Index Vakbarát Hírportál

Rágyújtotta volt feleségére a házat, 7 évet kapott

2014. április 22., kedd 20:59

Jogerősen hét és fél év börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a medgyesbodzási férfit, aki féltékenységből 2012-ben rágyújtotta a házat volt felesége és a vele együtt alvó három rokonára - olvasható a Beol.hu-n.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében és rongálás vétségében mondta ki bűnösnek a 60 éves H. Jánost. Italozó életmódja és agresszivitása miatt 2008-ban megromlott a vádlott házassága, ezért elköltözött medgyesbodzási otthonából. Ezután még jó három évig a falujában lakott, és többször is megjelent a háznál. Úgy gondolta, hogy a felesége szerelmi kapcsolatot alakított ki egy helybéli férfival, amit számon is kért a későbbi sértetten, többek között azzal fenyegetőzve, hogy összetöri az autóját és rágyújtja a házát.

2012 nyarán a vádlott Szegeden, az egyik szeméttelepen szivacságybetétet és festékes kupában motorbenzint talált, elhatározta, hogy felgyújtja a sértett házát. Feldarabolta a szivacsot, a folyadékot átöntötte műanyag flakonba, és biciklivel Medgyesbodzásra indult. A mintegy nyolcvan kilométeres utat több nap alatt tette meg, augusztus 27-én érkezett a faluba. Megivott két sört, és egy lakatlan házba húzódott, míg besötétedett.

Ezután a volt felesége otthonához ment, elhelyezte a benzinnel átitatott szivacsdarabokat a házzal egybeépített melléképület tetőszerkezetében, és öngyújtóval tüzet gyújtott. A vádlott ismerőse mellett még hárman, köztük egy gyerek aludt ott. A szemközti szomszéd látta meg, hogy ég a melléképület, és riasztotta a házban lakókat. A tüzet sikerült megfékezni, a lakóépületre nem terjedt át. A gyújtogatással okozott kár mintegy háromszázezer forint.

A szakértői vélemény szerint a vádlott érzelmileg labilis, és paranoid személyiségzavarban szenved, ez a betegsége pedig közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyes következményeit felismerje. A bíróság álláspontja szerint azonban csak a szerencsén múlott az, hogy a tüzet időben észrevették és a gyújtogatásnak nem lett halálos áldozata.

Rovatok