Index Vakbarát Hírportál

Állásokkal kompenzálná a veszteseket az MSZP

2014. április 9., szerda 07:55

Frakciószakértői állásokkal engesztelné ki Mesterházy Attila azokat a szocialistákat, akik abban bíztak, hogy listán bejutnak a parlamentbe, de végül kint rekedtek – értesült az Index. Ha nem kárpótolják a csalódott párttagokat, akkor annak az MSZP ihatja meg a levét. De a meggyengült Mesterházy pozícióját is erősítheti egy ilyen gesztus.

Kétszáz-háromszázezer forintos frakciószakértői állásokat kínált fel Mesterházy Attila több olyan párttársának, akik ugyan rajta voltak az országos listán, de nem kerültek be a parlamentbe – értesült az Index. Úgy tudjuk, az ajánlat elsősorban azoknak szól, akik a kampány alatt szinte biztosra vették, hogy listán bejutnak, de most csalódottak. Többen közülük megyei pártvezetők. A korábbi ciklusokban nem volt kérdés, hogy a megyei vezetők mandátumhoz jutnak, igaz, akkor ezt a megyei listákkal – ahol általában az első helyen ők álltak – garantálni lehetett nekik. De most egy teljesen új helyzet állt elő, az új rendszerben nem lehetett megyei listákra szavazni.

Most biztos marad

Az MSZP-n belül vannak, akik a pártelnök lépése mögött hatalomtechnikai lépést sejtenek. Eszerint két csúnya vereséggel a háta mögött Mesterházy pozíciója értelemszerűen már nem olyan stabil, mint volt a választás előtt. Ezért csak úgy tudná bebiztosítani magát, ha a parlamentből kint rekedt területi vezetőket kárpótolná, különben akár már a most szombati választmányi ülésen megszavazhatják, hogy tisztújítás legyen.

Ennek némiképp ellentmond azonban, hogy több, általunk megkérdezett MSZP-s politikus is azt mondta: Mesterházy pozíciója nincs veszélyben. Lapunknak több, név nélkül nyilatkozó szocialista is azt mondta, kizárt, hogy az önkormányzati választás előtt bárki is lemondásra kényszerítse a párelnököt, függetlenül attól, ha a választmányi ülésen lesznek is olyanok, akik bírálni fogják őt.

Mesterházy pozíciója rövid távon azért is erős, mert jelenleg nincs kihívója. Ugyan Botka Lászlót szokták emlegetni a párton belül mint potenciális elnökjelöltet, de forrásaink kizártnak tartják, hogy Szeged MSZP-s polgármestere az önkormányzati választás előtt beszállna egy ilyen versengésbe.

Emellett egyelőre az is Mesterházy pozícióját stabilizálja, hogy a szocialisták nyakán van az EP- és az önkormányzati választás. Ha lenne is kihívó vagy egy olyan csoport, amelyik szembemenne Mesterházyval, azt akkor sem a kampány kellős közepén tenné, ilyen rövid idő alatt ugyanis lehetetlen felépíteni egy új vezetőt. 

Ám az EP- és az önkormányzati választás után már egyáltalán nem biztos, hogy ugyanilyen könnyű helyzetben lesz a párt vezetője, ezért a parlamenten kívül rekedt szocialistáknak, köztük a megyei vezetőknek tett ajánlata arra az időszakra akár egyfajta biztosíték is lehet. Ha most tesz egy gáláns gesztust feléjük, akkor az később – például az év végén vagy a jövő év elején megtartott tisztújító kongresszuson – még a hasznára válhat. 

Tényleg elhitték, hogy győznek

Ami a megyei pártvezetőket illeti, ők nincsenek rajta az MSZP fizetési listáján, azaz a pártközpontból nem kapnak pénzt csak azért, mert vezetők. A fizetésüket eddig általában vagy a parlamentből kapták, vagy azért, mert önkormányzati képviselők. De az önkormányzati fizetés csak októberig biztos, utána már nem. Ezért valamivel motiválni kell őket, különben a párt láthatja ennek a kárát.

Mesterházy ajánlatának ezért forrásaink szerint nemcsak hatalomtechnikai okai lehetnek, de racionális érv is szól mellette: ha a csalódott megyei vezetők vagy más, a kampányban fontos szerepet betöltő párttagok most otthagynák a pártot, akkor az MSZP szétesne, és esélye sem lenne jól szerepelni az önkormányzati választáson. A megyei vezetők dolga ugyanis összefogni a helyi szervezeteket. Ráadásul az önkormányzati választás előtt különösen sok feladat hárul a megyei vezetőkre. 

Az április 6-i választáson az MSZP (a 4-4 DK-s és Együtt-PM-es, valamint Fodor Gábor mellett) összesen 29 parlamenti  mandátumot szerzett. Ehhez képest legalább 40-45-re számítottak.

„Meg tudom érteni, ha egy megyei vezető, aki tényleg hitt abban, hogy a következő négy évben parlamenti képviselő lesz, most már nem kockáztat, és inkább keres magának egy civil foglalkozást” – érzékeltette az Indexnek az egyik szocialista politikus, miért lenne fontos megtartani ezeket az embereket az önkormányzati választás előtt.

A tapasztaltabb MSZP-s politikusok szerint a listáról lecsúszott szocialisták között vannak, akiknek ez volt az első kampányuk, és annak bűvöletében tényleg őszintén hitték, hogy a baloldal megveri a Fideszt. „Nem lehet úgy kampányolni, hogy ne higgyünk a győzelemben, de nem mindegy, hogy komolyan elhisszük azt, amit kifelé kommunikálunk, vagy azért tisztában vagyunk a realitásokkal. A tapasztalatlanabb politikusok hajlamosak arra, hogy elhiggyék a saját optimizmusokat” – magyarázta az Indexnek egy MSZP-s, aki már több választást átélt, köztük olyanokat is, amiben kikaptak.

 Egy másik szocialista politikus az Indexnek azt mondta: teljesen normális dolog, ha a parlamentből kiesett szakpolitikusokat szakértőként alkalmazza egy párt, hiszen ezzel mindketten nyernek. Az, hogy szakértői állásokkal kárpótolják a veszteseket, nem ismeretlen az MSZP-ben, Mesterházy már a 2010-es vereség után is élt ezzel, és így segítette a munka nélkül maradt szocialistákat. 

Rovatok