfelelő formába kell csomagolni.

Ennél azonban még az is jobb lenne, ha Gyurcsányból újra szocialista pártelnök lenne, vagy ha a szocialisták megszólítanák a csalódottakat, például az agráriumban leszakadtakat, hogy rajtuk keresztül eljussanak a társadalom egyre jobban elszegényedő és érdekvédelemre szoruló rétegeihez. 

A választás estéjén ugyanis kiderült, új hívőkre kilátás sincs, a fiataloknak meg nem forma kell, hanem tartalom.